Behódolt a Lidl a nyugdíjasoknak: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat az egyik üzletükben - Magyarországon miért ennyire buták az idősek?

Sok magányos, magára maradt, idős embert le sem xarja a karrierista tech-gyereke, gémer unokája, így például nekik sokat jelent az, ha legalább a boltban tudnak élő emberrel kommunikálni legalább pár szó erejéig.

Legyen akár az a pénztáros vagy egy másik vevő.

Szomorú, de ez van!

Minél jobban fejlődik a technika, annál inkább jellemző az elmagányosodás.

Régen még vadidegen emberek is még utazás közben is beszélgettek egymással, ma pedig már családtagok is úgy ülnek egy asztalnál, hogy mindenki a saját telóját bújja stb, szóval nem hiszem, hogy feltétlenül szükséges még jobban elidegeníteni az embereket egymástól újabb és újabb technikai vívmányokkal.

Valahogy meg kellene találni az arany középutat, hogy még egészséges mértékben megmaradhasson az emberek lelki-mentális világa.

A technikától való mesterkélt idegenkedés tipikus kelet-európai szokás, és nemcsak magyar. A legtöbb ember (és tényleg a legtöbb!) ha valami újjal szembesül, rögtön elkezd sírni-ríni, hogy ez neki nehéz, vagy hőbörögni, hogy milyen szar e' mán, bezzeg régen.

Mindkettő mögött ugyanaz van: zsigeri félelem attól, hogy kudarcot vallanak, és büntetés vagy más hátrány éri őket. Ezt pedig az iskolarendszernek és a végtelenségig erőltetett tekintélyelvnek köszönhetjük.

Kicsi gyerekkortól beleverik az emberekbe, hogy alázatosan lehajtott fejjel, bocsánatot kérve éljenek. Vegyék tudomásul, hogy ők buták, ügyetlenek, értéktelenek, akik csak azért lehetnek egyáltalán életben, mert a jóságos szülők/iskola/állam/stb. töri magát értük. Ne is pislogjanak azokra, akik nem így élnek, akik meg tudják írni a dolgozatot ötösre, mert ők kivételesek, különlegesek, ők okosnak születtek. Vannak okos emberek és vannak buták, te pedig az utóbbi vagy, megértetted?!

Ehhez jön az, hogy az általános magyar nevelési kultúrában a sikerért semmiféle jutalom nem jár, viszont a legapróbb hibát is azonnal brutálisan megtorolják. A legtöbb, amit remélhetnek, a büntetés elmaradása. Ennél többet csak a csókosok, a protekciósok érhetnek el. De ők akkor is, ha buták, mint a segg, csak szépen mosolyognak.

Így aztán nem csoda, ha az átlag magyar ember rémülten összerándul, ha valami megváltozik körülötte. Fél, hogy ha rosszul üti be a kódot, vagy nem jól olvassa le a kártyát, valami hatóság ott terem, ordítva elkezdi összeszidni, miközben mindenki őt nézi. Hát nem, inkább nem nyúl hozzá, hanem segítségért könyörög. Ha ugyanis így fordul a hatalomhoz, ugyan még mindig lehülyézik, de legalább nem kap mellé két nyaklevest is, hanem megmutatják neki a megoldást.

A felnőttkorral mindössze annyi változik, hogy frusztrált és elnyomott magyarunk megérti, hogy bizonyos helyzetekben ő is pampoghat végre. Felemelheti a hangját! Megmondhatja a véleményét! Panaszleveleket írhat! Mi több: feljelentést! Úgy legyen, ahogy ő akarja! Hárítsák el ezt az akadályt, mert ő bizony nem alázkodik meg azzal, hogy az életén fikarcnyit is változtasson. Őt nem fogják újra összeszidni és megalázni, nem vállal ilyen kockázatot. Aki az akadályt odatette, azonnal tüntesse is el!

Eközben jobb, szebb, normális országokban (dugd fel a hazaszereteted, te bunkó) örülnek az újításnak, és használják. Fel sem merül bennük, hogy bármitől félniük kellene. Vidáman pittyegtetik az önkiszolgáló kasszát, miközben a magyarok boldogan tapsolnak a leszereléséhez, majd vigyázzban állva eléneklik a Himnuszt, külön köszönetet mondva a hatósági áras sertéscombért.

Hát ez a magyarázat. Nem a nyugdíjasok ilyenek: a magyarok.

Szerintem aki szidja a magyarokat, az nyugodtan húzzon el külföldre örökre, de utána ne írogasson/ne fröcsöghessen magyar fórumokba, ne kapjon itthon szavazati jogot, ne jöhessen haza, hanem legyen boldog az új, választott népével és kész.

Aki magyar, velünk tart!

"Sok magányos, magára maradt, idős embert le sem xarja a karrierista tech-gyereke, gémer unokája, így például nekik sokat jelent az, ha legalább a boltban tudnak élő emberrel kommunikálni legalább pár szó erejéig."

Ha valakivel senki nem hajlandó kommunikálni, nincsenek barátai, a családja nem kommunikál vele, és még a szomszéd se szól hozzá, akkor nem a technikával van baj, hanem vele. Csak a felelősséget hárítja azzal, hogy jaj ezek a technikai vívmányok megölik a kommunikációt. Informatikusnak tanulok, és az életem a videójátékok, mégis imádom a nagymamámat, és a szüleimmel minden étkezésnél összeülünk beszélgetni, telefonok nélkül :)

Így van, aki magyar, veletek tart. Én pedig nem vagyok magyar, mert nem fogok beletespedni egy 19. századi szentimentális mesébe, aztán megfeszülni, hogy kellően magyar legyek.

Tocsogj nyugodtan a szalonnazsírban és az önimádatban! Én nem vagyok idevalósi, nekem nem ez a hazám. Csak véletlenül ide születtem. Ugyanúgy nem vagyok rá büszke, mintha mondjuk egy alkoholista bunkó lenne az apám. És ha nem szeretsz engem, vagy a magunkfajtákat, akkor sírj és átkozódj. Miattad vagyunk ilyenek, minden egyes könnycsepped bennünket táplál.

Hát, láthatóan nagyon mélyen érintette ez a dolog a kérdezőt.

Ahelyett, hogy örülne, milyen tökösek a magyar nyuggerek! :D