Mi az oka annak, hogy manapság élete felénél járó középkorúakat is fiatalnak neveznek?
Vagy ez gyakoris jelenség? Itt pár éve már nem egyszer láttam ezt.
Attól, hogy nem nézünk szembe a tényekkel, attól még önmaguk maradnak.
Egy 30 feletti, 30-40 közötti konkrétan az élete felénél jár, biológiailag már hanyatlik (ha eleinte esetleg lassan is), a sportolók abbahagyják a pályafutásukat, a nők már szinte nem eléggé fiatalok a szüléshez. Struccpolitikának tartom, ha valaki 30 felettit nem középkorúnak nevez.
"Csupán amíg egy neurotipikus ember képes arra, hogy a saját szemüvegét levegye, akár másokét felpróbálja, addig egy autizmussal élő erre szinte teljesen képtelen."
Ezen még nem gondolkoztam, de nem állok vitába az állítással, ugyanis tudom, hogy mi másképp működünk.
Viszont ti is mellőztétek az én érveimet. Totálisan mellőztétek.
Attól, hogy valakinek jó a genetikája és fiatalos 30 évesen, attól még az emberi szervezet már hanyatlik addigra (a fiatalosaknak is), ez biológiai tény. Ez nem szubjektív, nem kell másnak "felvenni a szemüvegét", ez egy objektív tény, amit - szerény véleményem szerint - érdemes elfogadni.
Milyen 80 ???
Te meg mit nem értesz azon, hogy 25-30 között elkezd - saját magához képest - hanyatlani az emberi test?
Eleve sokak szerint 30 évre van tervezve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!