Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Egy szellemmel lenne dolgom (? )

Egy szellemmel lenne dolgom (? )

Figyelt kérdés
10 éve lakok ebben a lakásban és valahogy mindig úgy éreztem hogy valami itt nagyon nincs rendben. Gyakran támadnak a semmiből furcsa érzéseim, mintha azt érezném valami lenne itt amit nem láthatok csak érzek(Nem vagyok paranoiás, nem félek a sötétben sem, sőt kifejezetten szeretem, más lakásokba nyugodtan mászkálok úgy éjjel hogy semmi lámpát nem kapcsolok fel)Még hozzáfűzném azt is hogy ezek az érzések nem csak akkor vannak ha sötét van vagy egyedül vagyok. Az elmúlt hónapokban történt velem egy furcsa dolog többször is. Reggel vagy éjjel felriadtam, és nem tudtam mozdulni sem mintha kiszállt volna belőlem az összes erőm, beszélni se tudtam, mintha nem is lettem volna magamnál, és eközben gyakran éreztem a mellkasomon erős nyomást, fájdalmat. Amikor első pár esetben azt hittem csak álmodtam vagy hasonlók mivel utána úgy emlékeztem erre vissza mintha én valami más szögből láttam volna magamat felülről. A 3. esetnél már gyanúsabb volt a dolog. Tegnap leültem a szoba közepére gyújtottam magam körül 3 gyertyát kb olyan háromszög alakban zenét hallgattam, de ezt csak olyan lenyugvás képpen, átgondoltam pár dolgot stb... Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy a bezárt szobaajtó alól mintha olyan hideg szélszerű szűrődött volna be kétszer is először nem tulajdonítottam ennek semmi jelentőséget, amikor másodszorra is megtörtént és majdnem elfújta a gyertyát előttem akkor elgondolkoztam azon hogy minden be van csukva szóval semmilyen légmozgás nem lehet a lakásban.(Ez nappal volt). Ezek utána ma reggel megint a leírtak szerint megbénított valami, nem is aludtam el csak feküdtem és elgondolkodtam, nem emlékszem mi volt közvetlenül azelőtt mielőtt lebénultam csak megint arra lettem figyelmes hogy nem tudok mozogni, éreztem ahogy az a nyomás rászáll a mellkasomra, és megfájdul a szívem, nagy nehezen megmozdítottam a karom és magamhoz tértem ekkor a nyomás és a fájdalom megszűnt. Az érdekelne engem, hogy ezek mitől történhettek, ezt egy szellem csinálhatta-e(vagy valami más) és mit tudok tenni ellene.?
2011. jún. 4. 11:58
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/83 A kérdező kommentje:

[link]

"A beszámolók szerint a három meghatározó tünet a kontrollálhatatlan, merev test, éber tudatállapot és mérhetetlen rettegés." Hát ezekből az éber tudatállapot alig van meg, és mint mondtam egyáltalán nem rettegek, azt is leírtam hogy a mai esetnél szinte nem is aludtam el és úgy történt. Ja és nem hallucinálok hozzá semmit, általában idegen "erőt" sem érzek csak akkor gondolkozom el ezen miután magamhoz tértem.

2011. jún. 4. 12:31
 12/83 A kérdező kommentje:

A válasz írója 76%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 12:25

Ez a leírás kissé hosszú, de természetesen majd átolvasom.

2011. jún. 4. 12:32
 13/83 A kérdező kommentje:
Köszönöm a linkeket
2011. jún. 4. 12:33
 14/83 anonim ***** válasza:
80%
Én jártam így többször is, még a régi lakásomban, mellkasi nyomás de sokszor volt olyan is, mintha azt érezném ,hogy valaki fogja erősen a nyakamat, fulladásig szinte, alig kaptam levegőt. Állandóan úgy éreztem valaki figyel, az előszobába és a hálóba lépve nagyon negatív energiákat éreztem, egy barátnőm nálam aludt, éjjel visítva rohant ki a szobából és sírva ordított, hogy valaki lehúzta az ágyról, úgy ahogy volt hálóingbe rohant ki a lépcsőházba és nem volt hajlandó visszajönni a lakásba, ki kellett adnom a ruháit, ott öltözött fel, taxit hívott és azután sose jött hozzánk. Ekkor tanácsolta egy ismerősöm, hogy készítsek fotókat, éjjel és nappal, főleg amikor érzem, hogy valami nem stimmel, így is lett, hát érdekes képek lettek, nem ecsetelem, nem tudom mik azok volt amelyiken rengeteg fénygömb volt, de utána olvastam orbsoknak nevezik őket, na szerintem viszont csak porszemcsék voltak, viszont volt az ajtó feletti fényes sáv ami mindig más vastagságú volt de fotókon szépen látszott és szabad szemmel a vaku fényében is, ezen kívül fekete massza szerű akármiket is le tudtunk fotózni, viszont érdekes ,hogy a munkahelyemen is fotóztam valakit és ott is ott volt az a fekete akármi, mintha velem kapcsolatos lett volna, hozzám tartozna.Csap megnyílt többször, magától folyt a víz, de csak akkor ha én feküdtem a kádba és rámömlött hirtelen a forróvíz,na ekkor vízszerelőt hívtam, elvileg semmi probléma nem volt , a dolog még is folytatódott, én egyre depisebb lettem, egyre jobban féltem, kezdtem kifordulni magamból, éjjel már nem mertem aludni sem, eldurrant pár villanyégő, (régifajta), ekkor betelt a pohár, férjem úgy döntött, hogy elköltözünk, így is lett, azóta nyugi van,és nyugodtan lehet kedves hozzászólok hurrogni, meg mondani a sok okosságot, én tudom, hogy így volt és tudom, hogy nem a fantáziám találta ki ezeket, úgy ,hogy ezzel kapcsolatban senki véleménye nem érdekel.
2011. jún. 4. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/83 anonim ***** válasza:
100%

Ezt a hideg levegõt én is sokszor érzékelem. Nem tudom hova tenni, volt ùgy, hogy a teraszon vagyok este, pl. és a viràgaim furcsàn berezegnek, és érzem ezt a hideg levegõt. Figyeltem, hogy a szél fùj-e, de sajnos volt ùgy, hogy egyàltalàn nem volt légmozgàs. Ilyenkor elhesegetem a gondolataimat, mivel nem lehet valóban tudni

,hogy mi okozza.

2011. jún. 4. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/83 A kérdező kommentje:

ma 12:39

Én elhiszem amit mondasz, annak ellenére hogy alapjáraton senkiben se bízok azok után amiket itt tapasztaltam igen sok mindent eltudok képzelni, hiába magyarázzák hogy képzelgés meg fantázia. Írtam azt is hogy sehol máshol eddig nem éreztem ilyet csak ebbe a lakásba(persze ezt senki nem vette figyelembe, persze azt se amit leírtam hogy mi történt miközben nyugodtan ültem a szobában). Szerencsére te el tudtál költözni abból a lakásból én ezt sajnos nem tudom megtenni. Nem szerencsédre viszont veled súlyosabb dolgok is történtek, ezért szeretnék valami megoldást keresni én is mielőtt elfajulnának a dolgok. Bár nagyon segítőkész emberek írogattak eddig,egyik sem tudott segíteni ahogy olvasom ezt az alvásparalízises dolgokat valahogy sehogyse tudom összeegyeztetni azzal ami velem történt. Egyszerűen az más volt.Viszont talán ezt a fotózást nekem is ki kéne próbálnom. Azt hogy utána mit csináljak arról fogalmam sincs...

2011. jún. 4. 12:50
 17/83 A kérdező kommentje:

ma 12:43:


Gondolom kissé meglepődtél. Én is... annál inkább mert egy teljesen zárt lakásban voltam ahol elvileg semmilyen szélnek nem kéne bejönnie, de főleg nem hideg szélnek mert kint több mint 30 fok van.

2011. jún. 4. 12:52
 18/83 anonim ***** válasza:
69%
Sajnos az a baj, hoy nem egyszer elõfordùlt màr velem. A szobàban este olyan is elõfordùlt, hogy hideg-meleg levegõ vàltakozott a testem fölött. Annyit tudsz csinàlni, hogy az ember nem foglalkozik vele.
2011. jún. 4. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/83 A kérdező kommentje:

A gond az hogy ez nem csak sima levegő, semmi furcsa érzése nem szokott az embernek lenni a széltől... Az viszont annál furcsább amikor a csukott szobaajtó alól érzed hogy beszivárog egy hideg szél amilyen hideg kb télen szokott lenni. Utána éreztem hogy ez ott van, ott kering szerte-széjjel még soha ilyet nem tapasztaltam.

Ezt a nem foglalkozunk vele hozzáállást meg nem szeretem mert magától semmi nem lesz jobb.

2011. jún. 4. 12:59
 20/83 anonim ***** válasza:
76%

Keress meg valakit,aki a szellemekkel meg hasonlókkal foglalkozik. Pl: táltos iskolás Kovács András vagy valakit aki megtisztítja a lakásodat szellemi szinten.

Sokat hallottam ilyenekről,bár mivel én nem tapasztaltam,nem igazán hiszek benne.

Bár egyik albérletemben tetőtérben laktunk és olyan hangokat hallottam mintha régi padláson lépkedne valaki pedig nem volt padlás.

2011. jún. 4. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!