Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Kedves Szkeptikusok! Szeretném...

Kedves Szkeptikusok! Szeretném jobban megérteni a hiteteket, tudnátok ebben segíteni?

Figyelt kérdés

Nálatok nyilván nem hagyományos vallási értelemben vett hitről van szó, hanem eddigi ismereteim szerint a tudományra alapozzátok a hiteteket (amire azt mondja a tudomány, hogy van, az létezik, amire nem mond semmit, vagy nem leírható a tudománnyal, az nem).


Az alábbi banális kérdésekkel kezdeném:


1. Szerintetek a tudomány a jelenlegi állapotában mindent tudó és tévedhetetlen?


2. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány által már meghaladtuk az emberi érzékelés határait, nem lehet olyan, amit az ember érzékel, de a tudományos eszközök nem tudnak? Például x száz éve még nem értette a tudomány, hogy hogyan érzékeljük a szemünkön keresztül a körülöttünk lévő világot, hogyan jut el az az agyba, amit látunk, de ettől még képesek voltunk a látásra. Nem lehetséges, hogy netán kimaradt még valami? Nem arra vagyok kíváncsi, hogy hány százalék az esélye, hanem arra, hogy szerintetek VAN-e valamennyi esélye.


3. A tudomány folyamatosan fejlődik/változik, tehát az elfogadott tézisrendszer is változik időről időre. Mire alapozzátok azt az állítást, hogy a tudomány jelenlegi állapota után már nem fogunk óriási/világrengető felfedezéseket tenni, amik kb olyan mértékben változtatják meg a tudományos szemléletet, mint amikor kiderült, hogy a föld nem lapos, vagy, hogy a Nap nem a Föld körül kering? Ha netán a mostani tézisrendszer megdől/kitágul és netán eddig "természetfeletti áltudományos maszlagokról" derül ki, hogy valós, természetes, tudománnyal megmagyarázható jelenségek, akkor mit fogtok mondani?


4. A tudomány fejlődéséhez szükséges egyfajta képzelőerő. Gyakran azok a tudósok állnak elő a legnagyobb eredményekkel, akik forradalmian új szemszögből próbálnak megközelíteni egy addig elérhetetlennek tűnő dolgot. Ha ennyire tisztelitek a tudományt, hová tűnt belőletek a képzelőerő? Nem gondoljátok, hogy ti ezáltal nem is vagytok igazán a tudomány emberei, inkább csak egyfajta vallási fanatikusok, akik egy hitrendszert szeretnének építeni egy folyamatosan változó tézisrendszerre? Ez szerintetek logikus? Logikus azt hinni, hogy annyi létezik a világból, amennyit mindig az aktuális tudomány által megértünk belőle? Ha beledugod a fejed a földbe, akkor tényleg megszűnik létezni körülötted a világ? Ez lenne az intelligens/tudományos hozzáállás?


5. Észrevettem, hogy az ezotéria témakörben több a szkeptikus, mint az ezoterikus ábrándozó. Netán valamiféle perverz örömet jelent számotokra az, ha olyan embereket szólhattok le a tudomány nevében (ami igazából a Ti saját vallásotok), akik nem csak egy beszűkült nézőpontból szemlélik a világot és nem csak addig gondolkoznak, amíg a tudomány jelenlegi állapota engedi nekik (kiemelném, hogy itt most nem az ezotvs, horoszkópos lehúzós témákra gondolok, amik nyilvánvalóan babonán alapszanak, hanem olyan dolgokra mint meditáció, agykontroll, stb)? Miért jó az nektek, hogy azt szajkózzátok, hogy csak az a szelet létezhet a világból, amit a tudomány jelenleg meg tud magyarázni? 500 éve még azt szajkóztátok volna, hogy leesünk a föld szélén ha messzire hajózunk, és megesznek minket a szörnyek. Ez lett volna a tudományos tény.


6. Pont maga a tudomány természete mondja azt, hogy mindig feszegetni kell a határokat a fejlődés érdekében! Szeretitek intelligens, felvilágosult embernek beállítani magatokat, hogyan lehet, hogy ezt az összefüggést nem vettétek még észre? És nem arra gondolok, hogy minden babonának be kell dőlni, nem, csupán arra, hogy ha valaki például agykontrollal kísérletezik és tapasztal dolgokat, és sokan mások is tapasztalnak dolgokat, akkor nem feltétlen logikus lehülyézni őket és hallucinációnak beállítani. Ha valóban intelligensek lennétek, ezt beláthatnátok és lehetnétek óvatosabbak a kijelentéseitekkel.


7. Szerintetek nem lehetnek olyan dolgok a világban, amit a tudomány mai álláspontja szerint nem tudunk megmagyarázni, sőt, még csak el sem tudjuk helyezni a tudomány keretein belül? Folyamatosan azt várjátok, hogy tudományosan bizonyítsanak jelenleg ezoterikusnak beállított dolgokat, mert ha az nem lehetséges, akkor az nem is létezhet, akármit is állítanak emberek milliói. Ez olyan, mintha egy olyan vitába invitálnátok vitapartnereket,amiben még a vita elkezdése előtt el van döntve, hogy kinek van igaza, mert hoztatok egy ilyen szabályt. Ennek így mi értelme van?


Előre is köszönöm a válaszokat!



2015. aug. 13. 22:18
 21/94 anonim ***** válasza:

A kérdezőhöz [18]:

Így magyarázod félre szavaimat:

"És minden mást elutasít (ez a "vallja magának ellentéte, tudod)."

A "vallja magáénak" nemléte nem az elutasítás, hiszen közöttük a "lehet, de nem bizonyított, ezért nem biztos".

A szkeptikus három fő kategóriát ismer:

- Már bizonyított, tehát igaz teória;

- bizonyítottan téves, nem igaz teória;

- köztük pedig az, ami hihető, de nem bizonyított, azaz a "LEHETSÉGES".

2015. aug. 14. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/94 anonim ***** válasza:
75%
#20: ez jogos, de nem egészen így értettem. Én most arról beszéltem, hogy sokszor azt róják fel a szkeptikusoknak, hogy elutasítják például az ezoterikus állítólagos jelenségeket/témákat/történeteket. Azonban ezeknek nagy része már ezerszer megcáfolt és megmagyarázott, és amíg ez nem változik, nem érdemel további megfontolást. Ráadásul jellemzően logikai, érvelési hibák tömkelegével vannak tálalva. Ezeket teljesen jogosan utasítom el, mert nem tartalmaznak megfontolandó információt. Nem állítom semmiről, hogy nem létezhet (mert nem lehet), hanem nem foglalkozom vele, mert értelmetlen.
2015. aug. 14. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/94 anonim ***** válasza:

Igazából a lényeget már megfogalmazták csak annyit tennék hozzá.

Hogy aki tudományosan gondolkozik az mindenek az ok-okozatát nézi például földhöz vizet teszel sár lesz belőle ezek tapasztalatok és ezek által tudja a tudomány megvizsgálni a dolgokat vagy egy hasonló dologhoz hasonlítási alapot adni.Tudomány jelenlegi álláspontja minden megvan az univerzumba,hogy ki tudjon alakulni az élet és fejlődni tudjon az az minden adott és nincs szükség teremtőre vagy természetfelettire.


Vallás álláspontja az élet valami több van valami a háttérben amit nem értünk,sokszor csak a halál félelem vagy értelmet akarunk adni az életünknek,de abba egyet kell értenem a vallással fizikai világban nem lesz a semmiből valami és ha ezt tudományosan nézzük az egész tudomány megbukott,nem lehet megoldani teremtő vagy valami olyan dolog nélkül a kezdetek kezdetét,hogy ne essünk kör-körös logikába.Például volt az ősrobbanás,honnan volt az energia valami mindig volt és lesz is az már vallás része de ha azt meg is magyarázzuk akkor újabb kérdések merülnek fel.

2015. aug. 14. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/94 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező.

Ha ezt nem hisszed el tőlem akkor 20év mulva hidd ell nekem és amikor kérdezem már hogy jol vagy e

2015. aug. 14. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/94 A kérdező kommentje:

19-es, szánok rád én is 5 percet, ha már megtiszteltél a válaszoddal.


A saját állításod, ebből indulunk ki:

"Valaminek a nemlétét nem lehet biztosan állítani, és a tudomány eredményeit nem abszolút igazságnak, hanem "a legjobb jelenlegi következtetésnek" tartjuk, általánosságban csak, persze."


"Az ezós jelenségek nem ide tartoznak, egyik sem produkál ide tartozó jelenségeket."

Véleményed szerint? Vagy ez valahol definiálva van, hogy ami ezotéria annak nem lehet valóság alapja. Lásd az állítást az elején.


"De ez semmilyen módon nem támasztja alá vagy erősíti meg az azotéria bármilyen állítólagos jelentését."

Megint csak véleményed szerint? Mire alapozod ezt az állítást, a saját ízlésvilágodon kívül?


"Ha valamely állítólagos jelenség mégis valósnak bizonyul, az akkor sem az ezotéria vívmánya lesz, mert legfeljebb véletlenül trafáltak bele régebben az áltudományos hülyeségeikkel."

Szerinted? Vagy definiálva van a szkeptikus kódexben, hogy az ezotéria témakör hazugság és tagadandó?


Eddig csak a feltétel nélküli tagadásról beszéltél, szóval az első álláspontodnak nem megfelelően viselkedsz...


"de a tudomány "teljes fejre állása" egyre kevésbé valószínű"

Kevésbé valószínű. De lehetséges. De persze az ezotéria minden tana ki van zárva "punktum". Mert csak. Mert számodra nem szimpatikus. Ezért biztosan minden hazugság.


"Úgyhogy aljas (és előszeretettel használt) trükk ingatagnak és változékonynak beállítani a tudományt."

Ezen jót nevettem, térjünk vissza erre 200 év múlva.


"Az áltudományos, logikát félredobó, misztikus gondolkodás pedig nem alternatívája a kritikus gondolkodásnak és szkepticizmusnak. "

Két külön dimenzióról beszélünk. Senki sem mondta, hogy az ezotéria helyettesíteni akarná a tudományt. Inkább találgatás olyan dolgokra, amik sokak szerint működnek, de a tudománnyal nem lehet megmagyarázni. És ne gyere a pszichológiával, az olyan mint a statisztika, ugyanazon dologról lehet jó és rossz statisztikát felállítani egyaránt.


"Nagyszerű sárdobálás, de a szkepticizmus nem ilyen. A szkeptikus csak a hülyeséget utasítja el (áltudomány, ezotéria), nem mindent."

Haha, SZERINTED hülyeség. Megint tagadó vagy, általánosságban :) Önmagadnak mondasz ellent.


"Az ezo-hívők a beszűkültek, nem a szkeptikusok."

Ja, minden megnyilatkozásod ezt igazolja, ja várjunk csak... nem, pont ellenkezőleg!


"Az ezotéria nem a határok feszegetése, nem újítás, hanem régi, ezerszer megmagyarázott vagy megcáfolt babonák ismételgetése."

Azért az ezotéria is változik. Akárcsak a tudomány. Persze van néhány régi hülyeség, ami megmaradt, ebben egyet kell értenem veled.


"A szabály mindössze a logika. Ha a logikát félretesszük, nincs értelme semmiről beszélni, mert nincs egy olyan keretrendszer, amihez viszonyítani lehet, nincs igaz és nincs hamis, jó vagy rossz."

Nem csak olyan logika létezik, ami a tudományos téziseket használja fel alapul. Ha másra építed a logikádat, például megtapasztalásokra, amikre nincs még tudományos magyarázat, akkor az is lehet összességében logikus gondolkodás.


"Az ezósok igen nagy hányada logikátlanul érvel, ezért eleve nem vitapartner, eleve értékelhetetlen, amit mond."

Ha csak a jelenlegi tudományos téziseket fogadod el kiindulóalapul, akkor valóban így tűnhet.


"Mihelyt logikával állsz neki, az ezotéria megszűnik."

Mivel nem sok átfedés van a tudomány és az ezotéria témakör között. Így ha tudományra alapozott logikát vársz, akkor értelmetlen zagyvaságot kapsz. Tetszik érteni? Senki nem érvel a logika feladása mellett.


"de később sajnos átmentél meglehetősen primitív provokálásba"

Csak ide akartam csalni a trollokat, sajnos kevés sikerrel. Eddig viszonylag normális "szkeptikusok" írtak...

2015. aug. 14. 14:11
 26/94 anonim ***** válasza:
36%

Kedves Szkeptikusok! Szeretném jobban megérteni a hiteteket, tudnátok ebben segíteni?


Ahoz képest te ellégé égetet a népet te nem akarsz semmit csak veszekedni.


Te nemvagy senki se csak álszent mihaszna k.csög és neked téleg segitség kell egy pszihologusért.

2015. aug. 14. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/94 anonim ***** válasza:

#25: köszi a kulturált választ.


Úgy látom, hogy az egész ellentét alapja a logika, ennek alapjai és megértése. Ha mindketten meg tudnánk közelíteni egy nagyon alapvető szintről a logikát, szerintem látnád, hogy mire gondolok. De sajnos be kell ismernem, hogy nem mozgok még ennyire rutinosan a logika és az ismeretelmélet témakörében, inkább csak felhasználói szinten. Kilométerekről kiszúrom a logikai hibákat, de nem tudom kellően alapvető szinten bemutatni őket. Ezért kaptál tőlem egy csomó olyan választ, ami látszólag "csak úgy szerintem úgy van".


"Tudományra alapozott" logika viszont nincs. Egyetlen féle logika van, teljesen függetlenül a tudománytól.


>Csak ide akartam csalni a trollokat, sajnos kevés sikerrel. Eddig viszonylag normális "szkeptikusok" írtak...


Jól éreztem én :D

2015. aug. 14. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/94 A kérdező kommentje:

hydra2001: köszönöm az örömteli perceket, amit okoztál. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy csak szívatsz-e ...?


"Ahoz képest te ellégé égetet a népet"

Nem égetem, csak próbáltam rávilágítani arra az önellentmondásra, amit sok ember produkál szkeptikusnak álcázva magát.


Ellenben vannak normális szkeptikusok is, akik nem a tagadás mocsarában lubickolnak. Minden tiszteletem az övék!

2015. aug. 14. 14:27
 29/94 anonim ***** válasza:
0%

hydra2001: ha annyira szkeptikusnak és a tudomány emberének vallod magad, akkor légy szíves olvasd el amiről vitáztunk (tudom, hosszú) és utána nyilatkozz. És barátkozz meg az írás (helyes) tudományával is, mert így lerí rólad, hogy 12 éves vagy. Nem kell tévedhetetlennek lenni a helyesírás terén, csak ha elvárod, hogy adjunk a véleményedre, érdemes kicsit még gyúrni erre.


14 vagyok nagy okos.

Te ezt a kérdést csak a vitáért teted fel.

De nincsenek itt a társaid

2015. aug. 14. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/94 anonim ***** válasza:
0%

És ennyire nagy okos vagy jósold meg a diszleksziám is

Jah ennyire nem megy az ezotériádbol?

2015. aug. 14. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!