Mi a baj velem? Legyen szó, akár munkatársakról, iskolatársakról, rokonokról, egy internetes fandom tagjairól, a környezetemben lévő emberek 99%-át vagy nem érdeklem, vagy túl sok vagyok számukra. Hogyan tudnék így lelki társra/barátra szert tenni?
Amióta az eszemet tudom, az emberek mindig is kinéztek maguk közül és ez az évek előrehaladtával mind-mind csak rosszabb lett.
Talán még az óvoda meg az általános iskola alsó tagozat oké volt, ám onnantól kezdve folyamatosan úgy érzem magam az emberek között, akár egy marslakó, akinek semmi keresnivalója ezen a bolygón. Felsőben még akadt 1-2 barátnőm, bár őket is gyakran sikerült kiidegelnem, a középiskola meg egyenesen katasztrófa volt.
Mindig is szokatlan érdeklődési köreim voltak, amelyekre meglehetősen rá tudtam kattanni, legyen szó filmekről, rajzfilmekről, rajzfilmszereplőkről, random tudományos témákról, stb. Ezekről bármikor órák hosszat tudnék beszélgetni, eszmecseréket folytatni, már ha lenne kivel.
Az emberek vagy eleve meg sem hallgatnak, vagy rövid időn belül témát váltanak.
Viszonylag rendszeresen szoktam rajzokat is megosztani, de 10 esetből 8-szor a kutyát nem érdekli.
Mindenhol csak a sekélyes, üres beszélgetések, érdekkapcsolatok, sehol egy őszinte emberi kapcsolat. Szeretném, ha szeretnének, őszintén érdeklődnének irántam, ám rendre olyan személyeknek tárulkozok ki és szavazok bizalmat, akik nem érdemlik meg, a pofáraesés után meg egy ideig végtelenül gyanakvóvá válok, sosem tudom eldönteni, hogy az illető őszinte érdeklődést tanúsít irántam, vagy csak udvariasságból/szánalomból/érdekből próbál velem kedves lenni.
Felnőttként borzasztó nehéz barátkozni, pedig nagyon magányos vagyok. Szeretnék közös programokon részt venni, társasjátékozni, kirándulni, hosszas eszmecseréket folytatni, szeretnék (őszintén) érdeklődő, hallgató fülekre lelni. De nem megy. Sem élőben, sem itt gyakorin, sem érdeklődési körömmel egybevágó (Discord) csoportokban. Sehol.
Bármit is mondjak, posztoljak, rajzoljak, vagy írjak, az olyan, mintha légüres térbe kiáltanám és elveszne a mindenség végtelen óceánjában.
Itt gyakorin is rendre 1-2 levél után ghostingolnak az emberek.
Ennyire unalmas lennék, hogy senki nem szeretne barátkozni, vagy legalább beszélgetni velem? :( Vagy az lehet a baj, hogy túl sokat írok? Persze, velem ellentétben nekik már alighanem megvan a maguk kis élete, barátai, s nincs helyük számomra.
Mi a baj velem? Mit tegyek, hogy ez változzon? Hová forduljak? Mert lassan de biztosan kezdek ettől a soha véget nem érő magánytól becsavarodni. Mentálhigiénés szakembert kerestem már, de csak nyár végére tudott időpontot adni, addig meg attól tartok, hogy megbuggyanok. Félreértés ne essék, nem vágyom népszerűségre, csak arra, hogy legalább egyetlen embernek fontos és értékes legyek. A fél karomat odaadnám, ha csak egy valaki lenne ezen a világon, aki őszintén és feltétel nélkül szeret, akit se nem untatok, se nem vagyok számára túl sok, meg úgy egyáltalán, érdekelné, hogy mi van velem.
És az illető nem egy kisállat, hanem emberi lény. Vajon akad ezen a bolygón olyasvalaki, akit a lelki társamnak mondhatok és ha igen, hogy találhatnám meg?
Nekem nem szokásom belekötni az emberekbe, vagy kitárgyalni a magánéletüket. Ez már különbbé tesz azoknál, akik igen. Persze, sajnos sok ilyen alak van, nyilván ők ezt személyes sértésnek veszik.
És igen, a gonosz meg a szemellenzős embereket elítélem, miért tennék máshogy? Aki velem vagy másokkal szemben rosszindulatú, azokkal én miért legyek elfogadó? Nem is értem. Én is frusztrált vagyok, mégsem másokon töltöm ki, de sokan erre sem képesek.
A gonosz emberek meg a nárcisztikusok felé részemről zéró tolerancia van, pont. Elvégre ilyen alapon a gyilkosokat meg az állatkínzókat is el kellene fogadni…
Aki pedig másokról pletykál az jó ember eleve nem lehet. A sekélyes gondolkodás sem éppen a tiszta lélek ismérve. A buta ember pedig lehet kedves és jólelkű, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy többször jár együtt rosszindulattal meg bigottsággal, mint kedvességgel. Ez szimpla emberismeret. Pofára estem már párszor, mind “barátokkal”, mind pedig párkapcsolatok terén vagy éppen kollégákkal, és utólag belegondolva mindig voltak bizonyos visszatérő red flagek, hogy az adott személy nem egy jó ember.
De tanácsot továbbra sem nagyon kaptam senkitől, arra vonatkozólag, hogy hogyan tudnék barátkozni vagy akár változtatni a helyzetemen….
Kiírok egy kérdést, erre érdemi segítség helyett jóformán csak személyeskedést kapok.
Persze, akinek van szerető családja és/vagy nem őszinte, szeretetteljes baráti kapcsolatai meg szakmai, társadalmi megbecsülése, annak könnyű pozitívnak maradni. A magamfajta kitaszított “humán hulladék” meg mehet a vonat alá, úgysem érdekli a kutyát sem. :)
És nem, nem vagyok se drogos, sem alkoholista, még csak nem is dohányzom. Mégsem szeret senki. Ráadásul hiába töltöttem eddigi életem, több, mint kétharmadát tanulással, önképzéssel, ugyanis mióta felmondtam, nem kellek egy munkahelyre sem, aktív idegennyelv-tudással sem, pénzem meg mostanra gyakorlatilag sincs. Ebből a gödörből így elég nehéz lesz kimászni. :)
válasza:A kommentjeidet nem olvastam végig, csak kb. talán a 10%-át, mert borzasztóan fárasztónak látszol, még így online-n keresztül is és vajon milyen lehetsz élőben, már bocsi.
Ömlik belőled a panasz az elégedetlenség és mindent csak magadhoz akarsz terelni, ami csak neked megfelel, de a másikra tojsz egy nagyot.
Szóval erőltetett természeted van, olyan piócás, túl aktív, amit te nem veszel észre, túlságosan pozitívnak gondolod magadat, amihez az egyetemi éveid is hozzájárultak.
Sajnos ezen nem tudsz változtatni, talán még ha majd egyszer nagyon szerelmes lennél, az lehet hogy kicsit finomítaná az önzőségedet.
válasza:Nem olvastam el azért minden kommentet, szóval bocs ha valamit félreértek.
Én azt érzem, hogy egyrészt baromi stresszes vagy. Most az, hogy már nem tartod a kapcsolatot a korábbi barátaiddal, nekem úgy tűnik, mintha azt hinnéd ez csak veled történne meg. Nem igaz. A sulis barátságok 90%-a amúgy is szétesik, mert az élet változik. Nekem az jön át, mintha úgy önmagában emiatt is vesztesnek éreznéd magad, holott ez az élet velejárója. Nagyon magadra veszed a dolgokat. Néhány mondatodból nekem is az jön le, hogy elmerülsz a drámázásba, amit az emberek elég nagy része nem szeret. (Pedig hozzáteszem én is művészlélek vagyok) Szerintem az is közrejátszik, hogy rágörcsölsz már erre a barátkozás témára. Ha eleve úgy mész oda egy csoportba, vagy egy emberhez, hogy "Barátkozzunk" akkor az lehet érződik rajtad csak nem veszed észre. Én gimiben voltam ilyen, mint te, aztán egyetemen úgy lettek haverjaim, hogy eleve úgy mentem az egyetemre, hogy ha lesznek barátaim lesznek, ha nem akkor, nem lexarom. Akkor bemegyek tanulni. Mivel már nem görcsöltem rá, így lazább lettem, nem erőltettem a beszélgetéseket. De sokkalta tartalmasabb is lett az egyetem, mint a gimi.
Ami a felszínes beszélgetést illeti, miről beszélgessenek az emberek, ha még nem nagyon ismerik egymást? Ahhoz hogy elmélyüljön egy kapcsolat, ahhoz ha tetszik ha nem át kell esni felszínes beszélgetéseken, mármint ami a személyes ismerkedést illeti. Nyilván nem fogja valaki rögtön a 3. nap után rád bízni egy számára fontos verset ami ő írt. Én elhiszem, hogy művész vagy és ez fontos neked, én amúgy hobbi szinten író vagyok, de nyilván nem arról fogok pl. munkahelyen beszélgetni, hogy előző nap épp milyen hasonlatokkal fejeztem ki a világnézetem, az érzelmeim. És nem csak munkatársakkal, kb senkivel nem beszélem meg, akiket nem érzek a bizalmasaim között, de ettől függetlenül tudok felszínesen beszélni másokkal, még ha nem is mindig. Attól függ milyen kedvemben vagyok. A felszínes beszélgetés szerintem démonizálva van, nem jelenti, hogy csak bugyuta embereknek lett kitalálva. Más is azt érzi mint te, hogy csak a felvállalható dolgokat szeretné először megbeszélni pl, épp mennyit fogyott a héten. Mi ebben a baj? Abban igazad van, hogy a rosszindulat, kipletykálás már nem fér bele, nem is kell az ilyenekbe beleszállni.
Próbáld lazábban kezelni a felszínes beszélgetéseket, ha valaki neked elkezd valakit szidni, nem kell csatlakoznod (sőt veszélyes is) csak annyi hogy hallgasd meg őket, véleményezés nélkül. Elég ha azt érzi a másik, hogy figyelsz rá, Az emberek szeretik ha úgy érzik odafigyelnek rájuk. Ha mégis megkérdeznék valakiről a véleményed, mondj valami felszínes, általános dolgok, ami nem kikezdhető. (Pl. Nem tudom, nem ismerem jól az illetőt) Ezzel nem vagy hazug, ezzel nem vagy xarkeverő, mert nem állsz bele a pletykálásba.
Ami a 22-es kommented illeti, nem vagyunk szakemberek. Pszichológus tudna komolyabban foglalkozni a helyzettel, ő ért a személyiségpszichológiához, az, hogy csomó mindent leírsz magadról, attól még nem fogunk ismerni. Azt hozzáteszem, hogy egy pszichológus sem fog tudni egy alkalom után segíteni, mert neki is meg kell ismernie.
A többi részt nem firtatom, mert nem ismerlek.
válasza:Mik az érdeklődési köreid? Miket szoktál rajzolni?
Sajnos kizárt, hogy én legyek a speckó fontos barátod (nagyon introvertált, aszociális vagyok) de ilyen laza rajzos haverok lehetünk :)
válasza: válasza:1.) Miből szűrtétek azt le, hogy tojok a másikra? Vagy hogy önző lennék? Baromi nagy önzőség, hogy szeretnék barátkozni, szeretve, megbecsülve lenni. :) A való életben huszadennyit sem panaszkodom, mert tudom, hogy a legtöbb embert vagy nem érdekli vagy egyenesen irritálja.
Akiknek ez megadatott az szerencsésnek mondhatja magát.
Fogalmatok sincs róla, milyen nap, mint nap úgy felkelni, hogy nincs miért kikelni az ágyból. Hogy nincs olyan ember, aki egyetlen könnycseppet is ejtene értem, ha máról holnapra nem ébrednék fel többé. Értelmetlen az egész élet úgy, ha nincs kivel megosztani.
Amúgy ti mindenkivel ilyen “kedvesek” vagytok, akár élőben, akár itt a gyakorin, vagy csak engem tiszteltek meg ezzel a bánásmóddal? Úgy beszéltek rólam, mintha egy körözött rablógyilkos lennék, akit társadalmi elvárás megvetni és utálni, holott senkinek nem tettem semmi rosszat, kis túlzással a légynek sem tudnék szánt szándékkal ártani.
Az mindenesetre sokat elárul egy ember alaptermészetéről, hogy hogyan bánik azokkal, akikből nem tud hasznot húzni.
Azt néhány eddigi hasznos választ mindenesetre köszönöm. Itt tuti nem osztok meg magamról több személyes infót, így is szétszednek a válaszolók. Régebben mintha rendesebbek, segítőkészebbek lettek volna az emberek itt a gyakorin, nem tudom, mi történt…
Érdemi tanácsra továbbra is vevő vagyok. Hogyan legyek kevésbé irritáló az emberek számára?
Illetve, mégis hogy a fenébe legyek pozitívabb, ha szó szerint semmi pozitívum nincs az életemben? Nyakig ülök az egzisztenciális pöcegödörben és fogalmam sincs, hogy tudnék ebből kikecmeregni. Mint mondtam, mentálhigiénés szakember csak nyár végére adott időpontot…
válasza:Volt ilyesmi netes ismerősöm..
Eleinte egész jónak tűnt, hogy tudunk beszélgetni a magunk érdekes témáiról, de mikor már naponta bombázott kilométeres okfejtésekkel, 2 órás telefonos beszélgetésekkel, amiet már nem győztem szusszal megválaszolni, akkor inkább feladtam az egészet... Pedig utaltam rá, hogy nincs időm, stb... De egyik fülén be másikon ki. Arra gondoltam, milyen lenne személyesen kapcsolatot tartani ilyen emberrel. Hát, köszi inkább nem.. Biztos van, aki bírja, számomra agyhalál...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!