Van-e itt nyitott gondolkodásmóddal rendelkező, mágia iránt érdeklődő személy(ek), aki egyedül járja az útját, viszont attólmég szeretne néha gondolatokat/tapasztalatokat cserélni?
A laikusok, és a kezdő érdeklődők jobbára a démonosdit, átkozósdit látják a mágia témájában. Főleg a keresztény kultúrkör hatására. A mágia a démonok műve, az átok a boszorkányoké, akik lepaktáltak az ördöggel. Ez ment Európában vagy 7-800 évig, és még mindig keresztény kultúrkör vagyunk, az ilyesmi nagyon lassan kopik ki amúgy is. Mostanában kezd begyűrűzni a keleti okkultizmus, ahol a mágia sok esetben hivatalosan is része a vallásnak, nem csak úgy rejtve, mint a kereszténységben.
A szerelmi kötés, és mágia meg kultúrafüggetlenül az önző vágyak terméke. Még azok is ilyesmihez folyamodnak, akiket egyáltalán nem érdekel a mágia. Csak a céljukat elérjék. Akiket más miatt érdekel a mágia, és okkultizmus, azok vannak kisebbségben.
Én viszolygok az ilyen emberektől. Nem attól, amit tesznek (ha tudnak), hanem a sötétségüktől. Főleg a szerelmi kötéssel akaratoskodóktól..
Gondolod ki fog kopni a kereszténység?
Amennyiben nem cserélődik fel iszlámra, nem fog kikopni a kereszténység. Európában van a szíve, még jó ideig jelen lesz. Az ortodox kereszténység pedig még kisebb eséllyel fog kikopni.
Igaz, hogy ad morális értékrendet. És közösséget is biztosít. Nem feltétlen emberek csoportjára gondolok. Azt is, de inkább hitbeli, érzelmi közösséget. De ezt minden vallás megteszi. Mindegy, hogy kereszténység e, vagy zoroasztriánus vallás. Az alapvető értékek a legtöbb vallásban azonosak.
A könyvolvasás valóban hasznos. Akkor is ha találsz magadhoz hasonló embereket. Nálad előrébb járó embereket nehéz találni, a könyvekben, ha jól választasz, akkor tőlük olvashatsz gondolatokat. Persze jó dolog a veled egy szinten állókkal, vagy kevésbé erdeményes, tapasztalt személyekkel is beszélgetni. Előbbiek megértenek, az utóbbiak pedig tanulnak tőled. Meg olyan kérdéseket tesznek fel, amiken gondolkodva te is tanulsz. Ha csak az érdeklődés számít, a tapasztalat nem, akkor meglepően könnyen találhatsz hasonló embereket.
Ez a zoroasztriánus egzotikusan hangzik, utánanézek. ;)
Hogy érted azt, hogy nálam előrébb járó embereket nehéz találni? Nem lehetek annyira elől, hogy olyan kevesen legyenek. Hol találhatnék egy szinten álló vagy tapasztalt stb embereket? Vagy mindenki visszavonultan kavarja a varázsüstöt?
Szeretek olvasni, nagyon sokat akarok. Szinte még csak most kezdtem. De azért megnyugtat, hogy van esélyem humán kontaktra is.
Évekkel ezelőtt volt egy álmom, amivel kapcsolatban kíváncsi vagyok a véleményedre, ha foglalkozol ilyesmivel:
Erdő, fenyők, tisztáson a háttérben 2 kutya hadakozik(?) játszik (az elmém őzekre vagy farkasokra akar emlékezni, mert a kutya nem tűnik logikusnak az erdőben). Színek zöld és lila. Áll előttem egy 6 év körüli kisfiú (gondolom, nem nagyon ismerem a gyerekek korának megfelelő megjelenést, de nem toddler). Lehajolok, felemelem és magamhoz ölelem és olyan érzés önt el, hogy (egy/az) istent tartom a kezeimben. Ámulat, boldogság. Nagyon erős érzés volt.
Sokáig kutakodtam utána, hogy mi lehetett ez, de nem jutottam semmire. Nem ,,kedvelem,, kifejezetten a gyermekeket, szóval ilyen érzést nem váltana ki belőlem egy gyerek. Főleg nem ,,god-like,, érzést.
A zoroasztriánus a régi perzsa(ma irán) vallás. Az ő papjaikat hívták eredetileg mágusnak. A napkeleti bölcsek zoroasztriánus papok, azaz mágusok voltak, akik meglátogatták Jézust Betlehemben.
Nem azért nehéz nálad előrébb járókat találni, mert annyira elöl jársz, hanem mert olyan kevesen vannak. A többség megreked a kezdő, és a lelkes amatőr szinteken, esetleg a tapasztalt amatőr szinten. Nagyon kevesen lendülnek ezen túl, és még kevesebben adják ki ezt magukról másoknak. Persze sokan hirdetik, mekkora mágusok, de ők a lelkes, vagy tapasztalt amatőr szinten rekedtek meg. Én is valahol a kezdő, és a lelkes amatőr szintek között ragadtam, de már vagy 8-10 éve.
Az álomban az erdő általában negatív hely szokott lenni. Félelmetes, bizonytalan, veszélyt rejtő. Ha kutyákat láttál, de farkasként, vagy őzként értelmezted, akkor az értelmezés számít, nem a kép. Ha egy harisnya jön veled szembe, de te tudod álmodban, hogy az a harisnya édesanyád, akkor az nem harisnya, hanem édesanyád jött veled szembe. Hogy miért harisnya képében, az más kérdés. A két veszekedő állat belső konfliktust jelent. Ha külső megfigyelő vagy, akkor egyik oldalról sem vagy tudatában, hogy mi a konfliktus forrása. Ha az egyik állattal azonosulsz, vagy te magad vagy, akkor a tudatos, és tudattalan közötti feszültségről van szó. Az általad leírt esetben inkább teljesen tudattalanban zajló belső konfliktus az esélyes. A gyerek nagy eséllyel a felettes énedet, vagy egy nem régen megjelent új belső iránymutatást, értéket jelölhet. Mivel gyerek, új dologról van szó. Mivel magadhoz öleled, elfogadod, befogadod, mivel isten jellegű, ezért egy magasabb tulajdonságot, eszmeiséget, értéket, vagy egy magasabb szellemi állapotodat jelöli. Az is érdekes, hogy a harcoló állatok képét követően jelenik meg. A belső konfliktus lezajlása, lezárása után egy magasabb rendű belső értékre tettél/tehettél szert.
Kicsit utána olvastam, érdekes története van. :)(zoroasztriánus)
Hogyan lehet ezen a szinten tovább jutni? Olvasással?:)
Talán ez az első alkalom, hogy komoly választ kapok egy álmomra, köszönöm. Általában: jaj már megint az álmaidról beszélsz, hülyeség stb.. csak egy álom. Akkoriban nem gondolom, hogy ilyesmi történhetett. Inkább most. Talán. Most nagyon sok minden történik.
Természetesen a külső megerősítés: mostmár jó lenne, ha összeszednéd magad, nem változol semmit legfeljebb negatív irányba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!