Csak engem idegesít az olyan szobatárs az irodában, aki reggel felteszi a fejére a fejhallgatót, aztán egész nap nem lehet szólni hozzá, vagy kiabálni kell, hogy észre vegye, integetni, odamenni hozzá, mert Ő ugye zenét hallgat?

"Az előző pontból meg az következik, hogy talán inkább áldozatként kell tekintenem az ilyen emberre, aki beleesett a digitális csapdába, akit magával ragadott az információs társadalom örvénye, a sok érdekes kép, hang, videó vagy egyszerűbben: az informatika. Aki a többi embert már lesz*rja, mert az már nem olyan érdekes."

Elég arrogáns dolog ezt megállapítanod valakiről, akit nem is ismersz. Lehet, hogy munkán kívül bőven van társasági élete, vannak barátai, szerettei és nincs se kedve, se energiája, se lelki kapacitása jópofizni olyanokkal, akik egész egyszerűen nem érdeklik őt. Ti csak kollégák vagytok, semmi társasági kötelezettsége nincs feléd, amíg a munkában együttműködő és normális. Fogalmad sincs, hogy a munkán kívül hogyan él, mennyit van emberekkel és sokat elmond rólad az, hogy egyből lenézed, megbélyegzed, csak mert nem azt csinálja ami szerinted a helyes. Miért is akarna nyitott lenni egy ilyen ellenséges, nagyképű kollégával? Azt mondod, van kivel beszélgetned, hát beszélgess velük, őt meg hagyd békén. Senkinek nem árt azzal, amit csinál.

Lehet, az emberekkel is vannak rossz tapasztalatai ennek a kollégádnak, mivel nagyon gyakori a munkahelyi mérgező légkör (nekem se volt még olyan helyem, ahol kisebb-nagyobb mértékben ne lett volna ilyen a kollektíva), ezért már eleve úgy kezdett nálatok, hogy semennyire nem próbál közeledni felétek. Én is zárkózott vagyok munkahelyen emiatt (is), túl sokszor szúrtak már hátba, és hidd el, rengeteg helyen képesek kifúrni a "szociálisabbak" a "különcöt" emiatt, mert nem bírják elviselni, hogy tőlük nem kapnak (kamu)érdeklődést, és ez sérti az önérzetüket.

Másrészt pl. én távol állok egy bölcstől, de ennek ellenére tényleg pluszban még azért se szállok be ált. a munkahelyi csevegésbe, mert tényleg úgy érzem, hogy amit mondani tudnék az aktuális témához kapcsolódóan, azért nem éri meg kinyitni a számat, mert csak olyat tudnék mondani, ami mindenki számára nyilvánvaló, más már mondta, vagy már mindenki tudja (pl. politikai hírek kapcsán), ezért fölösleges, vagy csak közhelyeket tudnék mondani (vagy csak azt érdemes, mert a valódi véleményemért nem lennék népszerű), ezért szintén fölösleges. Ami témák meg engem érdekelnek, azok másokat meg nem, vagy dilisnek néznének miatta, ezért inkább nem is dobok be én témát.

Harmadrészt egy munkahelyen a legkülönbözőbb személyiségű emberek képesek összekerülni, sokszor olyan szinten, hogy némelyikük egymással a magánéletében szóba sem állna a másikkal, annyira megvetik egymást, vagy szerencsésebb esetben csak teljesen más világú emberek, akik nem feltétlenül ellenszenvesek egymásnak, de egyszerűen semmi közös nincs bennük. Ezekben az esetekben szintén nincs értelme eljátszani, hogy érdeklődünk egymás iránt, miközben nem. Vagyis nyilván praktikus beilleszkedni a társaságba, hogy az embert ne kezdjék el kiutálni, de attól még ez egy színjáték, és néhányan akkor sem veszünk részt ebben, ha emiatt megbélyegeznek minket.

Nem csak téged, - más munkahelyeken is vannak beszédkényszerben szenvedők, üres, tartalmatlan locsogás hallgatására igényt tartó üres életű emberek.

A probléma alfája, hogy sokan képtelenek, ill. nem is hajlandóak különbséget tenni munkahely, otthon vagy magán és társasági élet között.

Ráadásul a munkakörnyezetben kommunikálás egy különálló "műfaj", - nevezetesen miről, kivel, mikor, miről, mennyit és miért...

Az egészséges határok átlépése generálja a problémák tömkelegét, amire van, aki megtalálja a megfelelő kezelési technikát, s van aki nem.

Nekem aztán locsoghatnál, amennyit csak akarsz, mert 1,5-2 óra távlatában csak rádöbbennél, hogy nem a locsogásoddal, hanem a munkám elvégzésével foglalkozom. A monodráma - mint műfaj, - már eléggé elhalt, de én nem ítéllek el azért, mert kedveled, - engem azonban garantált, hogy hanyagolnál egy bizonyos idő után vele.

"De ő senkiért nem veszi ki a fülest. Akkor neki senki sem fontos? Senki sem érdekes? Csak az internet? Ez így normális? Ez így egészséges? Téged ez nem zavarna? Napi 8 óráról beszélünk, heti öt napról, így mennek a hónapok."

Honnan tudod? Mész vele a szüleihez? Barátaihoz?

Normális. És nem zavarna. Lehet, nem hiszed el, de engem baromira nem érdekel, mit csinálnak a munkatársaim.

Kérdező, nézd, ez számodra akkor probléma, ha a feleséged csinálja veled. Vagy a gyerekeid. Vagy a szüleid. Barátaid. Azok, akik szeretnek és törődnek veled. Ebben az esetben teljesen érthető.

De idegenek (és a munkatárs simán lehet ez a kategória) figyelmét nem követelheted. Ez nem valami ego dolog? Hogy ennyire felfújod magad azon, hogy egy felszínes ismeretséget nem érdekel az életed?

"Itt is mennyien védik azt az álláspontot, hogy meg sem kell próbálni emberi módon állni a másikhoz."

Tudod te egyáltalán mit jelent emberien hozzáállni a másikhoz? Azt, hogy elfogadod, hogy nem mindenki ugyanolyan, mint te és amíg nem árt a viselkedésével senkinek, addig békén hagyod. Nem írsz ki róla kérdést, nem szidod, nem sajnálod, nem csinálsz belőle ügyet, hanem elfogadod, hogy ő más és kész. Mielőtt pofázol az emberségről, kipróbálhatnád milyen emberségesnek lenni a gyakorlatban is.