Kedves Szkeptikusok! Szeretném jobban megérteni a hiteteket, tudnátok ebben segíteni?
Nálatok nyilván nem hagyományos vallási értelemben vett hitről van szó, hanem eddigi ismereteim szerint a tudományra alapozzátok a hiteteket (amire azt mondja a tudomány, hogy van, az létezik, amire nem mond semmit, vagy nem leírható a tudománnyal, az nem).
Az alábbi banális kérdésekkel kezdeném:
1. Szerintetek a tudomány a jelenlegi állapotában mindent tudó és tévedhetetlen?
2. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány által már meghaladtuk az emberi érzékelés határait, nem lehet olyan, amit az ember érzékel, de a tudományos eszközök nem tudnak? Például x száz éve még nem értette a tudomány, hogy hogyan érzékeljük a szemünkön keresztül a körülöttünk lévő világot, hogyan jut el az az agyba, amit látunk, de ettől még képesek voltunk a látásra. Nem lehetséges, hogy netán kimaradt még valami? Nem arra vagyok kíváncsi, hogy hány százalék az esélye, hanem arra, hogy szerintetek VAN-e valamennyi esélye.
3. A tudomány folyamatosan fejlődik/változik, tehát az elfogadott tézisrendszer is változik időről időre. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány jelenlegi állapota után már nem fogunk óriási/világrengető felfedezéseket tenni, amik kb olyan mértékben változtatják meg a tudományos szemléletet, mint amikor kiderült, hogy a föld nem lapos, vagy, hogy a Nap nem a Föld körül kering? Ha netán a mostani tézisrendszer megdől/kitágul és netán eddig "természetfeletti áltudományos maszlagokról" derül ki, hogy valós, természetes, tudománnyal megmagyarázható jelenségek, akkor mit fogtok mondani?
4. A tudomány fejlődéséhez szükséges egyfajta képzelőerő. Gyakran azok a tudósok állnak elő a legnagyobb eredményekkel, akik forradalmian új szemszögből próbálnak megközelíteni egy addig elérhetetlennek tűnő dolgot. Ha ennyire tisztelitek a tudományt, hová tűnt belőletek a képzelőerő? Nem gondoljátok, hogy ti ezáltal nem is vagytok igazán a tudomány emberei, inkább csak egyfajta vallási fanatikusok, akik egy hitrendszert szeretnének építeni egy folyamatosan változó tézisrendszerre? Ez szerintetek logikus? Logikus azt hinni, hogy annyi létezik a világból, amennyit mindig az aktuális tudomány által megértünk belőle? Ha beledugod a fejed a földbe, akkor tényleg megszűnik létezni körülötted a világ? Ez lenne az intelligens/tudományos hozzáállás?
5. Észrevettem, hogy az ezotéria témakörben több a szkeptikus, mint az ezoterikus ábrándozó. Netán valamiféle perverz örömet jelent számotokra az, ha olyan embereket szólhattok le a tudomány nevében (ami igazából a Ti saját vallásotok), akik nem csak egy beszűkült nézőpontból szemlélik a világot és nem csak addig gondolkoznak, amíg a tudomány jelenlegi állapota engedi nekik (kiemelném, hogy itt most nem az ezotvs, horoszkópos lehúzós témákra gondolok, amik nyilvánvalóan babonán alapszanak, hanem olyan dolgokra mint meditáció, agykontroll, stb)? Miért jó az nektek, hogy azt szajkózzátok, hogy csak az a szelet létezhet a világból, amit a tudomány jelenleg meg tud magyarázni? 500 éve még azt szajkóztátok volna, hogy leesünk a föld szélén ha messzire hajózunk, és megesznek minket a szörnyek. Ez lett volna a tudományos tény.
6. Pont maga a tudomány természete mondja azt, hogy mindig feszegetni kell a határokat a fejlődés érdekében! Szeretitek intelligens, felvilágosult embernek beállítani magatokat, hogyan lehet, hogy ezt az összefüggést nem vettétek még észre? És nem arra gondolok, hogy minden babonának be kell dőlni, nem, csupán arra, hogy ha valaki például agykontrollal kísérletezik és tapasztal dolgokat, és sokan mások is tapasztalnak dolgokat, akkor nem feltétlen logikus lehülyézni őket és hallucinációnak beállítani. Ha valóban intelligensek lennétek, ezt beláthatnátok és lehetnétek óvatosabbak a kijelentéseitekkel.
7. Szerintetek nem lehetnek olyan dolgok a világban, amit a tudomány mai álláspontja szerint nem tudunk megmagyarázni, sőt, még csak el sem tudjuk helyezni a tudomány keretein belül? Folyamatosan azt várjátok, hogy tudományosan bizonyítsanak jelenleg ezoterikusnak beállított dolgokat, mert ha az nem lehetséges, akkor az nem is létezhet, akármit is állítanak emberek milliói. Ez olyan, mintha egy olyan vitába invitálnátok vitapartnereket,amiben még a vita elkezdése előtt el van döntve, hogy kinek van igaza, mert hoztatok egy ilyen szabályt. Ennek így mi értelme van?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Kedves Hydra2001!
Látom nem igazán jött le, miről beszéltünk mi itt. Attól, hogy ezotéria a téma, nem arról van szó, hogy én jós lennék. Sőt, még csak arról sem, hogy a jóslást népszerűsíteném (igazából én magam is megvetem ezeket a "praktikákat"). Az ezotéria, mint témakör, nem csak az EZOTV-s maszlagról szól.
Nézd csak meg, hány altéma van itt a GYIK-on is ebbe a témakörbe sorolva. A fele kb népbutítás (mint pl a jóslás, asztrológia), de akad benne hasznos, használható dolog is.
Ez persze csak most az én szubjektív véleményem. Lehet, hogy a jóslás mögött is van igazság és rendszer, talán a tudomány egyszer bebizonyítja, bár ennek eléggé kicsi a valószínűsége. De nem zárom ki. Most csak lehúzásnak tűnik és valószínűleg Te és a hozzád hasonlók pont ezért köpködnek rá, mert bizony egy csomó szar alak próbálja lehúzni hiszékeny embertársait ebbe a témakörbe kapaszkodva. Csakhogy a teljes tagadás pont olyan ártalmas, mint a naiv hülyeség.
Tetszik érteni?
"Ellenben vannak normális szkeptikusok is, akik nem a tagadás mocsarában lubickolnak. Minden tiszteletem az övék!"
Az enyém is. Nagyon kevés a tényleg nyitott gondolkodású ember, szinte mindenkinek prekoncepciói vannak, beleértve engem is. Angolul a valódi szkeptikusokat "open-minded skeptic"-nek nevezik (kb. nyitott elméjű szkeptikus), megkülönböztetvén őket a tagadóktól (closed-minded skeptics).
1. Mindent nem tudó, hiszen aktív kutatások folynak minden területen. Tévedni meg emberi dolog, főleg amiatt, hogy nem tudunk mindent, ezért kutatunk.
2. X száz éve még nem létezett a modern értelemben vett tudományos egzaktság. Annak az esélye, hogy vannak dolgok, amik minden módon érzékelhetetlenek a számunkra, fennáll, viszont ha nem érzékeli senki és semmi, akkor tényleg senki és semmi, a guru, a pap meg a rabbi meg a sámán sem. ELLENBEN vannak dolgok, amiket érzékelhetünk, pedig nincsenek. Álmok, érzéki csalódások, délibábok, hallucinációk. Hiszem ha látom? Akkor sem hiszem, ha látom. Elhiszem, hogy vannak vallásos élmények. A tartalmuk viszont megbízhatatlan.
3. A tudomány nem az aktuális tartalma miatt tudomány, hanem a módszertől, az alapelvektől, ahogyan az adatokat gyűjtjük, ellenőrizzük és rendszerezzük. Például attól, hogy nincs tekintélyelv, kinyilatkoztatás és dogma, vagy attól, hogy a kísérletek eredménye csak akkor elfogadható, ha szigorú kritériumoknak tesz eleget. Ha tudományos igényességgel leírnának egy ezoterikus maszlagot, akkor azt én elfogadnám, a hívőkre meg azt mondanám, hogy betippelték és bejött nekik, közben észben tartanám, hogy más hívők betippeltek minden mást is, meg ezek, akiknek igaza volt, szintén betippeltek ezen kívül más dolgokat is, amiben lehet, hogy nem volt igazuk. Vak tyúk is talál szemet.
4. Az intuíció nem tudományos tevékenység, akkor sem, ha tudós végzi. Tudomány attól lesz, hogy tudományos igényességgel megfogalmazza, leírja és bebizonyítja kísérleti adatokkal. Az intuíció eredménye az ötlet, a tudományos igényű megfogalmazás a hipotézis, az ellenőrzött és kísérletileg bizonyított hipotézis pedig a tudományos elmélet. Kell az intuíció a tudomány fejlődéséhez, de nem az intuíció a tudomány. Az ötletek nagy része nem bizonyul igaznak, de időnként mégsem a süllyesztőbe kerülnek, hanem beépülnek az ezotériába.
5. 500 évvel ezelőtt nem létezett modern tudomány, így annak a nevében nehéz lett volna bármit mondani. Ellenben nyakig voltunk a babonás tévhitekben, amikhez képest a lapos Föld szinte üdítő egzaktságnak számított.
Miért járok az ezotéria topicba?
Egyrészt nem gondolom, hogy a tudománynak vannak korlátai, és a világnak szeletei a tudományosan leírhatón kívül. Ez csak egy blöff az ezotéria részéről. Fentebb leírtam, hogy ez nem zárható ki, ugyanakkor az ezotéria a tudományt zárja ki az ő dédelgetett "szeleteiből", ami furcsa. Természetfölöttinek hívják. Ez egy teljes egészében fiktív világ, ahol minden lehet, de főleg az, ami nem. Ellenőrizhetetlen. És nekik ez elég. Nem kell, hogy ellenőrizhető legyen, elég, ha elhitethető. Oda teszik, ahová szerintük a tudomány keze még éppen nem ér el. Igen ám, de ahhoz a tudományban kellene jártasnak lenni, hogy tudják, pontosan meddig is ér el a keze. Mivel jellemzően nem ismerik, ezért van az, hogy az ezotéria jelentékeny része tudományosan cáfolható, illetve gagyi áltudomány. Hányszor linkeltem be az energiáról meg rezgésről szóló Wikipédia szócikket?
Másrészt, az ábrándozással talán nem lenne baj, azonban az ezoterikus tevékenység komoly károkat okoz. A bolondok pénzlehúzása a legkisebb. Ezek a jómadarak elkezdték lebeszélni a társadalmat a konvencionális orvostudományról, a gyógyszerekről, az oltásokról. Nem csak lebeszélni, de összeesküvés-elméletekkel besározni, démonizálni. Nem csak az orvostudományt, de úgy általában a természettudományos gondolkodást is. Mert hogy az "korlátolt", ahogy te is írod. Hát nem! Én fontosnak érzem, hogy ide jöjjek, és ezt elmondjam, és néha kiprovokáljam a vitát, hogy elhangozzon, hogy a király meztelen. Azért, mert nem igaz az, hogy a tudomány csak egy szelet, illetve nem igaz az sem, hogy az ezotéria az egy másik szelet, ami illedelmesen a tudomány határterületein túl létezik.
Az sem igaz, hogy ezt mindig pénzügyi megfontolásokból teszik. Nem ám, hanem a sokan egyszerűen tényleg elhiszik. Ez a pénzlehúzók promóciója, ha úgy tetszik. A jósnővel meg az atlantiszi tisztán látóval te is szkeptikus lennél, de visszahallod épeszű emberektől is, hogy "minden betegség lelki eredetű", "a parlagfű gyógyítja a halált", "mérgezik az ételt" és a többi mítoszt, és tőlük már hihetőbb. Ezek nem is annyira ezoterikus tanítások, egyszerű baromság, aminek az ezotéria nevű dolog szerves része.
6. A kísérletezés jó dolog, de önmagában nem minden kísérlet tudományos, ahhoz további kritériumoknak kell megfelelnie a puszta kísérleti beállításoknak. A kísérlet eredménye teljesen megbízhatatlan lehet. Nem rég olvastam, hogy egy orvos kipróbálta magán az oltóanyagát, és örömmel bejelentette, hogy nem halt bele. Ez is egyfajta kísérlet, csak érvénytelen. Nem véletlen az, hogy vannak azok a kritériumok, mert arra törekszünk, hogy az eredmény megbízható (a lehető legmegbízhatóbb) és pontos (a lehető legpontosabb) legyen. Nem gyógyítja a parlagfű a halált attól, hogy valaki, aki ette, nem halt meg.
7. Amit a tudomány nem tud megmagyarázni, azt ne az ezotéria érezze feladatának megmagyarázni, mert már régóta és sokszor bebizonyosodott róla, hogy erősen megbízhatatlan. Nem a tévedései miatt, mert az a tudománynak is van, hanem a módszerei miatt, amik nem vezetnek sehová. Másrészt, amit a tudomány mostanra már megmagyarázott, azt az ezotéria ne érezze feladatának átfogalmazni vagy letagadni. Aki erre vállalkozik, az tegye tudományos (és nem áltudományos) igényességgel.
"Például feltesznek ilyen kérdéseket hetente, hogy "mi az a rezgés", odaírja alá, hogy ezoterikus megközelítésből tudományos választ vár, mindezt az ezotéria témakörben."
Én tettem fel a kérdést, és annyit írtam alá, hogy ne linkeljenek Wikipédiát, mert elolvastam már. Pont az ellenkezője volt a célom ezzel, mint amit nekem tulajdonítasz. Légyszíves szalmabábokat ne püfölj. Amúgy sem a legtöbb szkeptikus vagyok, csak egy.
"Mi ez, ha nem rosszindulatú élvezkedés/trollkodás?"
Kérdés volt, és semmit nem fűztem hozzá, ami trollkodásnak minősíthető. Az egyetlen ezoterikus válasz pedig az volt, hogy ha nem érzem, akkor minek nekem magyarázni. Adok egy esélyt az ezoterikus gondolkodóknak, mert előfordul, hogy nem is értem, amit írnak. A megértés számomra a fogalmak tisztázásánál kezdődik. Nyilván nem a fizika által ismert rezgésről van szó, én meg azt ismerem, és ha rezgésekről van szó, arra gondolok, de az ezoterikus szövegek azzal a definícióval értelmezhetetlenek, vagyis talán mást értenek rezgés alatt, mint én, hátha, hiszen léteznek azonos alakú, de eltérő értelmű szavak. A fogalmak tisztázása talán nem beszűkült tudományoskodás és trollkodás, viszont gyakran elvezet oda, hogy nem valami jól átgondolt fogalomalkotásról van szó, hanem csak az illető hányja egymásra a tudományosan hangzó szavakat, és valójában fogalma sincs róla, hogy miről beszél.
"Mióta jár együtt az arrogancia a tudománnyal?"
Nem jár együtt, de ízlés szerint vegyíthető.
Tudom hogy érted.
A jóslás téleg nem lehetséges.
De a varázslat is meg ezek aki ilyesmit lát az általában megrendezet szinjáték vagy a fizikát használják ki.
De ufo-kba meg ezekbe a szkeptikusoknak is hinnie kell a logikus gondolkozás szerint de annukik meg ezek vagy itt vannak vagy voltak abba nem.
Vannak amiket a tudomány nem tud megmondani de idővel majd megtud.
Csak beugrottam, végigolvasni ma nincs időm ezt a láthatóan érdekes eszmecserét, de megakadt a szemem Ozmium42 34. válaszán. Mint általában mindig, most is kitűnő válasz, én fele ilyen jól nem tudtam volna megfogalmazni. Legalább nincs itt dolgom. :)
*Con Troll boldogan elmorzsol egy könnycseppet és mosolyogva távozik.*
*Con Troll boldogan elmorzsol egy könnycseppet és mosolyogva távozik.*
*És nyugodtan alszik, hogy ma sem hullott darabokra a világa.*
;)
1. nem
2. Semmire, nem állítunk ilyesmit. Viszont ha van valami, amit az ember érzékel, akkor ki tudjuk mutatni, hogy az ember érzékeli azt a valamit. Pl ha lenne isten, és a vallásos emberek ténylegesen tudnának vele beszélni, akkor ki tudnánk mutatni, hogy az emberek látszólag a semmiből szereznek információt. Pl egyszerű kísérlet. Leteszel egy csomó embert egy szobában, a másik szobában pedig leteszel egy székre egy papírt, amire egy 10 jegyű számot írtál. Ha imával ki tudják deríteni a felírt számokat, akkor igazoltuk, hogy képesek valami extra dologra anélkül, hogy megmutattuk volna mi az az extra dolog.
Röviden: ha az ember képes érzékelni valami extrát, amit a műszerek nem, akkor annak kimutatható hatásai vannak. De minden ilyen irányú vizsgálat elbukik.
3. Nem csak hogy nem állítom ezt, hanem ennek az ellenkezőjét állítom. Pl a sötét anyag/energia probléma megfejtése szerintem egész biztosan meg fogja rengetni a modern fizika jelenlegi elképzeléseit.
Az, hogy valamiről később kiderülhet hogy igaz nem alapozza meg, hogy feltételezzük hogy igaz. Hiszen akkor a világon kivétel nélkül minden logikailag konzisztens állítást el kellene fogadnunk.
4. Sehová nem tűnt belőlem a képzelőerő. De ha valaki azt kérdezi tőled, hogy egy meg egy az mennyi, akkor elkezdesz a képzelőerődre hagyatkozni? Az ezoterikus állítások cáfolása nem igényel különösebben sok képzelőerőt, így nyilván ezen az oldalon nem demonstráljuk.
5. Ha már felsorolsz, akkor nem lehetett volna egy ponthoz egy kérdést írni?
a) igen, nekem ez okoz örömet. Ez van.
b) a tudomány nem egy vallás. A vallás egy szervezett hitrendszer, a tudomány pedig egy módszertan, és az e módszertan által elért eredmények összessége.
c) mi sem egy beszűkült nézőpontból szemléljük a világot.
d) hogy teszel különbséget azok között, amik nyilvánvalóan babonák, és amik nem? Te is szkeptikus vagy bizonyos szinten, ahogy mindenki az. Pontosan ugyanezeket a kérdéseket feltehetné neked egy horoszkóp hívő.
e) nem szajkózzuk, hogy csak az létezik a világból, amit a tudomány meg tud magyarázni
f) 500 éve szinte senki sem gondolta, hogy a Föld lapos. Ez egy legenda, amit utólag találtak ki a középkorról. Már az ókori kultúrák is tudták, hogy a Föld gömbölyű, és ez megmaradt a középkorban is.
6. A határok feszegetése nem azt jelenti, hogy betippeled mi van három fényévre a határoktól, és aki ezt nem fogadja el az hülye. A tudomány egy lassú és alapos rendszer, az ezotéria pedig vad ötletelés. A kettőt nem illik összekeverni.
Ha valaki agykontrollal kísérletezik és tapasztal dolgokat, az nem egy tudományos kísérlet. Csináljanak nagy számokban, ellenőrzött körülmények között kísérleteket, és mutassanak ki valami hatást. Ez a rendszer.
7. Emberek milliói állítanak rengeteg baromságot. Ez nem győz meg senkit.
"Szerintetek nem lehetnek olyan dolgok a világban, amit a tudomány mai álláspontja szerint nem tudunk megmagyarázni, sőt, még csak el sem tudjuk helyezni a tudomány keretein belül?"
Az a probléma, hogy te nem érted mi az a tudomány. A tudomány egy módszertan. Ha valamit ezzel a módszertannal nem lehet kimutatni, az egész konkrétan azt jelenti, hogy semmilyen hatása nincs a világra amit érzékelünk (emberek és műszerek egyaránt).
A probléma nem az, hogy az ezós állításokat nem lehet megmagyarázni a tudományos ismereteinkkel. Egy csomó mindent nem lehet magyarázni jelenlegi ismereteinkkel, pont ezért folynak a kutatások. A probléma az, hogy ellenzitek az állításaitok ellenőrzését, és helyette veritek a nyálatokat, hogy akkor is mindenki fogadja el az állításaitokat és kész. De nehogy ellenőrizze bárki is, mert az egy beszűkült barom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!