Miért veszett ki a mai nők többségéből az igazi nőiesség, és ennek ellenére miért várják el a férfiaktól, hogy ők viszont legyenek férfiasak?

#58. Inkább, amit utánam írtak kérdező. Azt hiszik, hogy az ember játssza az eszét valami hátsó szándékkal, mert az illető úgy gondolja, hogy nem lehet ennyire szerencséje, hogy egy ilyen "kincset" talált. Így ugye para lesz a rajongás helyett. Te pedig hiába vagy kincs és a másik hiába ezt a kincset keresi, már nem hisz benne, hogy találhat, hiszen eddig nem talált. Erről te meg nem tehetsz.

Mit lehet csinálni? Kicsit "szarszagúnak" kell lenni, hogy a másik éberségét elaltasd, aztán ha megszokott akkor comingoutolsz. Szar egy világ lett ez, hogy mindig, mindenkinek, mindenkivel játszmázni kell.

33/f

Nagyon nagyon nem értitek a dolgokat.

Egyrészt leírom akkor meg egyszer egy lassan vagy 20 válaszoló véleményét: Egy teszetosza, semmilyen, pátyolgatni való kis nebánstvirág az ég világon senkinek nem vonzó. Maximum is azoknak akik annyira semmirevalók, hogy abból merítenek önbizalmat, hogy a párjuk még náluk is szerencsétlenebb.

Egy "tökös", határozott, életrevaló embernek nemtől függetlenül mindig herótja lesz a töketlen, gyengécske, tutujgatásra szoruló, szolgalelkű emberektől.

A másik a "rossz fiú" kérdés. Nem, nem rossz fiút akarunk. És nem, nem a "bunkóság" ami megfog, hanem az, ha valaki nem bólogatós kutya. Aki felvállalja a véleményét, mer ellent mondani, van személyisége és kiáll magáért. Ez egy kis nebántsvirágnak persze, hogy úgy jön le, hogy bunkó de ez közel sem bunkóság vagy "rosszfiús viselkedés", ez annyira alap lenne. Egyszerűen csak olyan férfit akarunk akinek van jelleme, mint ahogy a férfiak is olyan nőt akarnak akinek szintén van. Akinek nem okoz gondot venni egy kiló kenyeret vagy kiállni magáért vagy kérni egy pohár vizet vagy kihozni valamit az életéből egyedül.

#78 Az az oka, hogy azt hitte, van stílusod, humorod. Gondolom, amikor megismert már látta, mi a helyzet. Vagy ő lett a feleséged? Becsüld meg!

Nem értem, mire tobzódsz itt, és még mindig nem érted, hogy a határozottság nem elsősorban férfias, hanem emberi tulajdonság. Ahogy a gondoskodás is. Nyilván évezredek alatt, amíg a férfiak irányították a világot, kialakult egy mintázat, hogy a férfi az irányító és határozott, a nő a gondoskodó. De hála Istennek a mai világban már mindenki lehet bátran önmaga.

Lehet, hogy egy férfi nem akar gyereket és pótanyát sem magának és élvezi egy kevésbé gondoskodó, de annál okosabb és vagányabb nő társaságát. Két határozott ember közös célokkal. Neked ez miért fáj?

Nem csak a töketlen pasikat, hanem a töketlen nőket is szokták ám itt szidni. (Miért vagy lábtörlő, hagyd el, ne tűrd el hogy így bánjon veled stb) Csak az van, hogy a mai világban, pontosan az általad propagált becsontosodott szerepkörök miatt, az még mindig inkább oké, hogy egy nő legyen lábtörlő mint egy férfi. És maguk a férfiak is leszólják a papucs társaikat, azok akik otthon az ostort pattogtatják a feleségük hátán.

Az egészséges, felvilágosult elme számára egyértelmű, hogy mindkét nemtől elvárható a határozottság és céltudatosság épp úgy, mint a gondoskodás és kedvesség. Téged ne zavarjon se a túlságosan tökös nő, se a pipogya férfi ha ők megtalálják a párjukat és nekik megfelelő párkapcsolatban élnek. Ugyanis nem az általad elképzelt párkapcsolati modell az egyetlen.

Kérdező! Abban szerintem igazad van, hogy a férfias viselkedés nőknél igenis probléma a párkapcsolatokban. Én valahogy onnan közelíteném meg ezt a kérdést, hogy szét kellene választani a 'kinti világot' és a párkapcsolatokat.

A munka világában például a nőknek is ugyanolyan elvárásoknak kell megfelelniük, mint a férfiaknak, ugyanúgy kell teljesíteniük, sőt a nőknek még otthon is helyt kell állniuk, mint családanya, az otthon melegének megteremtője. Természetesen sok férfi kiveszi a részét a háztartásból és a gyereknevelésből, de sajnos nem ez az átlag. A másik oldalon viszont nők is hibásak abban, hogy hagyják, hogy a férjük ne csináljon semmit otthon, de ez egy másik téma. Tehát valahogy ez a nagy átlag. A nő álljon helyt egész nap a munkájában kvázi, mint egy férfi, ugyanúgy teljesítsen napi 8-9 órában mint a férfi kollégái. Aztán vége a munkaidőnek és vissza kellene váltani a dolgozó, határozott nőből feleséggé/anyává/nőies nővé. Irány felszedni a gyerekeket az oviban, iskolában, bevásárlás, vacsora készítése, tanulás a gyerekekkel, fürdetés, stb.

Szóval szerintem ez az a váltás, ami sok nőnek nagyon nehezen megy. Ehhez persze nagyon kellene az, hogy a férj is ugyanúgy kivegye a részét mindenből, de mint írtam ez egy másik téma, mindkét fél hibás abban, ha itt nincs egyensúly a családban, kár lenne az egészet a férfiakra kenni.

Visszatérve a nők férfias viselkedésére: azt gondolom, hogy nem attól lesz valaki nőies nő vagy férfias nő, hogy mi a foglalkozása (pl. az óvónő, ápolónő nőies szakma; a vezérigazgató férfias), hanem attól, hogy hogyan viselkedik, hogyan kommunikál, hogyan öltözik, stb.

Én egy multinál dolgozom, kvázi férfias környezetben, rengeteg a munka, nagy a nyomás, teljesítménykényszer van, határidők, stb. De mégis nagyon fontosnak tartom, hogy megőrizzem valahogy a nőiességemet, mert egy igazi férfinak biztos nem kell olyan nő, akinek 'farka' van....nekem meg egy igazi férfi kéne.

Szerintem egy igazi férfinak fontos az, hogy a párja egy önálló élettel rendelkező, okos, talpraesett nő legyen. Kizárt dolognak tartom, hogy az igazi férfiak egy buta libát akarnának maguk mellé társnak.

Visszatérve arra, hogy hogyan próbálom megőrizni a nőiességemet egy férfias munkakörnyezetben: csinosan, nőiesen öltözöm (ez nem k.rvásat jelent); szolid smink; nőies, lassú járás, nem trappolok át az irodán, mint egy viziló; nem beszélek hangosan; nem trágárkodom; gyakran mosolygok; nem beszélek lekezelő stílusban senkivel és senkiről; segítőkész vagyok; kedves vagyok; hagyom hogy segítsenek nekem a férfi kollégák (pl. ha arrébb kell tenni egy asztalt, akkor kedvesen hagyom, hogy had csinálják a férfi kollégák és nem hessegettem el őket agresszíven, hogy én is meg bírom csinálni (pedig meg bírnám)).

És nem érzem úgy, hogy a férfi kollégák kevesebbre tartanának saját maguknál, azért mert nem vagyok agresszív és durva (de határozott igen). Elismernek, meg tudnak velem beszélni dolgokat, sőt képzeljétek még kedvesek is velem…ami elég jól esik a nőiességemnek. Win-win.

Úgy tudnám talán összefoglalni, hogy nem verem a mellem, nem femináciskodom, nem hangoztatom, nem verekszem ki, hogy én egyenlő vagyok a férfiakkal…sem a munkában, sem a magánéletben. És tudjátok, hogy miért? Mert egy IGAZI FÉRFI-ban (akár társ, akár csak egy kolléga) egyszerűen fel sem merül, hogy a nő ne lenne vele egyenértékű (nem egyforma!!!), tehát értelmetlenné is vált a melldöngetés.