A gyerekeitek láttak vagy látnak szellemeket? Mit mesélnek? Mit csinálnak olyankor mikor látják őket? Hogy kezelitek a helyzetet?
én 10 éves vagyok és még mindig látom a szellemeket!
4-5 évesen meghalt az apukám,nem tudom mennyivel utána egy este mikor még az anyukám mellet aludtam (a helyhiány miatt) az éjszaka közepén felébredek és a tévé előtt egy fekete alak állt és a körvonala hó fehér volt!megijedtem abban a szobában csak anyával aludtam, és ő mellettem aludt láttam!
A sesóimnak beszélek a szellemekről de ők azt mondják nem vagyok normális.
Pedig ezt nem csak beképzelem!és most is látom hallom és érzem őket!
Kedves Pedró!
Ha már Einsteinre hivatkozol,nekem is eszembe jutott egy Einsteintől származó gondolat.E szerint agyunknak mindössze 1 százalékát vagyunk képesek használni a megismerés folyamatában.Talán Neki ezt elhiszed.Ebből a gondolatból egyértelműen következik,hogy óriási az ismeretlen információk még felfedezésre váró területei az ember számára. Valami oknál fogva azonban bizonyos emberek olykor érzékelik a más dimenzióból érkező jelenségeket.Valóban láthatnak szellemet például.Azok a szkeptikusok,akik a tudomány nevében utasítják el a szellemjelenségek lehetőségét,éppen ezért rossz nyomon járnak.A tudomány ugyanis foglalkozik a témával,és keresi a magyarázatot.
Einstein fizikus volt. valószínűleg lövése sem volt róla hogyan működött az agy. pláne, hogy '55-ben már meghalt...
és azt is megkérdőjelezném hogy valaha ilyet mondott
"nekem is eszembe jutott egy Einsteintől származó gondolat.E szerint agyunknak mindössze 1 százalékát vagyunk képesek használni a megismerés folyamatában.Talán Neki ezt elhiszed."
Nem, nem hiszem el. Ez Einstein magánvéleménye volt, de ő nem volt sem biológus, sem pszichológus - ő FIZIKUS volt. És bár kétségtelenül nagyon okos ember volt, neki is voltak tévedései. Jónéhányról konkrétan tudunk is.
Nem is beszélve arról, hogy ezt az 1%-os marhaságot már jópárszor cáfolták, csak ugye jól hangzik, ezért a laikusok fejében ez marad meg... :-DD
"Azok a szkeptikusok,akik a tudomány nevében utasítják el a szellemjelenségek lehetőségét,éppen ezért rossz nyomon járnak.A tudomány ugyanis foglalkozik a témával,és keresi a magyarázatot."
Igen, azt már tudjuk, hogy akinek más a véleménye, az rossz nyomon jár. Ugye kétfajta vélemény van az enyém és a helytelen :-DD
Szeretném ha ADNÁL HIVATKOZÁSOKAT arról, hogy vajon a tudomány HOL vizsgálja a fenti jelenségeket, vajon ki foglalkozik ezekkel a jelenségekkel, és MELYIK TUDOMÁNYOS INTÉZET vagy kutatólabor végez ilyen irányú vizsgálatokat??
És kérlek ne azt írd le, hogy sajnos most nem jut eszedbe, hogy hol is láttad...
Pedro
Tudományos parapszichológia.Magyarországon is oktatják.ELTE BTK Pszichológiai Intézete.
A tudósok részéről elhangzott vélemény:"A világ kimeríthetetlenül bonyolult,nem zárhatunk ki semmit."A világ tudósainak többsége hisz valamilyen teremtésben,de munkájukat az objektív tényekben való lehorgonyozottság határozza meg.
Nem a jelenség létezését kérdőjelezik meg,hanem annak a bizonyítása a fizika általuk ismert törvényszerűségekkel nem sikerülhetett.Mint ahogy az ellenkezője sem.
Pontjaimnak száma egyenes arányban csökken az oldalt látogató szkeptikusok számának növekedésével.
E szerint kevesen vannak akik valóban láttak már szellemet.Egy csöppet sem bánom,hogy én ehhez a kisebbséghez tartozom.Nem gyermekkoromban,felnőtt emberként volt részem ebben az élményben.Egy szellemjelenség volt a kezdete sok más hétköznapinak nem mondható megtapasztalásnak.Mindenkit megértek,aki hitetlenségét fejezi ki a témával kapcsolatban,mivel egyetlen véleményező sem lehet szkeptikusabb az én valamikori énemnél.
A helyzet az,hogy én is csak azt hiszem,amit láttam.Persze szerintetek az elmeállapotom még mindig megkérdőjelezhető.Ez sem igaz.Bizonyos jelenségeknek nem egyedüliként voltam szemtanúja.A lényeg,hogy aki nem él át dolgokat,nem tud hinni a másik igazában,és ezen egyikünk se tud változtatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!