Mi a baj velem? Legyen szó, akár munkatársakról, iskolatársakról, rokonokról, egy internetes fandom tagjairól, a környezetemben lévő emberek 99%-át vagy nem érdeklem, vagy túl sok vagyok számukra. Hogyan tudnék így lelki társra/barátra szert tenni?
Amióta az eszemet tudom, az emberek mindig is kinéztek maguk közül és ez az évek előrehaladtával mind-mind csak rosszabb lett.
Talán még az óvoda meg az általános iskola alsó tagozat oké volt, ám onnantól kezdve folyamatosan úgy érzem magam az emberek között, akár egy marslakó, akinek semmi keresnivalója ezen a bolygón. Felsőben még akadt 1-2 barátnőm, bár őket is gyakran sikerült kiidegelnem, a középiskola meg egyenesen katasztrófa volt.
Mindig is szokatlan érdeklődési köreim voltak, amelyekre meglehetősen rá tudtam kattanni, legyen szó filmekről, rajzfilmekről, rajzfilmszereplőkről, random tudományos témákról, stb. Ezekről bármikor órák hosszat tudnék beszélgetni, eszmecseréket folytatni, már ha lenne kivel.
Az emberek vagy eleve meg sem hallgatnak, vagy rövid időn belül témát váltanak.
Viszonylag rendszeresen szoktam rajzokat is megosztani, de 10 esetből 8-szor a kutyát nem érdekli.
Mindenhol csak a sekélyes, üres beszélgetések, érdekkapcsolatok, sehol egy őszinte emberi kapcsolat. Szeretném, ha szeretnének, őszintén érdeklődnének irántam, ám rendre olyan személyeknek tárulkozok ki és szavazok bizalmat, akik nem érdemlik meg, a pofáraesés után meg egy ideig végtelenül gyanakvóvá válok, sosem tudom eldönteni, hogy az illető őszinte érdeklődést tanúsít irántam, vagy csak udvariasságból/szánalomból/érdekből próbál velem kedves lenni.
Felnőttként borzasztó nehéz barátkozni, pedig nagyon magányos vagyok. Szeretnék közös programokon részt venni, társasjátékozni, kirándulni, hosszas eszmecseréket folytatni, szeretnék (őszintén) érdeklődő, hallgató fülekre lelni. De nem megy. Sem élőben, sem itt gyakorin, sem érdeklődési körömmel egybevágó (Discord) csoportokban. Sehol.
Bármit is mondjak, posztoljak, rajzoljak, vagy írjak, az olyan, mintha légüres térbe kiáltanám és elveszne a mindenség végtelen óceánjában.
Itt gyakorin is rendre 1-2 levél után ghostingolnak az emberek.
Ennyire unalmas lennék, hogy senki nem szeretne barátkozni, vagy legalább beszélgetni velem? :( Vagy az lehet a baj, hogy túl sokat írok? Persze, velem ellentétben nekik már alighanem megvan a maguk kis élete, barátai, s nincs helyük számomra.
Mi a baj velem? Mit tegyek, hogy ez változzon? Hová forduljak? Mert lassan de biztosan kezdek ettől a soha véget nem érő magánytól becsavarodni. Mentálhigiénés szakembert kerestem már, de csak nyár végére tudott időpontot adni, addig meg attól tartok, hogy megbuggyanok. Félreértés ne essék, nem vágyom népszerűségre, csak arra, hogy legalább egyetlen embernek fontos és értékes legyek. A fél karomat odaadnám, ha csak egy valaki lenne ezen a világon, aki őszintén és feltétel nélkül szeret, akit se nem untatok, se nem vagyok számára túl sok, meg úgy egyáltalán, érdekelné, hogy mi van velem.
És az illető nem egy kisállat, hanem emberi lény. Vajon akad ezen a bolygón olyasvalaki, akit a lelki társamnak mondhatok és ha igen, hogy találhatnám meg?
válasza:Idodegesito vagy es folyton panaszkodsz
Ezt senki se szereti
válasza:#9
"7. Ilyen nincs. Ilyet nem lehet egész egyszerűen mondani egy embernek. Ez az etikus viselkedés teljes hiánya. Belerúgni mégegyet."
WTF?
A kérdező egy problémára keresi a megoldást, én meg megmondtam neki, amit gondolok. Már ez is baj?
Jó, akkor hazudjunk neki, hátha attól jobb lesz.
Kérdező, nincs veled semmi gond, csak a környezeted olyan, amilyen.
Remélem, ezzel előrébb vagy.
válasza: válasza: válasza:"Az emberek vagy eleve meg sem hallgatnak, vagy rövid időn belül témát váltanak."
Meg ne haragudj, de ez egy normális beszélgetés menete, teljesen alapvető dolog, hogy több téma is felmerül, főleg ha az embereknek nem teljesen ugyanazok az érdeklődési köreik.
Ha valaki neked pl a fociról kezdene dumálni, és nem lenne hajlandó másról beszélni, csak a stratégiákról és a játékos statisztikákról, szerintem te is gyorsan megértenéd, milyen ennek a másik oldalán lenni.
Valós példával élve, az egyik haveromat borzasztóan érdekli a történelem, engem lényegesen kevésbé. Amikor éppen felfedez valami új középkori háborús stratégiai infót, vagy elkezd áradozni a valami 60-as évekbeli orosz repülőről, én is hallgatom ideig-óráig, mert tudom, hogy szívesen beszél róla. Viszont ez engem annyira nem érdekel, hogy részletesen belefolyjak, és ezt ő is tudja, így mindig relatíve gyorsan túllépünk rajta. Ellenben amikor én találok valami új természettudományos kutatást vagy felfedezést, amiről áradozni tudnék órákig, azt is pontosan tudom hogy ez meg őt nem érdekli annyira, úgyhogy én is rövidre fogva elmesélem, aztán beszélünk valami másról.
Ezer meg egy dologról lehet beszélgetni, és őszintén, én is megunnék valakit aki időről időre csak és kizárólag ugyanarról akarna dumálni, és sértésnek veszi, ha bedobok egy másik témát.
"Mindenhol csak a sekélyes, üres beszélgetések, érdekkapcsolatok, sehol egy őszinte emberi kapcsolat."
Ez meg a másik, borzasztóan lenézőnek tűnsz, aki meg sem érti ezeket az emberi kapcsolatokat, de máris ítélkezik róluk. Szerintem mondjuk ez inkább csak a saját féltékenységed nyugtatgatása, hogy nem maradsz ki semmiből.
Őszintén, valamilyen szinten meg tudlak érteni, én is olyan személyiség vagyok, aki könnyen rá tud függni egy-egy témára, és órákig tudok róluk beszélni. Gimiben én is fandomos/animés voltam, de a felnövés része volt az is, hogy elfogadjam, hogy mások az emberek, és nem teszi őket kevesebbé az, hogy más érdeklődéseik vannak, és nem akarják órákig hallgatni a mondanivalómat egy olyan témáról, ami őket kevésbé érdekli.
Ha szerintetek unalmas/energiavámpír vagyok, akkor hogyan tudnék ezen változtatni?
Mondjuk így belegondolva, engem is untat a legtöbb ember, mert egyszerűen nincs közös pont/érdeklődési kör, ami mentén tudnék hozzájuk kapcsolódni.
Úgyhogy nem is vágyom én okvetlenül a tőlem merőben különbözőek társaságára, egy hasonszőrű illetővel viszont szívesen barátkoznék, de ők meg el vannak bújva és így nehezen találjuk meg egymást. :(
Maradjunk annyiban, hogy mivel a kutyát nem érdeklem, volt szerencsém fél füllel belehallgatni mások beszélgetéseibe, munkahelyen, suliban, utcán, stb. Nem szándékosan, azt azért hozzá kell tegyem.
A legtöbben csak felszínes, dekadens témákról képesek fecsegni, szex, bulizás, pia, egymás magánélete, stb. Én meg ezekből nem kérek, így persze, hogy unalmasnak tűnök számomra.
Hát hol érdekeljen engem, hogy a Terike hány kilót hízott, Marika újra egyedülálló, András még negyven évesen is szűz, Gábor tuti meleg, vagy hogy a Feri a felesége háta mögött a Jucikával kavar? Miért nem foglalkoznak ezek az emberek a saját dolgukkal? Megmondom én, miért: azért, mert nincs a munkán/családon túl életük, hobbijaik, nincs ami lekösse a gondolataikat. :)
És az embereknek alsó hangon fele ilyen sekélyes, kétszínű rosszindulatú pletykafészek, kortól, nemtől függetlenül.
Ellenben, anno, mikor egyetemre jártam, ott nagyjából bárkivel szóba tudtam elegyedni, akit leszólítottam a folyosón, de hát nem járhatok folyton egyetemre. Ott arányaiban több olyan ember akadt, akivel egyezett a világnézetünk, gondolkodásmódunk, érdeklődési körünk. Nem éreztem azt, hogy lenéznének/kinéznének a másságom miatt, mint sok más helyen.
A világ maga alapvetően egy fantasztikus hely, tele megannyi csodával, csak éppen a rosszindulatú, sekélyes, közönyös, érdekemberek (tisztelet a kivételnek) közel élhetetlenné teszik.
Az empátia, kedvesség, elfogadás, nyitottság ismeretlen koncepciók számukra. Mondjuk várható volt, hogy egy segítségkérő kérdés előbb-utóbb a nárcikat meg a megmondóembereket is bevonzza majd.
És az ilyen nem veszi a lapot, hogy nem azzal van a gond, hogy elmondja a véleményét, hanem hogy emellé semmilyen építő gondolatot nem ad. :’D Nehéz az ilyet komolyan venni, nem tudok nem arra gondolni, hogy alighanem ez járt az illető fejében: “Na, ma is beszóltam valakinek, ettől nő csak igazán az egóm.”
Inkább csak szomorú, hogy sajnos sok ilyen ember van, miattuk rossz hely a világ.
A szabad véleménnyilvánítás teljesen oké, nem kell mindenáron mások lelkét simogatni, a túlérzékenyítést én sem pártolom.
De csak azért írni, hogy belerúgj a másikba, mindezt úgy, hogy mellé érdemi javaslatot, tanácsot nem adsz, nos, meglehetősen sivár lelkivilágra vall. És ezt szemlátomást nem csak én gondolom így. :)
válasza:Nem az volt a célom, hogy belédrúgjak, én egyszerűen csak leírtam, ami először eszembe jutott. Van ilyen ember a környezetemben, mint te, úgyhogy nagyjából sejtem, milyen lehetsz élőben.
De látom, már elkezdtél felvenni egy ilyen elitista hozzáállást, hogy "jajj mer én egyetemre jártam, nekem vannak mély gondolataim, bezzeg az utca emberének nincsen se életük se hobbijuk...". Miközben a valóság az, hogy semmit nem tudsz azokról az emberekről, csak kihallgattál egy small talkot, és már rögtön ítélkezel is (na, akkor ki a felületes?). Csak mondom, hogy az ilyen hozzáállással még azt is elűzöd magad mellől, akit érdekelnél.
válasza: válasza:"Az empátia, kedvesség, elfogadás, nyitottság ismeretlen koncepciók számukra."
És ezek után te pedig:
"A legtöbben csak felszínes, dekadens témákról képesek fecsegni"
"az embereknek alsó hangon fele ilyen sekélyes, kétszínű rosszindulatú pletykafészek, kortól, nemtől függetlenül."
"Mindenhol csak a sekélyes, üres beszélgetések, érdekkapcsolatok, sehol egy őszinte emberi kapcsolat."
"Mondjuk várható volt, hogy egy segítségkérő kérdés előbb-utóbb a nárcikat meg a megmondóembereket is bevonzza majd."
Tehát mindenkit fikázol, mindenki buta, sekélyes, érdektelen, üres, pletykás. Aki pedig ezzel a negativitásoddal szembesít, az nárci megmondóember nyilván :) értelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!