Mikor és miért döntöttél úgy, hogy NEM akarsz gyereket vállalni?

Férfi vagyok, de született egy gyerekünk 8 éve. Őszinte legyek nekem ez a 8 év maga volt a pokol. Utálom a gyerekeket, az egész nagycsaládos tescoban vásárló és idegesítő nyüzsgő családoktól felfordulok. Az óvodába, iskolába mikor egy anyuka hoz 3-4 gyereket is rossz nézni, mint valami droid. Elhíznak, nem tisztálkodnak mert idejük sincs jó párnak, így rossz rájuk nézni. A férfiak mellette szarrá gürizik magukat, azok meg csontsoványak. Mellé nem hiszem el, hogy a gyereknevelést lehet élvezni.

Szerencsére az én fiam korán érő, már 8 évesen gyönyörűen ír, olvas, matekból már a törteket is megtanulta és karriert akar építeni, akar valaki lenni és útra kelni. Nem rám vagy ránk telepedni, mert én mondom is ám neki, hogy nem együtt fogunk lakni ha felnőttél, irány az egyetem, albérlet aztán tanulsz és alakítod az életed. Elég lesz még nekem ez a 10-12 év mire kirepül innen. Szeretem nagyon, a haja szálát se hagytam soha görbülni. Felé óriási szeretet mutattam, de magamban utálom minden percét ennek a nyűgnek. Vagyis nem a gyerekemmel van bajom, hanem a velejáró nyűggel, időveszteséggel. A párkapcsolatról pedig mit ne mondjak, gürizünk, hogy eltartsuk, magánéletünk nem sok van, mert segítségünk senki. Mindketten párommal elvált család, csonka család sarjai vagyunk, az enyémek már ki is haltak elég korán, az övé meg leszar minket, az apja más gyerekeit tartja gyerekének, nem pedig a sajátját, szóval egy hulladék.

Sajnos visszacsinálni nem tudom, próbálom a szebbik oldalát látni, hogy majd sikeres felnőtt lesz és nem nehezíti meg az életem még a következő 10-12 évben igazán.

Amúgy többé gyerekről hallani se akarok, előbb heréltetném ki magam, mintsem gyereket csináljak. Szabad akarok lenni és nyugalomra vágyok, nem pedig egy nyivákoló gyerekre. Mindenki innen indul, de nekem már nem hiányzik újra, így értem. 1 gyerek is sok, 2 meg már gyötrelem, 3 pedig maga a halál. Persze aki szeret szenvedni, mert sok szado-mazó típus ember létezik, az csinálja és potyogtassa a gyerekeket. Lakatosnéknál biztos most is készül a sokadik és várják a családit...

51. Ezt az egyet se volt kötelező megcsinálod. Akkor mire a panaszkodás? Teljesen nyilvánvaló hogy szívás az egész és nyűg. Minek vállaltad be akkor? Szeretsz szenvedni ezek szerint.

Nekem spec eszembe sem jutott soha, hogy ezzel elcsesszem az életem és nem is csináltam gyereket. Nem is fogok. És sokan vagyunk még így. Nem kell belenyúlni a tűzbe ahhoz, hogy megtudjuk, marhára fáj ha megéget.

Sose értettem minek panaszkodik aki önként vállalta ezt.

53. De, hibáztam már, mint mindenki, viszont a gyerekvállalás pont egy olyan dolog amit ha meglépsz, nincs visszaút, és ezért felelős emberek nem döntenek erről meggondolatlanul. Hidd el én se azért házasodtam mert épp akkor jó ötletnek tűnt, hanem mert egymásra találtunk életem egyetlen igazi szerelmével. Mégse fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy a szerelemre hivatkozva felelőtlen leszek, csinálunk egy gyereket hogy aztán legyen kire panaszkodni utána amiért tönkrevágtam vele az èletem.

Sajnálom a párodat is, meg a gyerekedet is.

Én nem értem, miért érzitek azt, hogy 51-es megérdemli a savat. Igen, elcseszte a SAJÁT életét azzal, hogy gyereket vállalt. De ezt legalább felvállalja. Én inkább azt látom, hogy csomóan még névtelenül se merik felvállalni, hogy megbánták a gyermekvállalást, pont ezért a savköpésért, amit kapnak érte mind a családos, mind a gyermekmentes oldaltól.

Nagymamám a világ legjobb nagyanyja volt, kényeztetett, mindenre megtanított, mindig volt ideje rám, türelme hozzám, kulcsom volt a házához, bármikor beengedhettem magam, bármivel kiszolgálhattam magam, volt olyan, hogy suli után átmentem, otthon se volt, de főztem lecsót a nála talált zöldségekből, mert mindig hangoztatta, hogy ami az övé, az az enyém is, ő nem sajnál tőlem semmit. És tényleg így volt, mikor arra ért haza, hogy lecsót főzök a konyhájában, akkor megköszönte, hogy begyújtottam (sparhelten főzött, és azzal is fűtött), meg, hogy gondoltam rá és neki is csináltam egy adagot. Én nem is tudom, mihez kezdtem volna nélküle gyerekként.

Egy időben az egyik barátja elkezdett neki udvarolni. Ő özvegy volt, a barátja elvált, de mindketten "fiatalok" (mama 57 éves volt, a barátja 65). Kérdeztem, miért nem házasodik újra, hiszen olyan jól kijönnek (meg a 15 éves romantikus lelkemnek jól esett volna, ha mama újra szerelmes lett volna). Az volt a válasza, hogy ő ezt még egyszer nem csinálja végig. Szerette a férjét, az volt a norma, hogy kiszolgálja (munka mellett, nyilván), és hogy szül neki. Anyám és a bátyja közt 10 év van. Akkor tudtam meg, hogy azért van a korkülömbség, mert ő a nagybátyám születése után annyira megbánta, hogy gyereket vállalt, hogy eldöntötte, nem lesz több ("jobb ötletnek tartottam azt mondani, hogy meddő lettem"), anyám meg igazából "baleset" volt. Mindkét gyerekét szereti egyébként, anyám egy csodálatos gyerekkorról számolt be nekem, egyáltalán nem érezte meg, hogy nem is akarták, ettől még nagyon jó szülei voltak. Ja, azt azért elmondta mama, hogy mindkét gyerekét nagyon szereti, meg minket, unokákat is, és emiatt sokat vívódott, mert nem tudja, hogy az lett volna-e jobb, ha soha nem megy férjhez, egyet se szül, és akkor élt volna olyan életet, amilyet szeretett volna, de cserébe mi nem vagyunk, vagy a mostani.

Az 51-es minden tőle telhetőt megtesz a gyerekéért, próbál jó apa és jó férj lenni. Miért döntött úgy, hogy beleélvez a feleségébe? Nem mindegy ez már ezen a ponton, mikor már ott a gyerek? Megbánta, de van annyira érett, hogy nem a gyereken veri le, meg nem lép le, hanem megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, és kitart a párja és a gyereke mellett. Szerintem azért, hogy felvállalja, hogy megbánta a gyerekvállalást (ettől még lehet jó apa, és szeretheti a gyerekét), és ennek ellenére kitart, az csak tiszteletet érdemel. A legtöbben nem vállalják fel, és nem tartanak ki.

Jaj, hogy utálom a kötelező ájtatos felháborodást, ha valaki kimondja, hogy megbánta a szülőséget, mintha nem lenne BAROMI gyakori 🙄

Van a környezetemben egy pár, egyikük sem az eszéről híres mondjuk. Vagy tíz évig ment a veszekedés a gyerekvállaláson, végül a pasi beleegyezett (csaj verziója) / a csaj kizsarolta/kényszerítette magának (pasi verziója). Azóta a pasi hisztériázik, hogy utálja az egészet, a nő hisztériázik, hogy a pasi nem jó apa. Ha jobban megnézzük, saccra minden negyedik magyar család kb ez a séma enyhébb-súlyosabb változatokban.