Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért viselkedik így a menyasszonyom?
Menyasszonyom szerint mindenhova együtt kell menni, mert a szerelmes párok mindent együtt csinálnak. Oké.
Otthon ülős típus vagyok. De legalábbis nincs akkora mehetnékem, mint neki.
De ha valahova elmegyünk, mindig társasággal akar menni. Látom rajta, hogy jobban érzi magát, ha többen vagyunk, mintha kettesben lennénk. Azt tudom róla, hogy iszonyat társasági ember, de akkor sem értem.
Ha valamin összeveszünk, vagy nem úgy csinálom, ahogy ő gondolja, akkor mindig azt mondja, hogy les.zarom őt, nem is akarok vele lenni. Ilyenkor mindig mondom neki, hogy te vagy az, aki el akar menni mindig ide-oda ezzel meg azzal. Én vagyok az, aki szeret veled kettesben lenni, te akarsz menni mindig, ráadásul társasággal.
De hiába, nem fogja fel. MIndig csak azt hajtogatja, hogy ő imád velem lenni. Ehhez képest mindig hívna valakit magunk mellé, meg elmondja, hogy kár, hogy nem hívtuk el ezt meg azt, ha kimozdulunk valahova mondjuk.
MOst is távol voltunk egymástól 1 hétig meló miatt, simán kimentünk haverokhoz, ahelyett, hogy kettesben lettünk volna. Ez nem is baj, de fordított helyzetben, ha én akartam volna kimenni, elhordott volna mindennek, hogy nekem a haverok fontosabbak nála.
Miért lehet ez?
én így nem jósolok hosszú házasságot.ez az esküvő után valószínű rosszabb lesz.
szóval:jól gondold meg..
Mint írtam, mára már azért a véleményétől függetlenül elmegyek nélküle, mondjuk éves szinten max. 8 alkalom.
Csak ilyenkor előtte utána nagy veszekedések meg mosolyszünetek vannak.
Nem azzal van a baj, hogy szereted vagy nem szereted, vagy ő szeret e téged, hanem teljesen eltérnek az igényeitek.
Nincs esetleg a baráti körödben valaki, akire rendszeres hivatkozik, miért nem szóltatok neki is, ha nincs ott?
Csak egy feltételezés, miért ragaszkodik ennyire mindig a társasághoz.
3 módon tudsz ennek véget vetni:
1: Otthagyod és menjen azzal, akivel akar, eltérnek az igényeitek, te keresel olyan lányt, aki rád kíváncsi, ő meg keres magának bulipartnert.
2: A sarkadra állsz és elmondod neki, hogy ez zavar, és ha menni akar, de te nem akarsz, akkor nem mész és kész.
Oldja meg magának a társaságát vagy közös programot találjatok ki, mert ez így neked nem pálya.
"Ha férfi vagy, légy férfi, ne hitvány gyönge báb!"
3: Környezetváltozás. Összecuccoltok és elköltözök egy semleges környezetbe, új élet címszó alatt, ahol egymásra lesztek utalva, amíg nem szereztek új barátokat, ismerősöket, kicsit majd megtanul addig értékelni téged.
Ha már most azon veszekedtek hogy ki kinek a barátja.. ez később csak rosszabb lesz. Alapvetően az nem gond ha beépültök egymás baráti társaságába, ezzel nincs is semmi probléma, de azt szem előtt kell tartani mindkét félnek, hogy azok akkor is a párom barátai és nem az enyémek, és nem fognak egyenrangúként kezelni (maximum hosszú-hosszú idő után.. esetleg).
Valamilyen szinten érthető hogy barátokat keres.. pláne ha neki tényleg nincsenek konkrét barátai, csak haverok; de ezt nem kell feltétlenül a Te társaságodban keresnie. Ráadásul a barátság két emberen múlik.. de ez nem ide tartozik.
Mehettek együtt is bulizni de mégis külön. Elindultok együtt, ő megy az ő társaságával, te a tiéddel, aztán mikor mindenki végzett a bulizással, együtt hazamentek. Így együtt mozdultatok ki, de mégis külön. Vagy kompromisszumot köttök, vagy te jobbra, ő balra. Hosszú távon nem feltétlen fog zökkenőmentesen menni a kapcsolat ilyen formában. Később csak rosszabb lesz, meg ha össze házasodtok nyilván tud arra hivatkozni hogy "mert a férjem vagy"...
Ráadásul ha már most nem nagyon akar kettesben programot, ez nem kell bulizásnak lennie, elég ha csak kirándulni mentek, vagy bármi.. akkor ez később csak laposodni fog.. Ha meg mégis kettesben vagytok, akkor pedig másokat hiányol.. ilyenkor megkérdezheted tőle, hogy veled unatkozik-e, vagy te nem vagy-e elég neki. Nem kellenek mindenhova a barátok gyertyát tartani...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!