Miért nézik le a háztartásbeli nőket? Miért ciki?

Szerintem igazad van Kérdező, lenézik! Egyébként ez addig van így, amíg valaki meg nem tapasztalja, hogy otthon sem csak lógatja az ember a lábát.

Bevallom, én is mindig úgy gondoltam, hogy engem nem tudna kielégíteni az otthoni lét. Ez valamilyen szinten most is igaz, hiányzik a sikerélmény, a függetlenség érzése, mert az azért nem siker, hogy kitakarítom a lakást, és rend van kb. fél óráig, aztán kezdhetném elölről.

Szóval háztartásbelinek lenni nem egy sikerélmény, de legalább annyi munka, mint ha valaki valahol dolgozik, csak ezt nem fizeti meg senki.

Egyenlőre gyeden vagyok, és korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy esetleg itthon maradjak.

Mostanra ez úgy néz ki, hogy a férjem dolgozik estig, sokszor külföldön van, és rám marad a minden más. (gyerekek ellátása, különórák a nagynak, mosás, főzés, takarítás, bevásárlás, kert, hivatalos ügyek, meg ami még jön). Emellett magamat sem akarom elhanyagolni, heti egyszer edzek, fodrászhoz, kozmetikushoz járok. Heti pár óra segítségem van, a mamák ennyi gyerekfelügyeletet be tudnak vállalni, de a többi az én dolgom.

A tanulást is próbáltam beütemezni az itthon töltött időbe, jártam OKJ-ra, meg nyelvórákra, de egy idő után az ember rájön, hogy egy fenékkel csak egy lovat tud megülni.

Ha valaki erre azt mondja, hogy ezt napi nyolc óra munka mellett simán megcsinálja, akkor meghajlok előtte.

Nem azt mondom, hogy a háztartásbeliség egy lelkileg felemelő érzés, de az ember energiája véges.

Szóval ha lejár a gyes, részmunkaidős munkán kívül mást nem is fogok keresni, mert nem marad idő a többi dologra, amit úgysem csinál meg más helyettem, vagy a gyerekeim sínylik meg.

Mondom ezt diplomával, felsőfokú OKJ-vel meg nyelvvizsgával a kezemben, és ezt azért tartom fontosnak leírni, mert jöttek olyan hozzászólások, hogy aki otthon marad az igénytelen, magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, nincs semmi ambíciója...stb.

Szóval nem, nehéz meghozni egy ilyen döntést, miután tanultál 20 évig, de vannak helyzetek, amikor a családban valakinek vissza kell vennie, különben a gyerekek látják a kárát. Én beláttam, ennyi, most függök a férjemtől, de majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek, kezdem elölről.

Teljesen más, ha valaki nyomós okkal, indokoltan van otthon, és más, ha csak azért, mert neki úgy kényelmesebb, vagy mert másképp nem működne a kapcsolat, vagy egyszerűen csak nem akar dolgozni (mint azok, akik verik az asztalt a segélyért és tucatszámra gyártják a gyerekeket, akik ugyanebben szocializálódnak, hogy nem kell dolgozni, a segély meg a lopás elég...).

A szüleim a nulláról indultak, nem volt segítségük, anyu mégse maradt itthon, miután bölcsibe-oviba kerültünk, hanem visszament dolgozni. Megoldották azokat az időszakokat is, amikor a tesómmal betegek voltunk (ami gyakran előfordult, egymásnak adtuk oda-vissza a betegségeket). Éppenséggel pont ez egyáltalán nem okozott problémát a család életében (ami okozott, azt nem lehetett volna kikerülni akkor sem, ha anyu háztartásbeliként otthon maradt volna).

Én voltam párszor munkanélküli, amikor arra kényszerültem, hogy nem dolgozok, és utáltam, nagyon idegőrlő időszakok voltak, úgy éreztem, nincs rám szükség, és megváltás volt minden esetben, amikor végre kaptam munkát, mert se a családomtól, se egy pasitól nem akarok függni anyagilag, mert akkor ők határozzák meg azt is, mit tehetek és mit nem. A szüleim szegénynek születtek, szegényen házasodtak, de soha nem kellett munkanélküliség miatt aggódniuk, én már más körülmények között kezdtem dolgozni, nem volt olyan sima és nyugis, mint mikor ők voltak fiatalok. Két nagynéném is megszívta egy rosszul sikerült házassággal (ami egyébként jól indult), egyikük meg is halt rákban (valószínűnek tartom, hogy a betegségéhez a volt férje is hozzájárult, aki már szintén nem él, és vitatott körülmények között halt meg végül, miután lecsúszott a munkában, és ezt nem tudta feldolgozni és inni kezdett).

....megváltás volt minden esetben, amikor végre kaptam munkát, mert se a családomtól, se egy pasitól nem akarok függni anyagilag, mert akkor ők határozzák meg azt is, mit tehetek és mit nem.

Ne már, ha van pénzed, akkor jó, ha nincs akkor meg azt csinálod amit mondok? Ez lenne egy házasság?

Ha két fél megegyezik abban, hogy az egyik otthon marad, mert mindkettejüknek az a jó, akkor ott alap dolog a közös kassza, közös bankszámla...stb. Ez így fair. A kérdező esetében pedig közös döntésről volt szó. Szép lenne, ha ezek után ki kellene szolgáltatnia magát a férjének.

A "háztartásbeli" nők jó része (akik nem nyomós okkal vannak otthon) nem akar dolgozni, eltartottak, majd ha történik valami a kapcsolatukban, nyavalyognak és sajnáltatják magukat, meg rohangálnak segélyért, az ilyenek szokták vinni a férjük fele vagyonát (úgy, hogy nem tettek hozzá semmit, csak beleültek)...

Az ilyeneket nézik le az emberek, joggal. Az, hogy valaki kisbabával van otthon, vagy súlyosan beteg gyereket vagy más hozzátartozót ápol, esetleg ő maga olyan beteg, hogy nem dolgozhat, ha a körülmények kényszerítik rá, elfogadott dolog. Ha nem kényszerű a döntés, és nem lustaságról van szó, és a háztartásbeli fél nem épít valami egyéb lehetőséget maga köré (ismertem olyat, aki sakksulit indított gyerekeknek, vállalkozásban, szintén ismerek olyat, aki hobbiból varrni kezdett, majd az vált a főfoglalkozásává, mert bejött, szintén kötetlenben, háztartásbeliként is remekül végezhető).

A legtöbb háztartás nem teszi indokolttá, hogy valaki egyedül vezesse otthon, mivel a legtöbb ember háztartása kicsi. Nagyszüleinknek meg még a hatalmas kertek sem okoztak problémát munka és család mellett. Elkényelmesedett a világ, ez meg nem feltétlenül jó irány... És aki próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy könnyelműnek lenni luxus, le van hurrogva, hogy nem megértő. Hát, tehettek egy szívességet, csak lehet, hogy akik ezeket mondjuk, már megtapasztaltunk mást is a kényelemnél, talán van, aki pont a kényelemből menekült, vagy azt veszítette el valami váratlan tragédia miatt. A rózsaszín köd mögött ezeket az eshetőségeket nyilván nem látja mindenki, és akinek nem is kell megtapasztalnia egész élete során, az baromi szerencsés, de ez a kisebbség.

Sokan sajnos "átlag magyar" módon, azaz fekete-fehér alapon látják ezt a kérdést, dacára annak, hogy sokkal összetettebb dologról van szó. Én most olyan dolgokra világítanék rá, amik eddig még nem kerültek szóba:

1) Az, h valaki htb, az nem azt jelenti, h az illetőnek egész nap főznie meg takarítania kell; pláne nem manapság, amikor a háztartás is erősen gépesítve van. Sőt, nem is kell otthon lennie: lehet járkálni a városban, bevásárolni, könyvtárba járni, sportolni, részmunkaidőben dolgozni, vállalkozni, önkénteskedni (ez utóbbit külön kiemelném, ha már valaki mindenáron hasznossá akarja tenni magát a társadalom számára anélkül, hogy pénzt keresne); de a lényeg az, h a htb ne töltse az egész napját munkával.

2) Az előző gondolatmenetet folytatva: száz évvel ezelőtt még bőven elég volt, ha csak a férfi dolgozott azért, hogy eltartsa a családját. Napjainkban ehhez képest a fenenagy szabadság csak annyit eredményezett, h mind a férfi, mind a nő kénytelen beszállni a mókuskerékbe azért, hogy együtt megkeressék ugyanazt az összeget, mint 100 évvel ezelőtt a férfi egyedül. Nem látom be, mi a jó abban, hogy mindkét fél halálra dolgozza magát (és sajnos sok esetben a fizu még így sem elég); ráadásul ennek a legkézenfekvőbb következménye az, hogy most már egyiküknek sincs ideje se egymásra, se a gyerekekre; márpedig ez hosszútávon kihat a kapcsolatukra is (a válások magas számára is ez az egyik magyarázat).

3) Higgyétek el, egészen más úgy hazatérni a nap végén, hogy tiszta a ház, terített asztal, meleg vacsora és mosolygó gyerekek fogadják a férfit, aki anyagilag gondoskodik a családjáról. A nő szerepe nem csak abban nyilvánul meg, hogy takarít és főz, hanem hogy otthont teremt maga, a férje és a gyerekei számára. És ez legalább annyira fontos, mint az anyagiak megteremtése, még ha a media ezt nem is hirdeti olyan mértékben, mint hogy a nőknek minden áron karrierre van szükségük.

4) Nagyon nagy segítség lenne a htb-k számára, ha ez az egész dolog jogilag és törvényileg is szabályozva lenne. Olyan dolgokra gondolok, mint pl. biztosítások arra az esetre, ha a férjjel bármi baj történik és nem tud többé dolgozni, netán meghal; nyugdíj a htb számára (ilyen Svájcban tudtommal létezik: a htb a férje befizetése után fog nyugdíjat kapni), minél több részmunkaidős lehetőség a nők számára.

5) És végül arra is kitérhetnék, hogy a htb-s rendszer nagyban segítené a hagyományos nemi szerepek megerősítését, amiről köztudott, hogy manapság válságban van. Az, hogy a férfi dolgozik, a nő pedig a háztartást vezeti, egyáltalán nem igazságtalan felosztás, mert mindkét fél azt csinálja, amire őt a természet és az evolúció létrehozta, a boldogságérzetről már nem is beszélve: a férfiakat igenis a munka teszi boldoggá (pontosabban nem a munka, hanem annak az eredménye), a nőket pedig a háztartás és a gyerekek (és nem a munka meg a karrier).

De írhatnék még egy csomó más aspektusról is a htb-rendszer kapcsán (külön megérdemelne egy írást az, hogy a gyerekeknek miért jobb ez a rendszer, mint az h anyu-apu közösen húzzák az igét reggeltől estig), csak lassan már elkopnak a billentyűim :) Kérek mindenkit, hogy gondolkodjon el azon, amit írtam, és ezek fényében szóljon hozzá legközelebb ehhez a témához.