Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nőként szerintetek lehet kérni legalább ennyit?
4 éve vagyunk együtt a párommal, 3,5 éve együtt is élünk. Az egyetemen ismertük meg egymást, azóta ő már végzett és rendesen dolgozik, nekem még hátra van 1 évem. Jövő nyáron végzek, akkor kapom kézhez én is a diplomámat.
Együtt tervezzük a jövőnket, az életünket, mindent. Idővel szeretnénk összeházasodni és közösen gyerekeket vállalni.
Viszont itt jött elő az idő... Én ragaszkodnék hozzá, hogy 30 éves korom előtt gyereket vállaljunk, mert nem szeretnék későn szülni. Egészségügyben tanulok és túl sok rémtörténetet hallottam már arról, milyen veszélyei vannak annak, ha valaki túl sokáig halogatja az első babát, meg hát az se biztos, hogy elsőre összejön, lehet, hogy évekig próbálkozni kell, az ember hiába tervez, nem mindig alakulnak úgy a dolgok... Mindenesetre megmondtam a kedvesemnek, hogy én 30 éves koromra már az összes szülésen túl szeretnék lenni - de legalább is lehetőleg az elsőn. Viszont az a helyzet, hogy én házasság nélkül nem szeretnék babát. Csakis azután, hogy megvolt az esküvőnk.
Számolgattam, és mivel most 24 éves vagyok, jövőre már 25 leszek, mire lediplomázom, közben pedig legalább 2 évet dolgoznom is kéne, hogy egyáltalán kapjak GYES-t. Akkor meg máris ott vagyok, hogy bőven 27 éves leszek, mire egyáltalán szóba jöhet a baba, plusz a 9 hónap terhesség és ki tudja, még mennyi idő lesz, mire egyáltalán összejön.
Ezért megkértem a páromat, hogy legkésőbb a diplomaosztómtól számított 1 éven belül lehetőleg jegyezzük el egymást, és onnantól számítva 1 éven belül házasodjunk is össze. Nem akarok beleszólni, hogy mikor kéri meg a kezemet, és nem szeretném én meghatározni, hogy mikor vegyen el, tudom, hogy ez a férfi dolga, az ő döntése, de mivel az én életem is, gondoltam, ennyit azért kérhetek. Én se leszek már fiatalabb, és nekem igenis fontos, hogy 30 éves korom előtt legalább az első babánk megszülessen. Házasságon belül!
A párom azt mondta, hogy majd meglátja. Közben persze vigyorgott hozzá, tehát tudom, hogy csak az agyamat húzta, de jobban örültem volna, ha meg tudjuk beszélni konkrétan a dolgot. Jó, nem dátumra pontosan, de azért jó lett volna, ha azt mondja, oké, 2 éven belül eljegyezlek, vagy valami... Vagy szerintetek nem kellett volna ennyire behatárolnom az időt? Tényleg nagyon ciki volt tőlem, hogy ezt kértem?
Kedves Kérdező!
Ezzel amit írsz szerintem nincs olyan nagy probléma. szerintem igenis tisztázzuk! Én azon a véleményen vagyok. Te még fiatal vagy, 4 éve együtt vagytok, az a normális, hogy TE pontosan tudod mit szeretnél. az más kérdés összejön-e.
Ami érdekesebb, hogyb a párodnak fingja nincs róla, mit és mikor akar.
Nekem is volt egy párom. Akart ő gyereket, rögtön 3-at, meg házat, meg esküvőt, meg mindent akart ő. Csak, valahogy mindent előbb akart, mint esküvőt meg gyereket. És mindig egyre hosszabb lett a lista. előbb a lakás. Megvolt. akkor autó. Megvolt. Fizessük ki a részletre vett konyhai gépeket. Megvolt. Fizessük ki a lakást is teljesen, adjuk el, aztán vegyünk házat. aha, na valahol itt szálltam ki a dologból, mert a never ending sztorik valahogy nem jönnek be! Nem láttam be pl. hogy miért is ne lehetne egy kis költségvetésű esküvőnk addig, míg nem telik le a hitel a lakásra??? Elvégre nem éltünk rosszul. Mindez annak a fényében, hogy meg se kért... Hagyjuk már!
Szóval, nem, nem hiszek a majd-ban, sőt a majd, há-ban sem! Nem-nem. amit egy párként közös pénzből meg tudunk venni, azt házaspárként is. Itt közbeszólhat, ki mekkora lagzit akar, de ez általában amúgy is a nőknek fontosabb. (Most ne kössön belém 20 ember, hogy neki a férje ragaszkodott a nagy esküvőhöz, olyan is van, de ritkább.)
Szóval meg kell beszélni, ki mit akar, nem mellébeszélni, és nem hagyni a mellébeszélést. mert igenis, ha nem egyeznek a tervek és a kompromisszum sem működik, akkor kalap, kabát, keresni kell olyat, aki hasonlóan gondolkodik...
Nincs értelme húzni az időt. Mopst vagy. Ha sokáig vársz a majdra, hipp-hopp 28 leszel és elbúcsúzhatsz tényleg a terveidtől. Ha a párod most őszntén megmondja, ő mit akar, és ha nagyon nem ezt, mint te, akkor még mindig szerencsét próbálhatsz mással a terveid megvalósításában, vagy megváltoztathatod a terveidet elkerülve a későbbi sokkal nagyobb csalódást. Tudod, mikor még a mostani terveidhez is ragaszkodnál, de már időd sincs.
Szóval nemhogy jól tetted, de én nem is hagynám ennyiben. Minden más témát mellőzve én rákérdeznék, mi a tervei PONTOSAN. Lehet, hogy ettől kontroll mániás vagyok, de egyrészről ez az én életem, jogom van tudni, hogy fogom élni, másrészt, ha az az igazi, akivel együtt élek, akkor ő pontosan tudja, hogy kontroll mániás vagyok és így is szeret. Ha zavarja, hogy kontorll mániás vagyok, megint csak, nem ő az én emberem, csókolom.
Lehet húzni az időt, várni meg szerencsétlenkedni, csak kérdés, minek?
Ha ugyanazt a jövőt képzeltétek volna el egymás oldalán mindketten, már házasok lehetnétek, de legalább magától megkért volna, nem a szájába kéne rágni.
Kimutatta volna azt a szándékot, hogy el akar venni, és közös jövőt akar veled. Az, hogy esetleg beszéltek róla évekig, de közben nem változik a helyzet, nem jelent semmit. Mondani bármit lehet, ha nincsenek mögötte tettek.
Igen, nagyon jól döntöttél, hogy felhoztad a témát és vázoltad a terveidet. Korrekt a közlés, ebből látszik, hogy erős és határozott vagy. A GYES illetve GYED szabályokkal nem vagy tisztában a kérdés leírásából, majd ha aktuális lesz nézz utána, hogy mindent megkapj ami jár.
Az, hogy 30 éves kor előtt szeretnél gyermeket, szintén pozitív és becsülendő. Véleményem szerint, nagy karriert igazából csak a gyermekek születése után lehet elérni, hiszen így a gyermek nem töri ketté a karrieredet (hiszen az első pár évben pályakezdő leszel, ettől lejjebb nem lehet csúszni azon a bizonyos "létrán".
Remélhetőleg a barátod is elég becsületes ahhoz, hogy vázolja a terveit, még akkor is ha az nem egyezik a tieddel, ez esetben tudsz lépni. Véleményem szerint egy kapcsolat vagy házasság mozgató rugója a közös célok elérése.
Sok szerencsét kívánok nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!