Át kellene emiatt gondolnom a kapcsolatunkat? Vagy felfújom?

A hétvégén nagyot csalódtam a férjemben. Amúgy is az elmúlt hónapokban kicsit válsága került a házasságunk, és megbeszéltük, hogy megpróbálunk jobba odafigyelni a másikra kölcsönösen...

2 és fél éves a kisfiúnk, így ez az első olyan december, hogy úgy igazán elkezdi felfogni az ünnepeket. Már két hete mesélek neki a Mikulásról, meséket olvasunk, színezőt vettem neki stb., és nagyon várta, hogy jöjjön a Mikulás. Én is nagyon izgatott voltam emiatt, és készültem. Szóval kb 2 hete ez a téma itthon, mert én amúgy nagyon fontosnaktartom a hagyományok ápolsát, és hogy megtanítsam ezeket a fiúnknak. A kicsinek minden ajándékot, programot én találtam ki és szereztem be. 5-e este "programszerűen" elővettem mindannyiunk csizmáját, hogy együtt pucoljuk ki, és kiraktuk az ablakba.

A férjem este kiment bulizni, így a csizmába is én csempésztem be a dolgokat. Neki is a kis apróságot (kedvenc csokija és egy üveg nutella, mert tudom, hogy szereti és amúgy nem szoktunk venni).

Reggel megyünk be a gyerek szobájába, amikor felébredt, aki hatalmas csodálkozással néz az ablakot, izgatottan nézi az ajándékokat, megnézi Apu cipőjét is, mutatja, hogy neki is hozott a Mikulás...veszi le az enyémet, ami üres. Néz rám csalódottan, hogy nekem semmit nem hozott a Mikulás. Erre nem tudtam mit mondani, és kijöttem, hogy elmegyek wc-re, és olyan sírás fogott el, amit alig bírtam abbahagyni.

Hihetetlenül rosszul esett, nem az, hogy nem kaptam egy szelet csokit, hanem, hogy ennyire nem számítok. Hirtelen rám tört, hogy már csak anya vagyok, aki leszervezi az ünnepeke, de rám senki nem gondol, nem akar meglepni, nem készül stb. Megpróbáltam összeszedni magam, és a kicsi előtt persze nem mutattam, de egész nap szorongtam és nagyon rosszul éreztem magam. Délután, amíg a gyerek aludt, odajött hozzám a férjem, hogy most mennyit fogok még duzzogni felnőtt létemre, hogy nem kaptam semmit Mikulásra. És elmondtam neki, hogy ez mennyire rosszul esett, mire elkezdte a magyarázatokat, hogy mennyit dolgozik, meg tök kiment a fejéből az egész, én meg mondtam, hogy 2 hete erről van szó itthon, és még ha eddig ne is gondolt rá, akkor tegnap, amikor kiraktuk a csizmákat, és utána ő kiment bulizni, még akkor sem gondolt arra, hogy egy boltba beugorjon nekem valami apróságért...

Na mindegy, nem akarom tovább göngyölíteni a szót, de azóta is bennem van a tüske, és nem tudom, hogy most tényleg én túlzom-e el, de főleg annak tükrében, hogy nemrég volt egy beszélgetésünk arról, hogy figyeljünk jobban oda egymásra, nagyon rosszul esett, és úgy érzem, hogy nem vesz már ember/nő számba, csak anya vagyok. Már a karácsonyi készülődéstől is elment a kedvem, hogy meglepjem valamivel.

Ti mit gondoltok? Mit csinálnátok? hogy esne ez nektek?