Esküvő helyett együttélési ünnepség?

Mivel a véleményem kérdezed, remélem SENKI nem veszi lenézésnek vagy támadásnak DE:

az én VÉLEMÉNYEM az, hogy csak házasságban teljesedhet ki egy kapcsolat, ünnepléssel, papírral, jogi háttérrel és felelősségvállalással együtt. Ezen téren régi nézeteket vallok, de például ragaszkodom a házasság előtti együtt éléshez.

Ahogy valaki írta előttem, a hivatalos fogadalomtétel számomra azt jelenti, hogy IGEN Őt választom egy Éltre és felvállalom mindennel együtt, hogy összetartozunk.

Az együttélés eszköz, hogy megismerjük egymást, megteremtsük a feltételeket (anyagi, érzelmi) a házasságra. De számomra nem lehet cél, hogy évtizedekig vagy akár életünk végéig lakótársként éljünk minden kötöttség nélkül. Ilyenbe gyereket se szülnék, nekem egyszerűen más a normális.

Szerencsére a Párom is hasonlóan vélekedik erről (pedig Ő már volt nős és rossz vége lett, de mégis hisz a házasságban).

A fenti elveim miatt én azt mondom, hogy számomra nem lenne mit ünnepelni. Ilyen elven a kapcsolatba kerüléskor is lehetne ünnepséget szerezni, hogy egymásra találtunk.

Nem támogatom.

DE megértem, ha valaki mást gondol.

23N

Mindenki olyan banzájt csap a baráti körében, amilyet akar. De ez az elgondolásod több pontos is hibádzik. Arra nem gondoltál, hogy meglát benneteket valaki fehér ruhában, esküvős buliban, tuti azt hinné, hogy megesküdtetek. Erre közlöd vele, hogy neem csak együttélési ünnepségünk volt! -Az mi? Akkor mi ez a gyűrű? Eljegyzés volt? -Neem, csak együttélési gyűrű... Nem nézne normálisnak az biztos. Együttélési gyűrű meg nincs. Vagy eljegyez és akkor a menyasszonya vagy, de az egy fejlődő kapcsolatot szimbolizál, miszerint esküvő is lesz később, vagy a gyűrűnek semmi jelentősége nincs. Az egész úgy hülyeség, ahogy van, de azt hiszem még nagyon fiatal vagy, és még nem találtad meg az igazit. Ha megtalálod, természetes lesz, hogy megesküdtök. :) Ez a véleményem.

33/N

Szerintem ha a házasság szent dolog lenne, a résztvevő felek nem bántanák egymást se szóval, se tettel, nem lehetne felbontani, és sokkal jobb életet biztosítana a résztvevőknek.

Jól van, kedves válaszoló, akkor senki vagyok, ha te annyira ezt akarod. Nem tudom, miért ragaszkodsz ehhez, legyél boldog.

Még egyszer leírom, és szerintem érthető: azért védtem meg az együttélést, mert mindenki azt írta, hogy aki nem házasodik, az rossz, csúnya, csalfa, felelőtlen.

Szerintem viszont itt nem is a felelősségről van szó, hanem arról, hogy az emberek azt hiszik, a házassággal jobbak lesznek, és bennük van ez a "na, nehogy má' ők is boldogak legyenek, mikor ők nem is!!!"

Kedves 32.(14:30) válaszoló! A kérdés azért egy hajszálnyit komplexebb tapasztalat szerint, mint amit a válaszod végén állítottál... egyfelől az is habitus és döntés kérdése, hogy valami (mondjuk egy gyűrű vagy egy szertartás) egymásnak szól-e avagy kifelé, másfelől az sem igaz, hogy mindenki a házasságra törekedne az élete folyamán. Szóval ehhez azért ismerni kell magának a házasságnak, az INTÉZMÉNYESÍTETT (monogám - nálunk, más kulturkörben esetleg más) párkapcsolatnak a történetét, okait, és ebből következően azt, hogy mára miért maradt főként hagyomány-értékű, de vesztette el a lényegi tartalmát.

A dolog a magántulajdonlás kialakulásával és általánossá válásával függ össze, ami kikényszerítette a leszármazás követhetőségét, és hát a DNS-tesztek előtti világban ennek az volt a módja, hogy vallási dogmaként és tabuként definiálva kizárólag nyilvántartott és regisztrált környezetben teszed lehetővé a szaporodást eredményezhető szexuális aktust. Az elmúlt évszázadban meg erre lettek jobb módszerek, az egyre finomodó apasági tesztek, így ez az egész dogma és taburendszer eredeti értelmét veszítette a "szüzen a házasságba"-tól kezdődően. (persze a maradványa még megvan, nevezetesen, hogy eltérő tény hiányában a férjre anyakönyveznek:)) Mára a házasság intézménye nem több, mint egy velünk élő hagyomány, és hát vannak hagyománytisztelő, és kevésbé hagyománytisztelő emberek... ki kirak adventi koszorút és ki nem, ki házasodik és ki nem...

Kedves kérdező, az, hogy egy párkapcsolat élethosszú vagy rövid, hosz kulturáltan vagy botrányosan ér végett az legkevésbé függ attól, hogy élettársi vagy házassági kapcsolat van a felek között. Az az adott két ember személyiségén múlik, hogy képesek-e az alkalmazkodásra, a kompromisszumra, a nyílt kommunikációra, a konfliktuskezelésre. Élettársi kapcsolatból is lehet sok éves messzehangzó botrány és pereskedés, meg házasságot is bontottak már fel békében, emberi módon.

(a házasság történetét meg az előbb már leírtam, és 48/F)

MIért gondolod, hogy szétköltözni és pereskedni csak házasság esetén lehet? Azt hiszed, ha csak együttéltek és van 1,2,3 gyerek, ott nem merül fel a szétköltözéssel a láthatás kérdése? HOgy együttélés esetén nem szereztek vagyont, amit közösen teremtettetek elő???? Ha nem tudtok megegyezni szerinted mégis hová fogtok fordulni???? Miért zárná ki az együttélés a hajtépést és a házasság a békességet?

Ennek a dolognak több oldala is van, sajna te csak egyet láttál.

Természetesen azt csinálsz,amit akarsz, de valljuk be nem rohangálunkm inden héten együttélési ünnepségekre...

Szóval nem lepődj meg, ha az esetleges meghívottak furán néznek majd, hogy ez mégis mi?

Kedves kérdező, a szétköltözéshez két db lakás-lehetőség kell, akkor is, ha házasságban éltek, meg akkor is, ha élettársként:) Zaklatni meg mindkét esetben tud a másik fél, ha olyan... a vagyonmegosztási/gyermekelhelyezési per része meg tökugyanaz.

(bár férfiként az élettársi kapcsolat tagadhatatlan előnyének vélem, hogy ott legalább embernek néznek és megkérdeznek egy gyerekvállalás kapcsán, és nem automatice, kérdés nélkül anyakönyveznek, mint egy házasságban...)