Halál merev ellentmondást nem tűrő állásinterjú berendeléssel jobb nem is foglalkozni? ha ilyen a kezdet milyen a folytatás?
Berendelnek adott nap adott órára. Felhívom őket hogy köszönöm az időpontot de nem lehetne kicsit tolni? Mondjuk délutánra?
Erre kioktatnak hogy be vannak táblázva a kedvemért nem szerveznek át mindent egyébként is százan várnak az állásra -szóval ha nem jó az időpont akkor szevasz ennyi volt.
Nulla rugalmasság.
Talán jobb is ha ide nem vesznek fel?
Konkrétan csak a munkakör nem derült ki a kérdésből, de feltételezem, hogy nem gyárigazgatónak jelentkeztél, ha százan állnak sorban.
Ha kell a munka, akkor pedig feltételezem, hogy hajlandó lennél idomulni az elvárásoknak. Ez is valószínűleg egy előszűrés volt, hogy mennyire vagy együttműködő.
Én ma voltam interjun. Az állás szakmámba vág, tehát nem mezei betanított munkára jelentkeztem. De szakmai kérdések szinte nem is voltak, és pár mondat után gyorsan végigfutottunk a csarnokon, aztán majd keresnek, mert, hogy 2 nap próbamunkát akarnak, de ehhez kell nekik pár papír, ami ugyan ott volt nálam, de még arra se vették a fáradságot, hogy lemásolják. Nem tartott fél óráig se az egész interju. Ez volt délelőtt, de e-mail persze nem jött, hogy válaszként küldjem nekik a papírok másolatait. Az a röhej, hogy az fel sem merült bennük, hogy esetleg nem tudom bescannelni az iratokat.
Sajnos van, hogy ezek az interjuk is csak formalitások, és megvan rá az ember, csak mégis muszáj kiírniuk, de közben csak színjáték az egész azért sem rugalmasak az időpont terén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!