Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Kedves Szkeptikusok! Szeretném...

Kedves Szkeptikusok! Szeretném jobban megérteni a hiteteket, tudnátok ebben segíteni?

Figyelt kérdés

Nálatok nyilván nem hagyományos vallási értelemben vett hitről van szó, hanem eddigi ismereteim szerint a tudományra alapozzátok a hiteteket (amire azt mondja a tudomány, hogy van, az létezik, amire nem mond semmit, vagy nem leírható a tudománnyal, az nem).


Az alábbi banális kérdésekkel kezdeném:


1. Szerintetek a tudomány a jelenlegi állapotában mindent tudó és tévedhetetlen?


2. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány által már meghaladtuk az emberi érzékelés határait, nem lehet olyan, amit az ember érzékel, de a tudományos eszközök nem tudnak? Például x száz éve még nem értette a tudomány, hogy hogyan érzékeljük a szemünkön keresztül a körülöttünk lévő világot, hogyan jut el az az agyba, amit látunk, de ettől még képesek voltunk a látásra. Nem lehetséges, hogy netán kimaradt még valami? Nem arra vagyok kíváncsi, hogy hány százalék az esélye, hanem arra, hogy szerintetek VAN-e valamennyi esélye.


3. A tudomány folyamatosan fejlődik/változik, tehát az elfogadott tézisrendszer is változik időről időre. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány jelenlegi állapota után már nem fogunk óriási/világrengető felfedezéseket tenni, amik kb olyan mértékben változtatják meg a tudományos szemléletet, mint amikor kiderült, hogy a föld nem lapos, vagy, hogy a Nap nem a Föld körül kering? Ha netán a mostani tézisrendszer megdől/kitágul és netán eddig "természetfeletti áltudományos maszlagokról" derül ki, hogy valós, természetes, tudománnyal megmagyarázható jelenségek, akkor mit fogtok mondani?


4. A tudomány fejlődéséhez szükséges egyfajta képzelőerő. Gyakran azok a tudósok állnak elő a legnagyobb eredményekkel, akik forradalmian új szemszögből próbálnak megközelíteni egy addig elérhetetlennek tűnő dolgot. Ha ennyire tisztelitek a tudományt, hová tűnt belőletek a képzelőerő? Nem gondoljátok, hogy ti ezáltal nem is vagytok igazán a tudomány emberei, inkább csak egyfajta vallási fanatikusok, akik egy hitrendszert szeretnének építeni egy folyamatosan változó tézisrendszerre? Ez szerintetek logikus? Logikus azt hinni, hogy annyi létezik a világból, amennyit mindig az aktuális tudomány által megértünk belőle? Ha beledugod a fejed a földbe, akkor tényleg megszűnik létezni körülötted a világ? Ez lenne az intelligens/tudományos hozzáállás?


5. Észrevettem, hogy az ezotéria témakörben több a szkeptikus, mint az ezoterikus ábrándozó. Netán valamiféle perverz örömet jelent számotokra az, ha olyan embereket szólhattok le a tudomány nevében (ami igazából a Ti saját vallásotok), akik nem csak egy beszűkült nézőpontból szemlélik a világot és nem csak addig gondolkoznak, amíg a tudomány jelenlegi állapota engedi nekik (kiemelném, hogy itt most nem az ezotvs, horoszkópos lehúzós témákra gondolok, amik nyilvánvalóan babonán alapszanak, hanem olyan dolgokra mint meditáció, agykontroll, stb)? Miért jó az nektek, hogy azt szajkózzátok, hogy csak az a szelet létezhet a világból, amit a tudomány jelenleg meg tud magyarázni? 500 éve még azt szajkóztátok volna, hogy leesünk a föld szélén ha messzire hajózunk, és megesznek minket a szörnyek. Ez lett volna a tudományos tény.


6. Pont maga a tudomány természete mondja azt, hogy mindig feszegetni kell a határokat a fejlődés érdekében! Szeretitek intelligens, felvilágosult embernek beállítani magatokat, hogyan lehet, hogy ezt az összefüggést nem vettétek még észre? És nem arra gondolok, hogy minden babonának be kell dőlni, nem, csupán arra, hogy ha valaki például agykontrollal kísérletezik és tapasztal dolgokat, és sokan mások is tapasztalnak dolgokat, akkor nem feltétlen logikus lehülyézni őket és hallucinációnak beállítani. Ha valóban intelligensek lennétek, ezt beláthatnátok és lehetnétek óvatosabbak a kijelentéseitekkel.


7. Szerintetek nem lehetnek olyan dolgok a világban, amit a tudomány mai álláspontja szerint nem tudunk megmagyarázni, sőt, még csak el sem tudjuk helyezni a tudomány keretein belül? Folyamatosan azt várjátok, hogy tudományosan bizonyítsanak jelenleg ezoterikusnak beállított dolgokat, mert ha az nem lehetséges, akkor az nem is létezhet, akármit is állítanak emberek milliói. Ez olyan, mintha egy olyan vitába invitálnátok vitapartnereket,amiben még a vita elkezdése előtt el van döntve, hogy kinek van igaza, mert hoztatok egy ilyen szabályt. Ennek így mi értelme van?


Előre is köszönöm a válaszokat!



2015. aug. 13. 22:18
 11/94 anonim ***** válasza:
#9, okosnak lenni nem az :D
2015. aug. 14. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/94 anonim ***** válasza:
100%

Akiket te megszólítasz, azok nem szkeptikusok. Az, aki élből elutasítja akár még a vérfarkas létezését is, nem szkeptikus, hanem tagadó. Mert ki vagy te, hogy bármi alapján azt állíthasd, hogy vérfarkas nem létezik?


- Nem láttam még. Ez tény.

- Tudományosan nem igazolt állatfaj. Ez is tény.


Ezek alapján kijelenthetem, hogy nincs olyan, de ha egy faluban három öregember azt állítja, hogy márpedig látta átalakulni, akkor milyen alapon vonom kétségbe a szavaikat? Gondolhatom őket "hibbant öregnek", de ez csak egy feltételezés, amit arra alapozok, hogy egy számomra képtelen, elfoghadhatatlan dolgot állítanak.


Ezért a fenti példa alapján azt mondom, hogy vérfarkas szerintem elég valószínű, hogy nem létezik. De milyen alapon állíthatom 100%-ig, hogy nem?


Szkepticizmus: kétségbe vonom, de bizonyítékokkal meggyőzhető vagyok, megfelelő érvekkel elbizonytalanítható, mivel nem lehetek biztos az igazamban egyes témákban. Ettől még gondolhatom azt, amit, de az még csak hit.


Tagadás: valamire alapozva (hitrendszer, tudományos tézis, tudományos vagy filozófiai hipotézis) azt állítom, hogy valami nem létezik.

2015. aug. 14. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/94 A kérdező kommentje:

12: teljesen korrekt, amit állítasz, de a többség bizony "tagadóként" viselkedik, de szkeptikusnak mondja magát.


Arra a kérdésre például, hogy:

"Létezik a lélek?"

A válasza az, hogy:

"Nem létezik."

Miért? Mert tudományosan nem bizonyítható a léte (jelenleg).

Sőt, olyan is van, hogy a szkeptikus írja ki a kérdést, megjegyezve, hogy tudományos magyarázatot vár.


És ezek az emberek azt állítják magukról, hogy a tudomány emberei és szkeptikusok. Közben meg ahogy Te is állítottad, csak egyszerű buta tagadók, nem jobbak bármely vak hitű vallási fanatikusnál.


A probléma gyökere talán az, hogy a hitük egybeolvadt a tudomány jelenlegi állapotával, ez nyújtja nekik a biztonságos, érthető világot, ahol minden kiszámítható és irányítható. Ha valami feszegeti ezt a határt, az nem létezhet, mert ki kellene mozdulniuk a komfort zónájukból.

2015. aug. 14. 00:27
 14/94 anonim ***** válasza:
Köszönöm a kiegészítést. Az egyik legnehezebben elfogadható gondolat, hogy voltaképpen nem ismerjük úgy a világot, ahogyan az létezhet, és rengeteg a bizonytalansági tényező. Az ego az ilyet nem szereti, ezért komfortzónába menekül előle. Magam is küzdök a konfortzónámmal, de próbálok nyitott szemléletű maradni. Sajnos nekem is van egy meggyőződésem, és ezért nem mindig sikerül.
2015. aug. 14. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/94 anonim ***** válasza:
74%

"Kedves Szkeptikusok! Szeretném jobban megérteni a hiteteket..." - teszed fel kérdésed.

Nos, ebben van egy fogalmi hiba.

A szkeptikus nem elutasító, hanem csak azt vallja magáénak, ami ellenőrzött körülmények között reprodukálható.

Hitről szó sincs, tények vannak!

2015. aug. 14. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/94 anonim ***** válasza:
81%

A tudomány nagy előnye, hogy magyarázatot ad, leírja a folyamatokat a legjobb tudásunk szerint. Az ezotéria ellentétben csak egy dobozt használ - amire nagy betűkkel rá van írva, hogy "VARÁZSLAT" - és ebbe az egyik futószalagon bemegy valami, a másikon pedig kijön valami más. Magyarán minden folyamatot elkönyvel valami érthetetlen misztikumnak.


A másik előnye a tudománynak, hogy nem végezheti, nem adhat hozzá akárki. Elvárt egy bizonyos tudás, az eddigi eredmények, magyarázatok ismerete. Valamint mindennek át kell mennie a tudós társadalom rostáján, bizonyítani kell, ellenőrizhetően.

Ezzel szemben az ezotéria mindenki számára elérhető, bárki hozzáadhat, szinte ellenőrzés nélkül (mert nem lehetséges ellenőrizni). A nagy többség viszont a legalapvetőbb (tudományos) tényekkel sincs tisztában, "de azért tudja a tutit a 27. dimenzió energialényeiről".


Ami pedig a lelket illeti, több millió ember hihet benne, de attól még egyik sem fog tudni semmit róluk. Miből vannak, hol vannak, miért, hogy működnek, mit esznek, hogy hasznosítják... Nem tudnak felmutatni semmilyen ismeretet (ellenőrizhető tényt) róluk.

2015. aug. 14. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/94 anonim ***** válasza:

1 nem, de az ugy nevezet ufo-k nem természet feletiek csak nincsenek itt


2 te a biologiárol beszélsz és az ember biologájárol már mindent tudnak.


3 nem erről papolunk? Amit lehet hogy természetinek hisztek lehet egy fizikai törvény is.


4 sajnáljuk de ezt sértő kérdés:

Képzelőerő. De nem az a képzelőerő amit mások kitalálnak rémtörténetnek és ezosok komolyan veszik és este félnek mert beképzelik ugye?

Földbe dugo fejü szkeptikus-t nemlátam de egy ezost aki azt hite hogy gyürűk ura igazi sztori na azt igen.


5 a szörny relativ fogalom.

De volt olyan ezos kérdésis a föld lapos?:D

Szerencsére többnyire kitágult a tudomány nézete.

Ezotériáé beszükült.

Perverz dolog ha hozzá irok?

Naná csak erre vágyom (-.-)


6 vissza a biologiára halucináció meg az agy játéka meg agyi folyamat.

A határokat fizikai alapon feszeketi-k és nem ezos alapon.

Ez olyan mint ha ezos megakarna tanulni repülni repülögép nélkül.


7 ti hoztatok ilyen szabályt.

Régebben több ezos volt mint szkeptikus. Mi történt? Ki nyitoták végre a szemüket. Minden megmagyarázhato még aki trüköt csinál az agyunkat csapja be.

Ennek mi az értelme? Tudják hogy mien a valodi élet és attol még hogy hisz az ezotériába nem megy semmire.

2015. aug. 14. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/94 A kérdező kommentje:

Látod, 12-es, meg is érkeztek azok, akikről beszéltem, 15, 16, 17... Itt a tagadó "szkeptikusaink"!


Dubitus:

"A szkeptikus nem elutasító, hanem csak azt vallja magáénak, ami ellenőrzött körülmények között reprodukálható."

És minden mást elutasít (ez a "vallja magának ellentéte, tudod). A tudomány meg változik. Tehát mindig annyit utasít el, amennyit a tudomány nem tud lefedni. Ez bizony a vak hit a tudományban és a bezárkózás a tudomány keretei közé (tehát a képzelőerő és a fejlődés hiánya) :) Tipikus példa, köszönjük.


Amúgy megtehetitek, nincs ezzel baj, csak a saját butaságotokat igazoljátok azzal, hogy fenemód tudományosnak akartok feltűnni, közben meg a tudomány alapvető elemét, a folyamatos fejlődést tagadjátok azáltal, hogy nem vagytok képesek a tudományon túl bármit is meggondolni, feltételezni (NEM feltétel nélküli elfogadást vár tőletek senki!).


16: "Magyarán minden folyamatot elkönyvel valami érthetetlen misztikumnak."

Másképpen megfogalmazva: amire nem lehet tudományos magyarázatot adni, mert nincs, megpróbál valami értelmesnek tűnő magyarázatot adni. Pont ez az alapja a tudomány fejlődésének is, a feltételezés és a képzelőerő. Szerinted ez baj? Na látod, ez a baj, veled!


"A másik előnye a tudománynak, hogy nem végezheti, nem adhat hozzá akárki. (...) Valamint mindennek át kell mennie a tudós társadalom rostáján, bizonyítani kell, ellenőrizhetően."

Ezáltal a tudomány irányítottá válik. Csak azt vizsgálják, amire az aktuális tudós társadalom kíváncsi, illetve a jelenkori hatalom (politikai, stb) megengedi, a többiek parkolópályán vannak.


"Ezzel szemben az ezotéria mindenki számára elérhető, bárki hozzáadhat, szinte ellenőrzés nélkül (mert nem lehetséges ellenőrizni). A nagy többség viszont a legalapvetőbb (tudományos) tényekkel sincs tisztában"

És, lehet, hogy az ezotéria pusztán a tudomány által (még) bizonyíthatatlan feltételezéseken alapul, akkor sem mondhatod rá, hogy NEM LEHET benne igazság, csak még nem látjuk a teljes képet. Pusztán empirikus alapon is le lehet írni egy dolog működését, úgy, hogy használható is legyen, nem feltétlen muszáj ehhez a működésének minden darabkáját tudományosan megmagyarázni. Akár a 27. dimenzió energia lényeit is. Ha az illető tapasztalja, nincs jogod kizárni, csak azért, mert a tudomány még nem tudja értelmezni. Nem kell elfogadnod, de nem is zárhatod ki, mert a tudomány jelenleg nem mindent tudó.


"Lélek, ... Nem tudnak felmutatni semmilyen ismeretet (ellenőrizhető tényt) róluk."

A TUDOMÁNY által ellenőrizhető tényt. Empirikus alapon igenis tapasztalják a jelenlétét. Tehát megint csak ott tartunk, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint tagadsz valamit, holott mások tapasztalják a működését, de a tudomány keretein belül nem tudják leírni azt. Egyszerű tagadó vagy, aki bizony korlátolt és retteg az új dolgok feltételezésétől, ezáltal pont a tudományodat csökevényesíted le. Ha lehet így mondani, pont Te viselkedsz áltudományosan, mert vak hittel kezeled a tudományt.


hydra2001: ha annyira szkeptikusnak és a tudomány emberének vallod magad, akkor légy szíves olvasd el amiről vitáztunk (tudom, hosszú) és utána nyilatkozz. És barátkozz meg az írás (helyes) tudományával is, mert így lerí rólad, hogy 12 éves vagy. Nem kell tévedhetetlennek lenni a helyesírás terén, csak ha elvárod, hogy adjunk a véleményedre, érdemes kicsit még gyúrni erre.


"De volt olyan ezos kérdésis a föld lapos?:D"

És pontosan a hozzád hasonló "szkeptikus" trollok tették fel. Akárcsak a lóú, szkeptoid és egyéb gyerekes kérdéseket is.


"Szerencsére többnyire kitágult a tudomány nézete."

A tudományé lehet, de a vak hitű embereké, akik a jelenkori tudományt mantrázzák, de igazából semmit sem tudnak róla, azoké sajnos nem.


"Ezotériáé beszükült."

Haha, persze. A fantázia és képzelőerő = beszűkülés. Tanuld meg a fogalmak jelentését barátom, még előtted az élet.


"6 vissza a biologiára halucináció meg az agy játéka meg agyi folyamat.

A határokat fizikai alapon feszeketi-k és nem ezos alapon."

Mi van? Tévedtem, te nem 12 éves vagy hanem 10.


"7 ti hoztatok ilyen szabályt.

Régebben több ezos volt mint szkeptikus. Mi történt? Ki nyitoták végre a szemüket"

Attól függ, mit értesz ezos- alatt. Ha az ilyen horoszkóp meg vámpíros hülye gyerekeket, akkor reméljük azok tényleg képesek voltak magukra találni, mert azokból 1 is sok. De nem csak erről szól ez a témakör.


"Ennek mi az értelme? Tudják hogy mien a valodi élet és attol még hogy hisz az ezotériába nem megy semmire."

Sokan hisznek ezoterikus dolgokban és viszik is vele valamire az életben. És nem az EZOTV-re gondolok, meg mások hülyére vevésére és kihasználására.


Az ezotéria nem csak kártyajóslásból meg horoszkópból meg egyéb légből kapott dolgokról szól. Ezeket a példákat én magam is elítélem és komolytalanságba sorolom. De még ezekre sem mondom, hogy nincs értelme. Tudod, amiben hisznek, annak van értelme, mert tapasztaltaim szerint a hitnek visszahatása/eredménye van a saját valóságodra. Tehát a hit formálja az általad tapasztalt valóság/történések irányát. Még ha alaptalan, bizonyíthatatlan baromságnak tűnik, akkor is. Tehát ha az ezotéria csak ennyivel ad többet a tudománynál, már megérte. Még ha tudományosan nem megalapozott és TÉNYLEGESEN értelmetlen, akkor is. Nyilván a kártyajóslás és a hit egyéb hatásai leírhatók a pszichológia tudománykörében.


De mi nem is ezeket a konkrét eseteket firtattuk, lásd korábban a két példa amit írtam, amikor kézzel fogható fizikai jelenség történik, magyarázat nélkül. Ezek az érdekesebb dolgok és ilyenek is léteznek.

2015. aug. 14. 08:50
 19/94 anonim ***** válasza:
85%

5 percet áldozok rád, provokátor.


>megérteni a hiteteket

>a tudományra alapozzátok a hiteteket

A szkepticizmus nem hit, hanem objektív megismerésre irányuló kritikus hozáállás.


>amire azt mondja a tudomány, hogy van, az létezik, amire nem mond semmit, vagy nem leírható a tudománnyal, az nem.

Hülyeség, ilyet nem mond egy szkeptikus. Valaminek a nemlétét nem lehet biztosan állítani, és a tudomány eredményeit nem abszolút igazságnak, hanem "a legjobb jelenlegi következtetésnek" tartjuk, általánosságban csak, persze.


>1. Szerintetek a tudomány a jelenlegi állapotában mindent tudó és tévedhetetlen?

Nem is volt az és nem is lesz. Mindössze az objektív megismerésre való törekvés leghatékonyabb módszere.


>2. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány által már meghaladtuk az emberi érzékelés határait, nem lehet olyan, amit az ember érzékel, de a tudományos eszközök nem tudnak?

Lehet ilyen, csak nem tudunk ilyenről. Az ezós jelenségek nem ide tartoznak, egyik sem produkál ide tartozó jelenségeket. A "pár száz évvel ezelőtt" analógiád rossz.


>VAN-e valamennyi esélye.

Van. De ez semmilyen módon nem támasztja alá vagy erősíti meg az azotéria bármilyen állítólagos jelentését.


3-as ponthoz: nem kizárható ilyen nagy felfedezés, de a tudomány "teljes fejre állása" egyre kevésbé valószínű. A "természetfeletti áltudományos maszlagok" mindig is azok maradnak. Ha valamely állítólagos jelenség mégis valósnak bizonyul, az akkor sem az ezotéria vívmánya lesz, mert legfeljebb véletlenül trafáltak bele régebben az áltudományos hülyeségeikkel.


4-es ponthoz: a folyamatos változás nem azt jelenti, hogy napról napra alapjaiban megváltozik minden. Kiegészül, tökéletesedik, de alapjaiben megmarad. Úgyhogy aljas (és előszeretettel használt) trükk ingatagnak és változékonynak beállítani a tudományt. Nem az. A forradalmi képzelőerőről: a mai világban, a mai ismeretek mellett sokkal nehezebb forradalmian újítani, nagyságrendekkel több idő, pénz és energia kell hozzá, elvontabbak, részletesebbek a kutatási frontok. Az áltudományos, logikát félredobó, misztikus gondolkodás pedig nem alternatívája a kritikus gondolkodásnak és szkepticizmusnak.


>Nem gondoljátok, hogy ti ezáltal nem is vagytok igazán a tudomány emberei, inkább csak egyfajta vallási fanatikusok, akik egy hitrendszert szeretnének építeni egy folyamatosan változó tézisrendszerre? Ez szerintetek logikus? Logikus azt hinni, hogy annyi létezik a világból, amennyit mindig az aktuális tudomány által megértünk belőle? Ha beledugod a fejed a földbe, akkor tényleg megszűnik létezni körülötted a világ? Ez lenne az intelligens/tudományos hozzáállás?

Nagyszerű sárdobálás, de a szkepticizmus nem ilyen. A szkeptikus csak a hülyeséget utasítja el (áltudomány, ezotéria), nem mindent.


5. Az ezo-hívők a beszűkültek, nem a szkeptikusok.


6. Az ezotéria nem a határok feszegetése, nem újítás, hanem régi, ezerszer megmagyarázott vagy megcáfolt babonák ismételgetése. Se nem intelligens, se nem felvilágosult dolog. Az ál-szkeptikus trollok hőzöngése viszont szintén nem az, ezt elismerem. A gyik-on szkeptikusnak beállított emberek nagy része nem az valójában.


7. Az emberek milliói hiába állítanak egyöntetűen valamit, még nem lesz igazuk (hallottál már a pszichológiáról?).


>Folyamatosan azt várjátok, hogy tudományosan bizonyítsanak jelenleg ezoterikusnak beállított dolgokat

Dehogy várjuk :D Nincs rá szükség.


>Ez olyan, mintha egy olyan vitába invitálnátok vitapartnereket,amiben még a vita elkezdése előtt el van döntve, hogy kinek van igaza, mert hoztatok egy ilyen szabályt.


A szabály mindössze a logika. Ha a logikát félretesszük, nincs értelme semmiről beszélni, mert nincs egy olyan keretrendszer, amihez viszonyítani lehet, nincs igaz és nincs hamis, jó vagy rossz. Az ezósok igen nagy hányada logikátlanul érvel, ezért eleve nem vitapartner, eleve értékelhetetlen, amit mond. Mihelyt logikával állsz neki, az ezotéria megszűnik. És a logika feladása mellett még te sem fogsz tudni logikusan érvelni ;)


Több lett, mint öt perc, az eleje még tetszett, de később sajnos átmentél meglehetősen primitív provokálásba. No, sebaj, munkaidőből ment, most megyek kávézni. Szép napot!

2015. aug. 14. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/94 anonim ***** válasza:
65%

"A szkeptikus csak a hülyeséget utasítja el (áltudomány, ezotéria), nem mindent."


ITT a baj. A szkeptikus nem utasít el semmit! A szkeptikus mindenben kételkedik, vizsgálódik. Nem ismeritek a szkepticizmus alapfogalmát (nem azt, amit napjainkban belemagyaráznak). Nem keverendő a materialista világszemlélettel.

2015. aug. 14. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!