A nők miért nem tudják elfogadni azt a férfit, akinek van gyereke?

71-re reagálva. Óvodapedagógus vagyok. De, nagyon sok gyerek pont ilyen. Követelőző, akár egyenesen agresszív, aki sem a saját határait nem ismeri, sem a környezet adta határokat, szabályokat nem képes felismerni, elfogadni. Vagyis de, ha újra és újra falba ütközik, ha egyértelművé teszed rendszeresen és következetesen, hogy eddig és ne tovább. De ez összeegyeztethetetlen a "ne nevelje, mert az enyém" attitűddel, ami azonban nagyon is jellemző a szülőkre. Emellett jellemzően teljesen vakon vannak a saját gyermekük viselkedését illetően, mert, ha beismerik, hogy a gyemrek viselkedése helytelen, be kéne ismerniük, hogy nem tökéletes szülők, az meg már csak a saját egojuk miatt is szinte esélytelen.

Ami az új párt illeti, gondozza, álljon készen segíteni neki bármiben, rendelje alá magát a gyereknek és persze, rá ne merjen szólni! Mert nem ő a szülője. Az összes gondot vegye a nyakába úgy, hogy 0 ráhatása van a helyzetre.

Jelenleg úgy gondolom, soha nem kezdenék gyermekes férfival, legalábbis, amíg én magam nem vagyok elvált. Ebben az esetben is csak akkor, ha mindkettőnk gyermekei nagyok már. Pedig szeretem a gyerekeket és sajátot is szeretnék. De, az a felállás elfogadhatatlan, amit magam körül látok, hogy mindenben is a gyerek az első, a gyereknek van igaza és a gyerek a hibátlan, sőt tökéletes, a pár neve meg hallgass, ami a gyerek nevelését illeti. Ha problémája van az az ő baja. Élje túl a gyerekes napokat, ahogy akarja, de persze mindezt mosolyogva kisimultan és kedvesen.

És sajnos tömegesen ez a tapasztalatom, akkor is, ha nő van gyermekkel és a pasi a plusz egy fő és fordítva is.

Minden második hétvégén meg a szünmetek felében aztán nagyon sokat tudsz hozzáadni a neveléséhez, képzelem.

Nekünk a családban egyébként több eset is volt, mikor a nő összejött gyerekes férfival. Az egyik pozitív végkimenetelű lett, ők házasok azóta és van két közös gyerek + az első házasságból a nagyfia a pasinak. De ez a ritkábbik eset. A másik esetnél, szintén gyerekes pasi, gyerektelen nő. évekig együtt, a nő jól ki is jött a gyerekkel. Lett két közös, nem házasodtak össze, mert hogy a pasi nem akar. Oké. 10 meg 8 évesek voltak talán a srácok, amikor apuka úgy döntött, ez a családosdi mégse kell neki és lelépett egy 20 éves kislánnyal. Szóval, itt van ez a negyvenes díszpéldány, aki behülyítette most ezt a kiscsajt, plusz ott a 3 gyerek két anyától. Majd csinál ennek a csajnak is vagy kettőt, aztán lelép innen is. Nos, ilyen példát látva eszembe nem jutna gyerekes pasival összejönni. Meg amúgy sem. Szeretem a tiszta, rendezett otthonom, a kényelmes életem. Saját gyereket sem szeretnék, nem bírom a kötöttségeket, már pedig egy gyerek azzal jár, meg jó sok lemondással.

Nos, én már ugyan nem keresek párt, mert meg van az ideális. :)

De amikor kerestem, én se akartam gyerekes férfit.

Azt akartam, hogy ketten együtt váljunk szülővé, ismerjük meg a kihìvásokat. Csak tőlem legyen gyermeke.

Illetve az én nevelő apám nagyon rosszul bánt velem... Nem kìvánom senkinek sem, hogy úgy bánjanak.

Mivel engem nem tudtak elfogadni, mert más véréből vagyok, nem tudom, hogy én képes lettem volna-e, milyen reakciókat váltott volna ki.

Harmadrészt egy gyermeknek az édesapjára mindig szüksége van, kell, hogy ismerje. Én nem szeretném hogy a munkahelyén kívül még mások is beleszóljanak a programjainkba..

Szerencsére én találtam egy olyan párt anno 28 évesen, aki hasonlóan gondolkodott, nem akart gyerekes nőt, mert nem akart pótapa lenni.

Másrészt az szerintem undorító, amikor valaki elvárja a párjától, hogy a gyerek kedvére tegyen, rajongja körbe, pénzelje de ha vita van, rossz a gyerek a nevelésébe semmit sem szólhat, hiába mondjuk náluk lakik...

(Ismerek ilyen párt, na nekem kösz de nem kellene ilyen... Bár én valószínűleg jobban jártam volna egy ilyen szituációbal, mint egy alkoholista mostohával,aki azt ordibálja h keressem meg az apámat..)

Remélem érthető, egyrészt a személyes negatív tapasztalat, másrészt az, hogy azt szeretném együtt tapasztaljuk meg a szülőséget. :)