Mondanátok tapasztalatokat, példákat, szerelem nélkül induló házasságok kimeneteleire?

Nézd, a nagynéném így ment férjhez a harmadik férjéhez.

Azért ment hozzá, mert hosszú éveken keresztül szomszédok voltak, és a nagynéném sokat átjárt hozzá segíteni neki. Takarított, főzőtt rá, pusztán kedvességből. A férfinak volt 4 gyereke, egyik sem törődött az apjával. Körülbelül két év után a szomszéd azt mondta neki, hogy szeretné ráhagyni a vagyonát (ház meg pénz), mert a gyerekei nem foglalkoznak vele, ő pedig segít neki mindig. El is ment ügyvédhez a férfi, és ott azt mondták, hogy kössenek házasságot, mert az szinte megtámadhatatlan. A korkülönbség 40 év volt. A gyerekei persze megtámadták a férfi halála után, a nénikém az örökség körülbelül felét kapta meg, a másik felét a gyerekek között szétosztották. A nagynéném így is jól járt, kényelmesen megél ebből.

Szerintem ez maximum idősebb korban elfogadható, 60 évesként vagy idősebben. Mivel ilyenkor már nem annyira lényeges a fizikális vonzalom és szexualitás egy kapcsolatban,a mire egy fiatalnak igénye van, hanem inkább az a fontos, hogy jól megértsék egymást, kijöjjenek, jól érezzék magukat együtt.

Aki viszont fiatalként belevágna ebbe, azt nem tudom megérteni. Ha valaki iránt hónapok, évek alatt nem alakul ki vonzalom, akkor egy házasság folyamán sem fog. Egy ilyen házasságban pedig az egyik fél vagy át van vágva (mert nem tudja, hogy mit érez a másik - vagyis mit nem), vagy tudatosan lemond a saját boldogságáról és az évek után befásult, baráti kapcsolatban él. Az ilyen kapcsolatok óhatatlanul megromlanak, mert akit nem szeretünk, annak nem bírjuk elviselni a rossz tulajdonságait, azzal nincs motiváció, hogy megoldjuk a konfliktusokat, azzal nincsenek szép emlékek, ami miatt azt mondhatjuk magunknak, hogy ezért megéri rendbehozni, küzdeni érte, mert ilyen jó is volt... ott csak langyos húgyban tapicskolás van...

Kedves Kérdező!

És mit fogsz csinálni, ha jön a nagy szerelem? A megbecsülésed, szereteted elég lesz-e, hogy a szenvedélyről lemondj érte?

Vagy akkor majd jön az "egyszer van az életben ilyen érzelem, nem mondhatok le róla a férjem kedvéért, akit sose szerettem és egyébként is horkol meg böfög néha" kezdetű ideológia arról, hogy miért is kell otthagynod x év után azt, aki azt hitte, szereted?