Megutáltam a feleségemet, mert felvett egy olyan stílust, amitől kiráz a hideg. Hiába szembesítem azzal, hogy ez a stílus nem nyerő a kapcsolatunkban, nem érti. Vissza fog még változni valaha?

Hihetetlen, hogy el tudják ferdíteni a tényeket elvakultságukban egyesek. Kaptam egy privát üzenetet. Az üzenet írója már nagyon elengedte a fantáziáját, és pont a valósággal ellentétes dolgokról szövögetett mesét. Ezt írta többek között: "Szegény feleséged, úgy sajnálom, hogy egy ilyen ember mellett kell élnie, mint te, már ha egyáltalán az ember szóval lehet illetni a hozzád hasonló képződményeket. A feleséged titokban másra sem vágyik évek óta, csak arra, hogy anya lehessen, mert minden nő legfőbb vágya igenis az anyaság, és te megfosztod őt ettől az örömtől a magad kényelmi szempontjai miatt. El tudom képzelni szegény nőt, milyen sóvár és irigy tekintettel nézegeti a barátnői gyermekeit és a babákat tologató anyukákat az utcán, te meg elvetted tőle még ezt az örömöt is, az anyaság csodálatos boldogságát."

Na ez már a történet teljes kifordítása. Ez a kérdés éppen őrajta fordult meg, és én elfogadtam és támogattam az ő döntését. Ő nem akar gyereket. Ha valaki sóváran nézegette a baráti körben a gyerekes szülők boldogságát, az éppen én voltam, ezt azért szögezzük le. Ahogy azt is, hogy amikor a múlt hónapban az egyik barátnője itt volt nálunk a pici babájával, hiába akarta a feleségem kezébe adni a kicsit, ő tiltakozott, nem akarta kézbe venni, végül nekem adta át a barátnő a babát, amíg ő WC-re ment. A feleségem meg is mondta négyszemközt, hogy ő nem szeret pici babát kézben tartani, ezt igazán beláthatta volna a barátnője, nem kellett volna erőszakoskodni. De ugyanez az üzenetíró tovább folytatta a fantáziájában merészen kiszínezett történetet. Íme:

"El tudom képzelni magamban a lakásotokat. Szegény feleséged biztos szeretne szép rendet tartani, te meg egy igénytelen varacskos disznó lehetsz, teleszemeteled a lakást, olyan lehet a szobád, mint egy disznóól. Szegény feleséged hiába takarít valószínűleg nagyon gyakran, semmi látszata nincs, mert te azonnal tönkreteszed biztos a munkáját, teleganézol mindent."

Itt már nagyon meglódult a fantázia. Ugyanis kettőnk közül éppen az én szobám rendezettebb, és a feleségem szobája az, amely folyton szalad. Mindenki magának takarít, nem nyúlunk egymás cuccaihoz, sőt egymás szobájába is csak akkor megyünk be, ha például könyvet, olvasnivalót akarunk kölcsönkérni a másiktól. A feleségem egyáltalán nem kultiválja a takarítást (arról nem lehet ínycsiklandozó képet feltenni a facebookra), ő a konyhában vette fel és gyakorolja a "kis rendeske" szerepet. A szobája háborús színtérhez hasonlít, de engem nem zavar, nekem így is tetszik. És mielőtt még szívükhöz kapnának a jámbor olvasók, igen, képzeljék el, külön hálószobában alszunk. De ez ismét nem az én zsarnoki parancsom volt, hanem a feleségem határozott kívánsága, amelyet elfogadok és tiszteletben tartok.

Egyszóval vissza kéne venni a fantázia meglódulásából, mert olyan szélsőséges jellemek, mint amilyeneket az üzenetíró felvázol, csak a Jókai-regényekben vannak. A zsarnoki férj és a szegény, elnyomott feleség képe, amelyet többen próbálnak felvázolni, messze áll a valóságtól.

129-es, semmi gond nincs azzal, ahogy te élsz, ha te ezt találod jónak és ebben érzed jól magad. Éppen az a lényeg, hogy mindenki úgy éljen, ahogy azt a belső indíttatása diktálja, olyan berendezkedésben, amelyben jól érzi magát. Ne a társadalmi nyomásnak vagy elvárásoknak akarjon görcsösen megfelelni.

Nincs az életnek egyetlen helyes útja, sokféle módon lehet élni. Van, aki ezt az utat szereti, van, aki azt az utat szereti. Lényeg, hogy mindegyik jól érezze magát az általa választott úton.

Az viszont fontos, hogy egy házaspár mindkét tagja kb. azonos vagy hasonló értékek mentén rendezze be az életét. Csak így lesz köztük összhang. Ha én vallásos vagyok, akkor párválasztáskor nyilván döntő szempont lesz számomra, hogy a párom is vallásos legyen. El is veszek mondjuk egy vallásos nőt. Igen ám, de a házasságunk X-ik évében a nőnél 180-os fordulat áll be, kitér a hitéből, ateista lesz, és elkezd vallásellenes szövegeket posztolni a facebookon. Ilyenkor mit lehet tenni? Azon kívül, hogy reménykedem: talán visszatalál a hitéhez a drága. Az ateisták viszont örömmel dörzsölik a tenyerüket és azt mondják: ne bántsd azt a szegény asszonyt, ő elindult a fejlődés útján, elhagyta a korábbi naiv hitét és már éretten gondolkodik az életről. Én ezt másképpen látom. Azt látom, hogy nincs meg a korábbi összhang, értékazonosság.

Az amerikai álommal nekem nincs bajom, amíg más él ilyen stílusban (legfeljebb megvan róla a jól kialakított saját véleményem), de akkor viszont kőkeményen ellenállok, ha valaki rám is azt a giccses életstílust akarja kényszeríteni. Ne akarjuk azt az életstílust az egyetlen elfogadható életstílusként piedesztálra emelni.