Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Téged sem jegyeztek el, mégis házasodsz?
4 év után a párom úgy döntött, hogy ideje összeházasodnunk. (Nem vagyok terhes, most állunk úgy, hogy nagyjából berendeztük a lakást, tudunk félretenni a lagzira.) Ennek én nagyon örülök, de nem volt klasszikus lánykérés... És kérdezgeti is, hogy szeretnék-e gyűrűt meg ilyenek... Mármint kísérőt, lánykérőset. Szeretnék, de nem úgy, hogy akkor megmondom, hogy melyik legyen, hol és hogy kérjen meg. Lehet ezzel valamit kezdeni, vagy törődjek bele? Egyébként romantikus alkat, nagyon kedves meglepetéseket szokott okozni, de ez valahogy nem lett az.
Más is járt így? Mi lett belőle?
"@22 Ezúton üzenem minden férfinek, hogy lánykérés gyanánt érdemes legalább a klasszikus, "Hozzám jönnél feleségül?" mondatot elböfögni."
De, az mondjuk igaz, hogy elböföghette volna neked is a kérdést. Hiszen mi van, ha te még nem állsz készen és még nem akarod?!!! :)
Viszont Kérdező! Ezek szerint a párodnak már teljesen természetes volt, hogy összetartoztok, hogy fel sem merült benne, hogy nemet mondanál. Azért sokkal nagyobb bátorságot igényel az, hogy a szüleidtől kérdezi, mint ha tőled, ezt is vedd figyelembe! Legalább ennek örülj egy kicsit!
"És igazad van, könnyen lehet, hogy ezzel vagdalkoznék sértődötten, pont ezért is írtam ki a kérdést, mert bánt a dolog és nem értem, hogy miért olyan nehéz ez."
Ezzel nagyon vigyázz! Tényleg! Ha bármibe hallgatólagosan beleegyezel, és közben gőze sincs a másiknak, hogy duzzogsz és nem tudja, hogy szerinted elrontott valamit, akkor utólag ne hánytorgass fel ilyeneket, mert igazságtalanság, nem fogja érteni, illetve mire megérti, addigra már azt sem tudjátok a nagy ok--okozati gubancban, hogy mi is az alapprobléma, és addigra már rég lényegtelenné válik az, mert sokkal nagyobb baj van akkor már a két ember között. Mindez egy egyszerű félreértés és meg nem beszélés miatt...
Kérdező! Mielőtt még aláírod a házassági szerződést!... Ti tudtok egymással bármiről őszintén kommunikálni a pároddal??? Mert akkor erről is kellene tudnotok beszélni! Az nem jó, hogy magadban dúlsz-fúlsz és csak itt kérdezel, ahelyett, hogy vele tisztáznád a bakit!
Ja és bocs, hogy nem pont a kérdésedre válaszoltam én se. Én még nem tartok házasodásnál.
De egyébként ha ott tartanék:
Az az igazság, hogy olyan szinten vagyok VÁLÁS ELLENES, hogy ha házasság téma lesz nálam, akkor engem baromira nem az ilyen külső dolgok fognak érdekelni, mint az eljegyzés, a gyűrű, a ruha, meg a program a lakodalmon... Hanem hogy minél inkább meggyőződjek arról, hogy a párom is szeret, tényleg engem akar, és garantálja, hogy nem fog elhagyni, mint ahogy én sem őt...
Tudom, nem vagyok egy tipikus nő, de engem ez fog ezerrel foglalkoztatni, hogy hogyan ismerjem meg minél jobban, hogy hogyan bizonyosodhatok meg arról, hogy izgat mond, stb. Nekem csak az a lényeg. És bőven elég lesz nekem ha miután megbeszéltük, hogy örökre együtt, azután csak egy néhány tanú jelenlétében történő szertartás lesz... Nem izgat a többi körítés.
És magam is kifogom nyitni a szám és megkérdezem tőle, hogy biztosan engem akar-e, még ha ez nem is oly romantikus. 2014 van, egyenjogúság, a nőknek is van beleszólásuk a saját életükbe, nem úgy van az, hogy a nőnek Hallgass a neve és némán tűri, amit a férfi tesz és mindenbe beletörődik...
Állj a sarkadra te is!
Én megértelek és bár értem a többi válaszolót is, csodálkozom, hogy senki más nem mutatott egy csepp "empátiát" sem kb.
Nekem is fura lenne és elrontaná az egész hangulatát, ha engem meg sem kérdezett volna, de ez így azért egy kicsit paradoxon nem gondolod? Szervezitek az esküvőt, de téged meg sem kérdezett arról, hogy szeretnéd-e!?!? Hallgatás, beleegyezés. Akármennyire is rossz ezt hallani, neked kellett volna akkor kinyitni a szádat, amikor a szüleidet faggatta (vagy legalábbis utána), hogy neked ez így baromira rosszul esett és az ilyen jellegű szándékait miért nem először veled közli?
Te hagytad magadat belevinni ebbe, így a párod, leendő férjed egy picivel sem hibásabb a kialakult helyzetben, mint te. Ő azt hiszi, hogy neked minden megfelel úgy, ahogy van, te pedig kitudja mióta őrlődsz az egészen. Miért nem beszélgettek erről? Miért nem mondtad el neki akkor, hogy ezt te nem így szeretnéd és miért nem mondtad el neki azóta sem?
Ha neked álmod volt a lánykérés, akkor miért hagytad magadat így belevinni a dologba?
Megértem azt, hogy rosszul esik ez így neked, nekem is rosszul esne, de én már az ominózus családi kaja után megkérdeztem volna, hogy ezt még is hogyan tervezte!?
Valami nagyon nem oké köztetek, ha ő nem tudott arról, hogy te milyen lánykérést, milyen stílusú gyűrűt szeretnél, egyáltalán milyen felállásban szeretnéd ezt az egészet.
nálunk sem volt klasszikus lánykérés, egyszerűen eldöntöttük hogy augusztusban esküvő.
Kérdezed hogy mi lett belőle?
Egy nagyon jól sikerült esküvő, egy gyönyörű emlék. Nem is érdekel hogy igazi lány kérés nem volt. Én is romantikus alkat vagyok, de jobban örültem hogy a résztvevője vagyok a dolognak , van beleszólásom . Együtt vettünk gyűrűt, nem akartam kísérő gyűrűt. Szóval ugyanolyan jó volt minden.
miért annyira fontos hogy megkérje a kezed? Azzal hogy lesz esküvő már kinyilatkoztatta a szándékát. Annyira nagyon fontos hogy letérdeljen eléd és megkérjen legyél a felesége?
Szerintem örülj hogy lesz lagzi , élvezzétek az egészet. Lánykéréssel és anélkül is el lehet válni, lehet szépen is együtt élni. Szóval ne azon rágódj hogy nem volt, hanem gondolj az esküvőre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!