Megutáltam a feleségemet, mert felvett egy olyan stílust, amitől kiráz a hideg. Hiába szembesítem azzal, hogy ez a stílus nem nyerő a kapcsolatunkban, nem érti. Vissza fog még változni valaha?

Kedves kérdező,

kicsit tartok a "rendeske" jelzőtől, de azért megkockáztatom a dolgot : ) nagyon hasonlóan jártunk - csak itt ketten, házaspárként - a baráti körünk egy részével, ezért gondoltam, hogy ha megoldani ez alapján nem is tudod a dolgot, de talán némi magyarázattal szolgál. Eredetileg mi is elég szabad életet éltünk, az egyetem végével meg diákmunkával, persze hatalmas baráti körrel és rengeteg szabadidővel, és mikor megházasodtunk, már az eleve szörnyen nyárspolgárinak és értelmetlennek hatott számukra, akik teljesen más életszakaszukban voltak. Aztán azok, akik az ez után érkező döntéseinkkel nem értettek egyet (mint a gyerekvállalás, vagy házvételről való beszélgetések, anyósgondok, stb), szép lassan elmaradoztak mellőlünk, és ez teljesen rendben is van, DE mivel velük ezeket pont amiatt nem akartuk közvetlenül megbeszélni, hogy ne kelljen hallgatniuk valamit, amit nyilvánvalóan unnak, már inkább az elvek különbözőségéről volt szó. Azt írod, a feleséged a kolléganői miatt csinálja, elképzelhető, hogy úgy érzi, neki most azonnal 'fel kell nőnie', és beilleszkednie, lehet ez egy belső és egy külső nyomás is, azonban hosszútávon egyáltalán nem fog működni a kapcsolatotok, ha emiatt más életszakaszba kerültök, megváltoznak a prioritások. A barátaink boldogok, azt kell mondjam, hogy ez így alakul sajnos, de örülök neki, hogy ők is rendben vannak, és mi is, csak másként. Megpróbálhatsz beszélni vele róla, hogy miért fontos ez most neki, megijedt, vagy ők befolyásolják, vagy bármi, esetleg olyan szempontból köthettek kompromisszumot, ha őt ez a konzervatív, családos dolog érdekli, hát abban nem kell leadnia a bohém természetét, spontaneitását, szóval lehet, csak hiszi, hogy ezek nem passzolnak egymáshoz - és gyerekkel, meg kutyával, macskával, kecskével is lehet melegszendvicset enni, nem ilyen külsőségeken múlik a felnőttség.

(Viszont az, hogy azért főz, hogy aztán kitehesse, elég aggasztó. Inkább a gyerekesség jele, mint a felnőttségé, szóval ezért gondolom, hogy itt nem gyökeres megváltozásról lehet szó, hanem valami belső késztetésről, általa félreértett ingerről, meg arról, hogy most jaj de meg kell felelni más emberek értékrendjének, holott a tiétek is bőven alkalmas a haladásra és növekedésre, ha úgy akarjátok.)

A te életed miben rendetlen? Melegszendvicset enni meg zenét hallgatni, olvasni, az ugyanúgy egy szürke élet, csak más árnyalat.

Egyébként lehet, hogy mindig ilyen volt, csak nem tudta. Pl. én soha nem voltam siklóernyőzni, lehet, hogy ha elmennék, utána több időt töltenék a levegőben, mint a földön, a környezetem meg mondhatná, hogy "ez a Piroska nagyon megváltozott".

"jaj de meg kell felelni más emberek értékrendjének"

37-es válaszában ez elgondolkodtatott: mi van, ha a feleséged mindig "személyiségtelen" volt, és azokat a jegyeket vette fel, amit elvártak tőle. Azt írod, eddig te voltál csak neki, hát úgy állt mindenhez, mint te, most más inger is éri, és már nem neked akar megfelelni, hanem a kollegináknak.

Azért ez valahol (mélyen) mindig ott lehetett a feleséged személyiségében.

Én egy középkorú nő vagyok. Sosem mentem bele a "nőcis" sütök-főzök szerepkörbe. Régen a lányom iskolájában ünnepély után az anyukák rendeztek még süti partit. Sokan büszkélkedtek saját készítésű sütivel. Én vettet vittem mindig, amit vállaltam is. Én szinte csak karácsonykor sütök. Most is vannak "sütök-főzök" barátnőim. Néha még versenyeznek is egymással. Hát én nem. Elfogadtak, megszokták. Ha úgy tetszik, én nem vagyok olyan nőies nő. Vállalom!