Mikor és miért döntöttél úgy, hogy NEM akarsz gyereket vállalni?

29 éves nő, feleség vagyok. Őszinte leszek, nem tudom, hogy akarok-e gyereket. Szeptemberben külföldre költözünk, ott kell először a biztos munka/lakás/életkörülményeket megteremteni, de hogy mikor fog előjönni az a pillanat, hogy na, szeretnék babát, nem tudom...

Emiatt is költözünk küldfölre. Itthon semmiképp sem szeretnék maradni. Nem látom a jövőt, nem tudom, hogy mi lesz itthon 10 év múlva (oktatás, gazdaság, egészségügy, stb.).

Az is lehet, hogy nem lesz gyerek. De mi van, ha 10 év múlva megbánom, hogy nem szültem??

30) én örülök az ilyen kérdéseknek (btw mégis melyik topikban kéne lennie, ha nem itt...). NAGYON fontos lenne ugyanis őszintén beszélni a témáról pro és kontra, sok nézőpontot látni, rájönni, hogy senki nincs egyedül a véleményével, stb. Vannak ismerőseim, akiknek marha jót tett volna, ha lett volna lehetőségük tudatosabban átgondolni az egészet, mielőtt gyereket vállaltak - de csak azt kapták a környezetüktől egész életükben, hogy ez az élet rendje, kell és kész, nem is kerdés, default setting, akinek nincs, azzal valami gond van. Ismerek szülőnek tökéletesen alkalmatlan szülőt és olyat is, aki utálja az egészet és kb haragszik azokra, akik 'meg akarják úszni'. Itt sem értem az indulatokat azokkal szemben, akik leírják, hogy miért nem akarnak gyereket..

Btw két gyerekes anyaként mondom, hogy attól még, hogy én szeretem ezt, nagyon nagyon nem való mindenkinek és ideje lenne befejezni a nők nyomasztását meg a gyerektelenek hülyének nézését. Pláne egy olyan világban, ahol teljesen valid félelem az élhetetlen jövő.

36.

Veled ellentétben életem folyamán már több olyan szülővel is beszélgettem, aki úgy nyilatkozott, hogy legnagyobb öröme akkor volt a gyerekben, amikor megcsinálta. Felnőtt gyerekről van szó, és idős szülőről. Láthatóan nem is kedvelik egymást, semmi közös nincs bennük.

Lehet, hogy nem volt alkalmas szülő, de lehet, hogy egyszerűen annyira eltérő személyiség volt mindig is a gyerek, hogy felnőve ez lett az eredmény.

És természetesen - ahogyan már írtátok - hatalmas tabu ez a téma, ők sem sokszor mondták ezt ki.

Ovodas koromtol fogva furcsanak talaltam, hogy masok kistestvert szeretnenek, babaznak es a jovobeli anyasagrol beszelnek. Sohasem dontottem, egyszeruen heteroszexualis no letemre ez az oszton kimaradt belolem.

Amugy gondoskodo vagyok. Es otven fele a kisgyerekek is nagyon aranyosnak tunnek, de nem erzek hianyt, se vagyakozast.

Soha nem akartam gyereket, nekem ez a természetes állapotom.

Se kedvem, se időm, se türelmem, se energiám nincs hozzá, és nem akarom feláldozni rá az életem.

Nekem Csak nyűg lenne az egész. Nem vágyom rá.

Nyugodt, szabad életem van, amibe egy gyerek nem fér bele. Szeretünk kettesben lenni a férjemmel és együtt időt tölteni, nem kell harmadik személy az életünkbe.

Nem szeretem a gyerekeket. Már gyerekként is fárasztott, idegesített a babasírás, nem tudom elviselni.+ az üvöltve rohangáló kölkök a játszótéren ( vagy bárhol máshol), a visítozós hisztik ha nem kapott valamelyik fagyit, vagy elvették egymás játékát a homokozóban🤣

Múltkor egy 8 év körüli kislány üvöltött végig vörös fejjel egy 6 megállós utazásomat a vonaton, mert az anyja azt mondta neki, hogy nem vesz neki csokit. Már a fejem fájdult meg tőle, borzasztó volt. Ha az én kölyköm lett volna, kapott volna 2 pofont is hogy legalább legyen igazi oka bömbölni. És ezen kívül is még rengeteg olyan dolog van ami a gyerekes élettel kapcsolatos de a hideg ráz tőle. Nekem ilyen élet nem kell az biztos. Nincs hozzájuk se türelmem, se idegrendszerem. És kb ez várna rám minden rohadt nap egy gyerek mellett. + A terhesség, szülés gondolata is elborzaszt, és A párkapcsolattól is rengeteg minőségi időt vesz el a gyerek, és egyéb időtöltésből is.

Mindenkinek jobb úgy, ha csak olyan emberek vállalnak gyereket, akik vágynak rá, és kötélből vannak az idegei😄

Ja és még mielőtt megkérdezi valamelyik gyerekmániás, ez a kérdés jelenleg az emberek, emberi tulajdonságok kategóriában van, nem a gyerekvàllalásban!!!:) + mindenki oda ír ahova akar.