Miért veszett ki a mai nők többségéből az igazi nőiesség, és ennek ellenére miért várják el a férfiaktól, hogy ők viszont legyenek férfiasak?

Ez nem két dudás egy csárdában szituáció. Akinek van megfelelő önbecsülése annak az ég világon semmi szüksége nincsen arra, hogy a párja gyengébb vagy rosszabb legyen nála. Csak a nagyon durván lelkisérült és lúzer emberek merítenek abból, hogy na ő mekkora férfi mert nagy nehezen el tudja tartani a nőt aki rá van utalva. Tényleg csak annak lesz vonzó az ilyen nő aki semmit nem tud felmutatni.

Kérdező nem fogsz normális választ kapni, törődj bele, ez a folyamat visszafordíthatatlan össztársadalmi szinten, mert ha bárki is megmerné pedzegetni az hímsoviniszta lesz, aki behatárolná a nőket (miközben a nők megteszik a férfiakkal) és azonnal kirekesztik. Az van, hogy a masculin jellegű emberek a vezetőek, dominánsak, amióta van szava a nőknek, azóta értelemszerűen a nők között is a masculin figurák lettek a vezérszónokok, vezetők, így rántják a többit is bele. Amíg a férfiak mondták meg mi van, addig ők az elesetebb, aranyos, bájos, nőies nőket karolták fel, tették etalonnak, ma is csak van egy ellenthatás (nem csak a femináciktól, hanem pl. egyes melegektől, akik öltöztetik őket, modelleket állítanak elénk, nem furcsa ez?) aminek szintén, már lehet jobban próbálnak megfelelni a nők, ezért ez a sok jellegtelen nő, de azért vannak még gyöngyszemek.

Csatlakozom a 17-es és a 22-es válaszolóhoz. Rájöttem, hogy ezek szerint én sem vagyok nőies (bár eléggé úgy nézek ki), mert keményen, sokat és szívesen tanultam/dolgozom mindig, határozott elképzelésem van róla, hogy milyen életet szeretnék élni, ezért képes és hajlandó vagyok tenni. Nem szorulok anyagilag senkire, tökéletesen el tudnám magam tartani, ha egyedül élnék. De nem élek, hanem 10 éve a férjemmel, aki szintén rendelkezik a fenti tulajdonságokkal. Közösen dolgozunk a közös céljainkért, támogatjuk egymást az egyéni céljainkban, minden terhet megosztunk egymással, a háztartást közösen vezetjük. Egyikünk se akar gyereket, pedig én már 35 is elmúltam. Sose gondoltunk arra, vajon én most elég nőies vagyok-e, ő meg elég férfias-e. Nem érdekli egyikünket se, mi így szeretünk élni. Azt mondjuk tudom, hogy neki herótja van az életképtelen nőktől, akik nem tudnak önerőből boldogulni és az otthoni cselédkedésben meg gyerekgyártásban kiteljesedő perspektíva nélküliekből se kér. Gondolom akkor ő sem férfias, mert nem akar uralkodni senkin. Elvárja, hogy a társának önálló, értelmes gondolatai legyenek, mutasson fel célokat, és azokért tegyen is. Tudjon együttműködni, hogy mindenben partnerek legyenek és együtt tudjanak haladni. Ő sikeres a saját életében és ezt elvárja a párjától is. Én sem vagyok ezzel másképp, ezért (is) működik a kapcsolatunk. Magasról teszünk arra, milyen nemi sztereotípiáknak felelünk meg, vagy sem. Nekünk így jó, gondolom másnak meg máshogy. Szerintem az a lényeg, hogy nem a férfias/nőies témán kell pörögni és leküzdendő ellenfelet látni a másik nemben, hanem egyszerűen csak embernek tekinteni és szeretni a másikat, akkor nincs semmmi gond és az ilyen kérdések fel sem merülnek.

#1 pl karrier, státusz mindenáron, villantani a pórnépnek, ilyenek. Az ilyen nők körében is már nagy álom a saját bmw, vagy hasonló kisebbségi kompenzátorok, és mindig azt mutatni, hogy mindent ők értek el, még akkor is ha a pasi pénzéből élnek, és tőle követelnek mindent, egy alibi státuszmunka mellett.