Lányok/nők. Miért vagytok megdöbbenve amikor provokáció eredménye a pofon?

Mert mindenkinek uralkodnia kell magán.

A legtöbb nő pedig képtelen nevelő célzatú pofont adni vagy fizikailag megfélemlítenie a párját.

Egyszer megüt egy nő, mondjuk engem, oké, egy darabig ég, picit piros. Egy férfi megüt, onnantól ott van az, hogy meg is ölhet.

Azon van mindenki felháborodva, ha valaki olyan üt meg mást, aki erősebb a másiknál, vagy hatalommal rendelkezik fölötte. A főnök nem ütheti meg a beosztottját, a tanár a gyereket, de még a szülő sem a saját gyerekét (bizony, a gyerek kérhet 1-2 atyai pofon után is segítséget a gyerekvédelemtől, aki majd elmagyarázza a szülőknek, hogy a gyereket nem verjük, akkor sem, ha szájal, vagy rossz jegyet visz haza). Egy férfi se üssön meg nőt.

Más szempontból az arányosság és a helyzet "kigyensúlyozottsága" is kérdés: megütött a nő? Nem? Akkor mire fel ütnéd meg? Csúnyán beszél veled? Akkor beszélj te is csúnyán vele. De ez nem hatalmaz fel arra, hogy megüsd. Miért is ütnéd meg? Hogy "neveld"? Hogy "fegyelmezd"? Az apja vagy, vagy elvileg a társa?

Engem azért lep meg a dolog, mert nagyjából olyan 12 éves koromban ért el az indulatkezelési képességem arra a szintre, hogy már nem verekszem. Ez vonatkozik a velem azonos és a tőlem ellenkező neműekre, és bár még gyerekem sincs, inkább a tényszerű megbeszélés, érvelés híve vagyok (így egyelőre elméletben). Engem is így neveltek, pofozkodás-mentesen, nem szeretném a hagyományt megtörni.

Van egy olyan naiv, idealista elképzelésem a világról, hogy felnőtt ember nem verekszik, hanem megbeszéli a problémákat. Esetleg kiabál, ha nagyon feszült, vagy hisztizik, de a fizikai erőszakra a szememben nincs indok, akárhogy is provokálnak. Egyébként ha engem provokálnak, akkor elmegyek az illető közeléből, ha ez nem megvalósítható, akkor meg igyekszem a tőlem telhető legnagyobb mértékű higgadtsággal és hűvös nyugalommal figyelmen kívül hagyni. Miután megunja, magától is abba fogja hagyni, de ha azt látja, hogy kiváltja a kívánt reakciót (ingerültséget, feszültséget, agressziót), akkor az csak olaj a tűzre, és később, miután elfelejti az esetet, ismét előjön a szituáció. Szóval bocs, de felnőtt, érett embereknél nekem az a fixaideám, hogy felnőtt és érett módon kezeli a konfliktushelyzeteit és a provokációkat, de a pofon/verekedés nem tartozik bele.

Akiből ki lehet provokálni, azzal baj van.

Pasiként mondom, találhattam volna többször szépen hangzó indokot, miért ütök meg nőt. Még sem ütöttem meg egyszer sem nőt. Lényegtelen mivel hogy provokál, magam tartom embernek, aki nem veréssel oldja meg a problémákat.

Volt egy pasim, aki rendben találta, hogy megüssön, ha "felhúzom". Egy idő után már nem kellett nekem "provokálnom" (mert persze én tehettem róla), sikerült neki olyan helyzetet teremtenie, hogy megüthessen. És igen, próbáltam megvédeni magam, de ****szottul csak egy nő vagyok, akit meg lehetett verni. Csak 10 kilóval volt nehezebb, de elég volt. 1-2 falnak szorítással kezdődött, láttam, hogy majd felrobban az agressziótól, pedig nem provokációról volt szó, hanem egy egyszerű vitáról, ami bárkik között megesik, ha nézeteltérés van. Párszor megszorította a kezem. Egy idő után egyszer elcsattant a tenyere, utólag magyarázkodott, hogy félreértett, ... aztán egyre agresszívabb és agresszívabb lett. Ha a haverodnak le mersz csapni egy pofont, ha összevesztek és nem értetek egyet, akkor tessék, legyen otthon is nagy a szád, de akkor merd megütni a nődet is, ha nem csak a négy fal között/egy gyengébbel szemben mered ezt megengedni magadnak. Persze az előbb emlegetett izének is csak velem szemben volt olyan testi fölénye, amit használni is mert.

Nincs olyan, hogy valaki "kiprovokálja" az ütést/verést. Verbális bántalmazásra verbális bántalmazás a válasz. Hanyagolásra hanyagolás. Ha húzza az agyad, tedd ugyanezt vele, de ne üsd meg, mert szerinted "megérdemelte".