Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért viselkedik így a menyasszonyom?
Menyasszonyom szerint mindenhova együtt kell menni, mert a szerelmes párok mindent együtt csinálnak. Oké.
Otthon ülős típus vagyok. De legalábbis nincs akkora mehetnékem, mint neki.
De ha valahova elmegyünk, mindig társasággal akar menni. Látom rajta, hogy jobban érzi magát, ha többen vagyunk, mintha kettesben lennénk. Azt tudom róla, hogy iszonyat társasági ember, de akkor sem értem.
Ha valamin összeveszünk, vagy nem úgy csinálom, ahogy ő gondolja, akkor mindig azt mondja, hogy les.zarom őt, nem is akarok vele lenni. Ilyenkor mindig mondom neki, hogy te vagy az, aki el akar menni mindig ide-oda ezzel meg azzal. Én vagyok az, aki szeret veled kettesben lenni, te akarsz menni mindig, ráadásul társasággal.
De hiába, nem fogja fel. MIndig csak azt hajtogatja, hogy ő imád velem lenni. Ehhez képest mindig hívna valakit magunk mellé, meg elmondja, hogy kár, hogy nem hívtuk el ezt meg azt, ha kimozdulunk valahova mondjuk.
MOst is távol voltunk egymástól 1 hétig meló miatt, simán kimentünk haverokhoz, ahelyett, hogy kettesben lettünk volna. Ez nem is baj, de fordított helyzetben, ha én akartam volna kimenni, elhordott volna mindennek, hogy nekem a haverok fontosabbak nála.
Miért lehet ez?
Azt kellene megértenie, hogy neked is van külön életed.
Mondjuk nem értem a barátnődet. Nálunk sokszor van, hogy még én mondom a páromnak, hogy most menjen egyedül a barátaival találkozni.
De amúgy már beszéltél erről vele, hogy ez zavar téged?
Persze, beszéltem vele.
Mindig azt mondja, hogy az nem normális, hogy külön megyünk el valahova.
A sarkamra álltam, mert már nem vagyok hajlandó elmenni vele ahhoz az 1-2 emberhez, akit írtam. Régebben párszor elmentem, de elég is volt. Persze ezekből mindig nagy veszekedés van.
Igazából azt hiszem tudom, mi a baja.
Baromi könnyen teremt kapcsolatot, még sincsenek igaz barátai, és ezt ő is tudja. Szerintem azért van, mert nagyon közvetlen ember, sokszor férfiakat megszégyenítően tud beszélni olyan témákról szinte idegenekkel, amikről csak zártabb társaságok szoktak. Szerintem ezért az emberek szeretnek vele beszélgetni, de a bizalmukba nem fogadják, mert könnyelműnek hiszik. Vagy valami ilyesmi.
Ezért is zavarja, ha nélküle megyek el. Féltékeny rám, meg ilyenkor rájön, hogy neki nincsenek igaz barátai.
Pedig mindig csak akkor mennék el nélküle, ha nem otthon kellene ülnie.(épp hazamegy a szüleihez, vagy azzal az 1-2 jómadárral találkozik)
Az az ideális, ha egy pár kettesben is csinál programokat, együtt is találkoznak a barátokkal, és külön-külön is a barátaikkal.
Neki lehet, hogy azért nincsenek igazán barátai, mert másokon is uralkodni akar, csak ők nem hagyták.
Értem, akkor úgy látszik itt az sem segíttet, hogy leültél vele megbeszélni.
Ha most vele maradsz, akkor szerintem ezt sokáig nem fogod bírni és előbb-utóbb menekülni fogsz tőle, mert azt nem lehet elviselni, hogy valakin ennyire uralkodnak és megmondják neki, hogy hova mehet és hova nem. Amúgy az esküvőt már szervezitek vagy mikorra tervezitek?
Szerintem ha feleségül veszed, csak jobban nyeregben fogja magát érezni és akkor még nagyon balhékat fog majd csapni, ha nemet mondasz majd neki.
Az exénél is ezt csinálta, az ő baráti társaságába épült be. Aztán ha az exe nélküle akart lenni a barátaival, kiakadt, hogy milyen dolog ez, le van s-zarva.
Nálam is ez van, mintha az én társaságomba akarna beépülni, és látom rajta, hogy zavarja, hogy a barátaim nem egyenlően kezelnek minket. Tehát őt is ugyanúgy és ugyanolyan szinten tekintsék barátnak, mint engem, akit jóval régebbről ismernek.
De könyörgöm, azok a Te barátaid. Szerezzen magának barátokat és ne a Te barátaidat akarja kisajátítani.
Nálunk úgy van, hogy nekem 1-2 barátnőm van, neki meg legalább 10 barátja. De ez a barátnőd hibája, hogy ilyen a személyisége és ezért nincsenek igazi barátai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!