Kérdem én hogy akit nem érdekel vagy épp marhaságnak tartja az asztrológiát,mi a francnak szól bele vagy hozzá egyáltalán,vagy minek is jön ide?
Kepler 453 éve, Newton 382 éve, Jung 149 éve született.
Igazad van kérdező, azóta sem változott semmi.
Valakik még mindig a régi korok szintjén gondolkodnak.
Wikipédiáról pedig annyit, hogy az állításokat kellene cáfolni, bizonyítékokat mutatni. De érvek nincsenek, csak üres szöveg.
Amit előadtál, maga is egyfajta érvelési hiba, nem bizonyít semmit. Az emberiség tudása így halad előre, hogy voltak közben óhatatlanul zsákutcák is, ez természetes. Ez független még attól is, hogy valaki mekkora név a szakmában. Meg persze az sem igaz, hogy egy-egy hivatkozott tudós azért lett nagy név, mert mellékesen kitért az asztrológiára is, ez torzítása a valóságnak, illetve az illető munkásságának.
Lehet, hogy akik ezt nem értik, saját életükben sem dolgoztak olyan még projekteken, illetve megoldásokon, aminek voltak kitérői is, ami utólag rossz iránynak bizonyult és akkor mi van? Korrigálni kell, ez egy tanulási folyamat.
Vagy, amikor tapasztalatlan fiatalként magam is nyitottabb voltam ilyen áltudományokra, hinduista fikciókra is, de nem kárhoztatom magam, idővel rájön az ember, hogy hülyeség, ennyi.
De a horoszkópok például már akkor is csak munkahelyi viccelődések tárgya volt, okosabb emberek nem vették komolyan.
jóslás? Asztrológusok soha nem beszélnek jóslásról.
"Mentális reprezentáció" pedig jelentsen bármit is a pszichológusul, a bolygók és az emberi viselkedés kapcsolatát írja le.
Én le szoktam szarni, de tegnap főoldalon volt a kérdés és gondoltam már benézek 😁
Egyébként jól írják. Próbálják beállítani tudományosnak, közben meg az igazság az, hogy Newton, Kepler és Jung is szart rá nagy ívben lényegében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!