Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleség 'apának' szólítja a férjét?
10-esnél írtál egy sor hülyeséget, kedves kérdező. Értem én, mire célzol: ne vesse alá egyik fél sem teljesen a másik akaratának egy kapcsolatban. Csakhogy ezt nem a közös bankszámla, a megszólítás, vagy az határozza meg, hogy meddig marad otthon a gyerekekkel. Egy ismerős házaspár már vagy 40 éves házasok, papázzák, mamázzák egymást és szemmel láthatólag szeretik, tisztelik egymást, sőt ha még ennyi idő után lehet szerelemről beszélni, megkockáztatnám, hogy még az a láng is lobog. Ez szemmel látható, nem megjátszott. A szüleim közül anyukám a születésem után otthon dolgozott, később az apukám házasságához szükséges papírmunkát végezte otthon, soha nem ment vissza dolgozni, több mint 30 éve boldog házasságban élnek. Én még nem dicsekedhetek ilyen hosszú múlttal a férjemmel, de mi meg közös kasszán vagyunk és tökéletesen működik nálunk.
Szóval már megbocsáss, de sültbolondság lenne azt állítani, hogy mindenképpen azon múlik a jó kapcsolat, hogy éppen hogyan szólítjuk a párunkat, vagy ki milyen szerepet vállal a családban.
Persze, hogy egy idő után tönkremegy az olyan kapcsolat, ahol az egyik fél elnyomja a saját vágyait és a másik félnek rendeli alá magát, de ez akkor is így van, ha Marisnak és Józsinak szólítják egymást. :)
Hát akkor éld az életedet úgy ahogy te akarod, de megváltani a világot nem tudom. Igazság szerintem engem hidegen hagy és leszarom, hogy mit próbálsz ráerőltetni másokra, hálisten határozott véleményem van a dologban és nem vagyok könnyen befolyásolható.
Vannak fenntartásaim a te nézeteiddel, egy két dologban egyetértek, a legtöbb viszont számomra nagyon ellenszenves. Jó példát láttam én is, a párom is, eszerint fogunk élni és nevelni a gyerekeinket. Az pedig hogy anyumat hogy hívja apa 30 év után, teljesen lényegtelen. Felőlem lehet anya és malacka is, ugyanúgy tisztelem és szeretem őket. sose bántak egymással rongyként, szeretik egymást a mai napig attól függetlenül, hogy közös kasszán vannak, a családfő apa, és néha anya és apa megszólításokat használnak.
Ha te nem jó képet kaptál, hát szar neked. Tégy meg mindent, hogy a ti életetek jobb legyen. De nem kell lealacsonyítani közben senki mást, aki nem úgy gondolja ahogy te.
Szerintem te nem arról beszélsz már rég, hogy anyád hogy nevezte apádat, nekünk viszont ezt e kérdést tetted fel. Javasolni tudnék nektek egy jó családterápiát, ahol együtt megfejtitek a valódi problémákat.
De a névre visszatérve. Az analógia alapján amit vázoltál, a férjed bizony akkor malacokat akar dugni. Meg én is. Lehet elmehetnék vele, együtt elkaphatnánk egy kis süldőt. Te meg aztán megsütnöd nekünk, ugye, mama?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!