Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Egy szellemmel lenne dolgom (? )

Egy szellemmel lenne dolgom (? )

Figyelt kérdés
10 éve lakok ebben a lakásban és valahogy mindig úgy éreztem hogy valami itt nagyon nincs rendben. Gyakran támadnak a semmiből furcsa érzéseim, mintha azt érezném valami lenne itt amit nem láthatok csak érzek(Nem vagyok paranoiás, nem félek a sötétben sem, sőt kifejezetten szeretem, más lakásokba nyugodtan mászkálok úgy éjjel hogy semmi lámpát nem kapcsolok fel)Még hozzáfűzném azt is hogy ezek az érzések nem csak akkor vannak ha sötét van vagy egyedül vagyok. Az elmúlt hónapokban történt velem egy furcsa dolog többször is. Reggel vagy éjjel felriadtam, és nem tudtam mozdulni sem mintha kiszállt volna belőlem az összes erőm, beszélni se tudtam, mintha nem is lettem volna magamnál, és eközben gyakran éreztem a mellkasomon erős nyomást, fájdalmat. Amikor első pár esetben azt hittem csak álmodtam vagy hasonlók mivel utána úgy emlékeztem erre vissza mintha én valami más szögből láttam volna magamat felülről. A 3. esetnél már gyanúsabb volt a dolog. Tegnap leültem a szoba közepére gyújtottam magam körül 3 gyertyát kb olyan háromszög alakban zenét hallgattam, de ezt csak olyan lenyugvás képpen, átgondoltam pár dolgot stb... Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy a bezárt szobaajtó alól mintha olyan hideg szélszerű szűrődött volna be kétszer is először nem tulajdonítottam ennek semmi jelentőséget, amikor másodszorra is megtörtént és majdnem elfújta a gyertyát előttem akkor elgondolkoztam azon hogy minden be van csukva szóval semmilyen légmozgás nem lehet a lakásban.(Ez nappal volt). Ezek utána ma reggel megint a leírtak szerint megbénított valami, nem is aludtam el csak feküdtem és elgondolkodtam, nem emlékszem mi volt közvetlenül azelőtt mielőtt lebénultam csak megint arra lettem figyelmes hogy nem tudok mozogni, éreztem ahogy az a nyomás rászáll a mellkasomra, és megfájdul a szívem, nagy nehezen megmozdítottam a karom és magamhoz tértem ekkor a nyomás és a fájdalom megszűnt. Az érdekelne engem, hogy ezek mitől történhettek, ezt egy szellem csinálhatta-e(vagy valami más) és mit tudok tenni ellene.?
2011. jún. 4. 11:58
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 21/83 A kérdező kommentje:

ma 13:28


Igen lehet ezt kéne, köszönöm a választ, mondjuk nem ismerek ilyen embereket de egyik barátom mondta hogy van egy ismerőse aki nagy ért az ilyen dolgokhoz, talán ideje lenne felkeresnem. Alapjáraton én is hihetetlennek tartanám ezt a dolgot, csak már jó ideje tapasztalok ilyen furcsa dolgokat.

2011. jún. 4. 13:32
 22/83 A kérdező kommentje:
nagyon ért*
2011. jún. 4. 13:50
 23/83 anonim ***** válasza:
38%
Vagy pánikbetegség.
2011. jún. 4. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/83 A kérdező kommentje:

ma 14:02


Ez biztos nem pánikbetegség voltam már pánikbeteg, de nagyjából kigyógyultam belőle, mondjuk néha még ma is rám jön egy-egy pánikroham, de tudom kezelni a dolgot. Nyilván nem tudod mi az a pánikbetegség, mert akkor eszedbe se jutott volna ilyet leírni, ez tudod egy "kicsit" nagyon más.

2011. jún. 4. 14:04
 25/83 anonim ***** válasza:
hát őszintén szólva kirázott a hideg amikor elolvastam a leírásodat én nem hiszek a szellemekben sem a túlvilági életben de ahogy a kommenteket is elolvastam úgy láttam még volt valaki aki hasonlót tapasztalt a lakásában..... ez tényleg ijesztő...... azt hiszem régebben olvastam egy cikket amiben az volt hogy a szellemek akkor lehetnek jelen egy bizonyos helyen amikor a két világ között ragadnak tehát van vmi küldetésük ezen a földön amit még be kell fejezniük XD kicsit nézz utána h volt-e vmi gyilkosság vagy ilyesmi azon a környéken vagy keress fel egy ien szellemszakértőt v nemtom azért remélem egy kicsit segítettem :)
2011. jún. 4. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/83 A kérdező kommentje:

ma 14:30


Köszönöm a választ. Ha megijesztettelek akkor bocsánat nem ez volt a célom. Itt a környéken ilyen 100 éves házak vannak szóval ennek nehéz lenne utána nézni. Annyit tudok, hogy előttünk egy idős házaspár lakott itt, de nem itt haltak meg mert tőlük lett megvéve a lakás. Hogy előtte mi volt azt nem tudom.

2011. jún. 4. 14:38
 27/83 anonim ***** válasza:
Lidércnyomás is lehet, mivel az arról kapta a nevét, hogy olyan, mintha valami démon ülne a mellkasodon és nyom, szorít stb. Lehet elszundiztál fekvés közbe és akkor félálomban szoktak ilyen érzések lenni, nekem is volt már ilyen.
2011. jún. 4. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/83 A kérdező kommentje:

ma 14:40


Inkább olyan érzés volt mintha egy energia(?) nyomta volna(tudom furcsán hangzik).

2011. jún. 4. 14:43
 29/83 anonim ***** válasza:

ma 12:39

Hát ez úgy hangzik, mintha démon lenne, de ha elköltöztetek, és már nem tapasztalod akkor mégsem az, mert azok követni szoktak.

A kiegészítés elejére válaszolva: a sötéttől minden ember fél, ez az őskorból ragadt ránk, és azért mert nem tudtuk, milyen vadállat támad ránk a sötétben

a másik fele tényleg lehet, hogy alvásparalízis, mert még nem hallottam ilyen dolgokról, hogy mellkasi nyomás szellemek miatt

2011. jún. 4. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/83 anonim ***** válasza:
Költözz el!
2011. jún. 4. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!