Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek? Provokatív kérdés, de érdekel a vélemény
Nem leszek népszerű ezzel a kérdéssel, ugyanakkor borzasztóan érdekel mit tanácsoltok ismeretlenként, őszintén. Röviden felválzolom az elmúlt hónapok történéseit. Szerető voltam, több hónapig. Eléggé megvezetett a pasi, így hát borítottam. Nem azzal a szöveggel hogy elválik, szar a házassága. Ennek amúgy sem dőlnék be, ez más jellegű megvezetés volt, tulajdonképp a hátam mögött szervezkedett, majd idővel sok-sok mindenre fény derült milyen hülyének próbált nézni. A végén már fenyegetőzött és ekkor döntöttem a borítás mellett.
“Még” nem váltak, nem is valószínű hogy fognak bár nem látok bele, annyi szent hogy nem tette zsebre a pasi, amit otthon kapott. Mi egy munkahelyen dolgoztunk ahonnan én már eljöttem, most viszont (és nem először) hallom vissza hogy az új csajra aki jelenleg a volt helyemen van, nyomul. Mind mai napig. Fogdosás, stb. Ahogyan nálam kezdődött. Előtte volt egy másik hölgyemény, ő rá is. Ez persze azok után, hogy borítottam a bilit. Az első ilyen hallottakat jeleztem is a feleség felé. Nem szentfazekat akarok játszani, de amint ráeszméltem a pasi valódi jellemére, azóta bánom az egészet, hogy belementem. Sajnálom a feleséget hogy nagyjából 20 éve hülyének van nézve. Mit gondoltok, szóljak róla újra neki, hogy mi zajlik a háta mögött? Régebben is lépett félre többszöri alkalommal ezt nekem el is mondta, de szerintem egy ilyen ember aki még a párja totális megalázása után sem hagy fel a csajozással és nem tanul belőle, az mocskosul megérdemli, hogy belegyen mártva. Bár az őszinteségemmel eddig sem értem el egetrengető változásokat, de őszintén aggaszt amit művel a pasi, és nem féltékenységből. Egészegyszerűen rohadt undorítónak találom, amit csinál.
Én faital nő vagyok (26).
Nem vagyok érintet a témában, nem voltam szerető, nem csaltak meg soha. (és amúgy sem szeretem a nagy korkülömbségeket még dugásra sem)
Én úgy gondolom, hogy ami téged érintett azt megtetted már. A sát történeted kiteregetted a felességnek. Ő ezek alapján hozott döntést. Minden más csak felesleges rosszindulatuskodás, fúriáskodás.
Addig nekem ok a történet, hogy a főnök meglengette a himbilimbit, neked meg tetszet azt jött a pornó klisé. Aztán történt valami, te észhez tértél. Még arra is azt mondom akár bosszúból, akár nem de elmondtad a feleségnek. Ok. Eddig tiszta az ügy.
De azután hogy itt vergődsz, hogy az ex szexpartnered ezt megúszta és nem tudod hogy tegyél még alá... itt érted el a szánalom tenger ragot. :/
Itt már csak az a kérdés milyen mélyre akarsz süllyedni. Ez a te lelki békéd (vagy lelki betegséged?)-ről szól. Semmi többről.
Ez a meglátásom.
Jol emlekszel a tortenetemre,kerdezo.
Megeltem majd 50 evet,de a szeretoseg oldalarol nem tudok nyilatkozni.Nem is tudom belekepzelni magam,mert szamomra a nos ferfi tabu.Sajnos a masik oldalt,akaratom ellenere,de megtapasztaltam.Talan nincs is fajdalmasabb dolog,a kozeli hozzatartozo elvesztese utani helyen all...:(
Annyi tapasztalatom van csak,hogy kamaszkoromban randiztam parszor egy tolem kb 10 evvel idosebb buszvezetovel.(akkoriban a randi nem agybabujast jelentett,hanem beultunk egy italra egy zenes szorakozohelyre,tanc,es max egy puszi,v csok)A baratnom megsugta,hogy van felesege,ma itt be is fejeztem...mar emiatt is szegyelltem magam...
Mindig a gyengebb,az elhagyott ,a megcsalt oldalan alltam...
Ugyanugy ,hogy allitolag sokan keson tudjak meg,h nos a pasi,a feleseg is kesobb veheti eszre csak a jeleket...ezt viszont sokan ketsegbe vonjak...
Az az igazsag,a ferfi is szemet,ketsegtelen.
De nem mindig kenyelembol marad a felesege mellett
Nem megerne neki valtani? Hiszen az uj no is mosna fozne ra,kiszolgalna,raadasul meg a szex is ujdonsag,uj puncxi,lelkes fiatal,odaado no,aki bevallal uj dolgokat...amit a feleseg esetleg nem..
Akkor miert is nem az ujat valasztja,ennyit megerne neki,hiszen lehet hogy jobb is lehetne...
Amugy a ferjem is megbunhodott,par honapra ra,elkuldtek a m.helyerol,4 honapig csak en kerestem,ezert ez eleg nagy arculcsapas lehetett neki...
Na meg par eve nala is elojottek a gerincproblemak.persze ezt okozhatja a sok fizikai munka,emelgetes....nem mindig csak a karma...
Viszont a no soha nem eroltette meg magat eteren,nem sokat dolgozott,inkabb szult...
#61, “itt vergodsz hogy az ex szexpartnered meguszta es nem tudod hogy tegyel meg ala” ez nem igaz. Egyreszt mert nem uszta meg. Nem csak a valas lehet “melto buntetes” egy ilyen fazonnak. Es en nem is erre utaztam. Mar a legelejen sem. Szerintem az epp eleg buntetes neki, hogy csalodtak benne, es a bizalomnak annyi. Masreszt pontosan tudom hogy hogyan “tegyek ala” mivel a helyzet adott, es nekem panaszkodta el a csaj, hogy miket csinal. Inkabb tudod mi motival? Nem a bosszu...Hanem az, hogy igazam volt. Vannak olyanok, akik nem valtoznak. Es o pont ez a tipus. Es szemelyszerint nekem nincs problemam a feleseggel sot, en is no vagyok attudom erezni milyen szar helyzet ez, es szerintem nem ezt erdemli a no. Ha mar ennyire boncolgatjuk a temat elarulom hogy anyukam 17 evig volt apukam felesege. Apukam ugyanezt csinalta, rendszeresen felrejart. Ismert ember apa, szoval sokszorosan volt ra lehetosege. En ez miatt nem “utalom” es anya sosem hangolt ellene, ez az o dolguk volt, viszont mikor mar idosebb lettem anyaval komolyabban is beszelgettunk errol a dologrol. O mondta nekem hogy miutan valtak, utana jott mindenki elmeselni neki hogy apamat ezzel is meg azzal is lattak, de jo hogy vegre elvaltal tole. Es nekem anya mondta, hogy nem ertette miert csak most mondja mindenki? Egyebkent meg vegig neztek, es senki semmit nem szolt, pedig akkor mar valoszinuleg elobb lepett volna. Egyebkent volt sejtese a dolgokrol, de teljes bizonyossag sosem mert apam mindig kidumalta, anya meg a vegen mar inkabb nem is jart utana, mert mar nem erdekelte. Szoval hidd el, jobb tudni az ilyet. Mert az meg rosszabb mikor a hatad mogott csinaljak es lehet neked fogalmad sincs arrol, mennyire hulyenek neznek. Mert otthon nyilvan jatssza a minta ferjet de ahogy eljon otthonrol, mar vissza a regibe. Csináljon a pasi amit csak akar, de akkor ne hulyitsen valakit, aki meg nem ezt erdemli.
#62 Kivételek mindig vannak es persze, nem mindenki csak a megszokas miatt marad a felesege mellett. De ebben az esetben ez van, mar csak abbol kiindulva is hogy hiaba lett majdnem lapatra teve, tovabb csajozik. Aki tenyleg tanul ebbol az meghuzza magat, nem tovabb mereget mas noket. Szerintem. Es innen mar megint csak egy lepes, hogy felre menjen. Szerintem sokszor egyszeruen arrol van szo, (es ezt nekem ez a pasi mondta is) nem konkretan azt hogy ezert marad benne a hazassagba, de a szavaibol ezt szurtem le: hogy nem akar hetvegi apuka lenni. Egyebkent nagyon csaladcentrikus ezt tudtam rola mindig is, szoval nagyon kozrejatszik, hogy vannak kozos gyerekeik es szeretne a nevelesukbe tovabbra is 100%osan reszt venni. Fajlalta a hazukat is amit felepitett, hogy egy valas eseten az uszik. Ezt koveti masok velemenye meg az, hogy 40 folott mar nem akar ujra kezdeni mindent. Mindig jobb a biztos pont, mint az uj es a bizonytalan. A helyeben lehet en is maradnek inkabb a regi mellett. Bar o az a fazon es ezt mar tobbektol is hallottam, akinek valnia kene, mert lathatoan nincs megelegedve a felesegevel ezert ki-ki kacsingat. Jobbat tenne maganak is, na a nejenek meg vegkepp. Mert nem egy csunya norol beszelunk, találna maga mellé egy olyan embert, akinek nem masokon jar az esze. Abban az esetben ami nalatok volt, szerintem indokolt volt a megbocsatas. Ha tenyleg lattad hogy megbanta es nem ismétlődik meg a jovoben ez a story, akkor nem muszaj szetrobbantani egy csaladot. Valoszinuleg itt is ezert maradt a felesege benne. Sok hazassagban tortenik felrelepes, amit meglehet oldani ha mindket fel akarja. Itt tenyleg csak az a bokkeno hogy akirol en beszelek az ennek hatasara sem valtozott. Ilyen esetben meg szerintem nem fer hogy a no azt hiszi innentol minden rendben, kozben x idon belul valoszinuleg ugyan ez a problema fog kopogtatni nala. Meg egyebkent nem irtam neki mert igaz, ez mar nem az en dolgom. Viszont szarul erzem magam miatta hogy tudok rola, es csondbe vagyok. Hogy hagyom, hogy ezt is megussza felelossegre vonás nelkul.
Nem tudtál meggyőzni, hogy ez nem személyes kis bosszúd. Pont azért, mert Te szóltál. Elmondtad mi volt veled. Innentől a feleség joga, hogy eldöntse mit akar kezdeni az infóval és az életével.
Te meg még irtogatsz neki, mert "joga van tudni". De tudja.
Az én szüleim konkrétan a lebukás miatt váltak el. A másik házaspár meg pl együtt maradt, pedig tudta a férj, hogy az asszonyka, kivel dugott félre.
Ezt te kenheted az igazságérzetedre... de a fene nagy igazságérzeted akkor valamiért csütörtökön volt amikor ebbe a klisé történetbe te vaskos részt váltottál. Ha egy külsős erősködök, ott még el is hinné az ember, hogy a sérült igazságérzeted miatt járatod mindenkivel a kálváriát... de így, hogy te vagy a volt a szerető, így az egésznek személyes szinezeted van, és hitelességed a 0 felé konvergál.
Sőt mondhatni, ha én lennék a feleség elsőre még megfontolnám a dolgokat, és hitelt adnék neked.
De ha elkezdenél egy kampányt, akkor elgondolkodnék, hogy nem-e szánt szándékkal akarsz elszakítani a férjemtől? Elvégre mi értelme van bizonygatni továbbra is mekkora sárkupac a férjem? Ha nem magadnak akarod? Vagy bosszúra felhasználni.
Szóval innentől még jobban hiteledet vesztheted. De ez az én logikai mentem. Ha abban a hitben élek, hogy a párommal köztünk miden ok, és jön egy külsős aki egyszer csak bedobja a bombát... akkor elgondolkoznék a dolgokon. De ha elkezdni túltolni a dolgokat, az visszájára sülhet el, és pont azt erősíti meg bennem, hogy te csak "rosszmájú" valaki vagy, aki fejébe vette, hogy tönkretesz egy kapcsolatot.
Persze ettől csinálhatod azt amit... de azzal az egész dolgot elszúrtad, hogy te a történeteben a volt szerető voltál. Nem mindegy ki dobja azt a bombát és hova. Egy koldus nem prédikálhat a gazdagok fösvénységéről és mohóságáról mert kiröhögik. Nem adnak hitelt a szavának.
Ezt érdemes átgondolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!