Feleség 'apának' szólítja a férjét?

"Eltelt felette 25 év és semmilyen módon nem mérette meg magát a való világban, a társadalomban,"

Való világban? Te most mérettetted meg magad : itt a gyk-n És könnyűnek találtattál. Anyád hű volt, tette a dolgát, a családban , férjének, gyermekeit világra hozta, felnevelte, taníttatta, hogy legyen gazdasági diplomájuk.. A társadalomban. A való világban.

*

Petőfi Sándor válasza:

S anyánkat, ezt az édes jó anyát,

O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!

Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,

Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;

De megmutatná a nagy veszteség:

Ha elszólítná tőlünk őt az ég...

A konkrét családi esettől eltekintve, az eredeti jelenségre reagálva:

Számos alkalommal esett le nekem is az állam, amikor huszon-harmincéves, gyermektelen pároknál hallottam az apa-anya megszólítást egymásra. Sokszor percekig azt hittem, hogy tényleg az apjáról vagy az anyjáról beszél az illető, mert nekem nem volt egyértelmű.

A férjem egyszer szex közben mondott egy "Na, anya..." kezdetű mondatot. Szélsebesen lecsapta a libidómat. Azóta csak akkor hív így, ha idegesíteni akar.

A beszédtanulásnál kétlem, hogy tényleg ezen múlna a gyereknél. Igen, úgy lehet tanítani, hogy "nézd, apa hozza a labdát", de nekem miért kellene úgy szólnom a férjemhez, hogy "apa, nézd már meg ki hív a telefonomon"?

Ha az apa szót kimondom, ezer és egy asszociáció jelenik meg a fejemben apámról. Ha ezt összemosom a férjemmel, az elég beteges gondolatokat szülne.

Egyébként volt nekem is pár hónapos időszakom, amikor kb. 3 éves koromban valamiért keresztnéven hívtam a szüleimet. Nem különösebben foglalkoztak vele, maradt minden változatlan: ha egymáshoz szóltak, akkor keresztnév, ha nekem beszéltek a másikról, akkor apa-anya. Magamtól elhagytam egy idő után a keresztnéven szólítást.

Amit a kérdező feszeget: a megszólítás egy dolog, de lehet egy tünet a sok közül. Azzal egyetértek, hogy nem egészséges a szociális kapcsolatokat leépíteni a gyerekekre hivatkozva. A másiknak egy idő után unalmas lesz az otthonülő cseléd/anya kombó, tényleg nehéz meglátni a nőt - vagy ha fordított a felállás, akkor a férfit a másikban.

Hasonló számomra a kismamák T/1-es fogalmazása is. Azt jelzi, hogy elmosódtak az énhatárok és később se fog menni a leválás a gyerekről. Nem arról beszélek, hogy "tegnap voltunk orvosnál a bárányhimlővel...", hanem a "tegnap belekakiltunk a bilibe". Tényleg, a kedves anyuka is?

Ezzel kapcsolatban egy sztori, amit játszótér mellett ácsorogva kaptam el.

Anyuka kisgyerekkel, idősebb néni odamegy hozzájuk, beszélgetést kezdeményez, majd egy idő után az alábbi párbeszéd hangzott el.

Néni az anyukára nézve megkérdezi:

- Na és hány fogunk van már?

- Neki 4, nekem 31, mert múlt hónapban kihúzták az egyik bölcsességfogamat.

Én ne az 50es válaszoló vagyok, ellenben én írtam hogy nagyon örülök neki, hogy nem egy síkon beszélünk.

Össze vissza írkálsz, csernust olvasol, folyton erre hivatkozol(jesszus) és közben visszaböfögöd azokat a szavakat amiket olvastál, tanultál, de normális értelmes mondatba nem tudod önteni, a magad igazát nem tudod bizonyítani. Meg se hallod, amit mások írnak, meg sem akarod érteni, amit mások mondanak, csak a saját magad szarságát mondod újra és újra. Már ezer meg ezer saját példát felsorakoztattunk a saját személyes életünkből, de ez mindig elkerülte a figyelmedet.

Akkor tudod mit? Igazad van! Egyetértek! Szar a világ, meg a társadalmi elnyomások, gazdasági csőd. Szar minden. Neked igazad van, ez mind mind összefügg és anyámék sem boldogok, csak tettetik. Egy nő sem ér semmit, ha csak otthon ül és gyereket nevel. Ássa el magát az összes.

Jajj de én nem vagyok pszichológus, remélem a válaszomat, egyetértésemet így is elfogadod.

Mostmár jobb? ;) Jobban fogsz aludni? Remélem..

(villamosmérnök)

18.38

Nem lépett be egyik sem a komszomolba, sőt még a KISZ-be sem. Képzeld el.

Nem azért írtam, hogy te gúnyolódj rajta.

Később is megtartották ezt a becenevet, akkor is, amikor már vége volt a szocializmusnak.

Csak azért írtam, hogy lássa a kérdező, volt olyan házasság is, ahol az apa, anya kedveskedő megszólítás volt, és természetesnek hatott.

De úgy látom, hogy kérdezőnél a probléma gyökere sokkal mélyebben van, mint a kérdéséből sejteni lehetett.

Lásd: Kosztolányi Dezső Pacsirta c. műve, megfilmesítve is nagyszerű darab. Nézd meg és nyugodj le; vannak olyan kultúrkörök, voltak is, ahol ez megmaradt: az egyik "apa" volt, a másik "anya". Általában ott szokták a házastársak így szólítani egymást, ahol nagyon erősen azonosultak egyetlen szereppel: a szülő szerepével.

Ha csak a feleség nevezi "apának" a férjet, viszont nem (a férj nem nevezi "anyának" a feleséget), akkor ez azt jelenti, hogy a nő kislány akar maradni, és általában a saját lányával rivalizál. Van, ahol ez úgy eldurvul (mint pl. néhai anyósom esetében), hogy nagyapának hívja a férjét, azaz ő "unoka". Ilyenkor az unokával rivalizál és bárhány éves is, unoka életkorúnak szeretne lenni. Ez természetesen már messze nem normális állapot.