Mi van a halál után?

Szerintem mindenki másképp éli meg ezt a dolgot.

Én hiszek abba, hogy az élet után, miután meghalunk, van valami.

Vannak saját élményeim, ami megerősít ebbe.

A bibliának van valóság alapja, de a 98%-a mese.

A Dárvini verziót se tartóm valósnak.

Mindent mi emberek kreálunk.

Tudósok, Papok,nagy tudású emberek kitalációi.

A világegyetem hatalmas, és mi a részei vagyunk.

Több dimenzió létezik, amit mi emberek nem érzékelünk.

Vannak, akik itt a földön maradnak, és pozitív energiát áraszt, és van aki negatívot.

Vannak, akik egy más dimenzióba kerülnek, és ott ujjá születnek.

Az egész univerzum egy tömény energia, aminek részesei vagyunk, és mi is formáljuk, na meg más lények, ami számunkra ismeretlen. Én szívem szerint, azt szeretném, hogy halálom után a családommal lehessek. Édesapámmal, testvéremmel, és majd édesanyámmal.

Kívánom mindenkinek, hogy halála után oda mehessen, ahol boldogság vár rá, és minden kíntól fájdalomtó, gyötrelemtől megszabadulva boldogan tovább létezhet.

Bármit el tudok képzelni és fogadni.

Én személyesen azt gondolom hogy a halál után mindent megtudunk és mindent tudni fogunk mindenről amiről csak szeretnénk.

Nem hiszem hogy bármit is meg kell cáfolni az adott teóriák közül de ugyanakkor senki semmi biztosat nem jelenthet ki.

3 hónapja siklóernyőzés közben kb 120 méter magasságban betekeredett az ernyőm, és csigában lespiráloztam kb 10-12mp alatt.

Egész életemben rettegtem, hogy mi lesz ha egyszer elér a halál. Milyen lesz? Rettegtem, hogy mennyire fájni fog? Hát annyira, hogy belehalok. :) ...gondoltam. Utólag teljesen más élmény fogadott, mint amire számítottam. Kb 40 méter magasságig próbálkoztam mindennel, hogy megoldjam a levegőben a helyzetet. Sikertelenül. Ott már biztos voltam, hogy meg fogok halni. Először a kislányom, és a kisfiam jutottak eszembe. Az idő ahogy sokan leírják, teljesen belassult. Szinte óráknak tűnt az a pár méter. Ahogy gondolkodtam rajta, hogy minden el van e rendezve utánam, el kezdtek előjönni az emlékek. Tűélesen a gyerekkorom. Ahogy öregapám mérgesen hív le a palatetőről, mert beszakad, ahogy játszunk a Bottyáni tóparton, ahogy fára mászunk, ahogy a roller szétcseszi a bokámat, és lassan gyógyul, anyám ölelése, anyám halála, mama ahogy piskótát süt, az illatok, a fények, aztán az emlék, ahogy állunk a sírja mellett rá pár évre.Ahogy Horvátországban nézem a naplementét, ahogy megkapom az első PC-met, ahogy biciklizni tanulok, és sorban rengeteg rengeteg élmény. Szomorú voltam. Aztán ez fokozatosan elillant.Mindent átölelő béke töltött el. Csönd és tisztaság. Tudtam itt már, hogy nincs mit tenni. Becsuktam a szemem, és vártam a becsapódást. Kemény volt. Oldalamra érkeztem, nem kaptam levegőt. Mondom ez lenne? Kinyitottam a szemem, éreztem, hogy folyik valami a lábamra. A benzin volt a hátimotorból. A tank konkrétan eltűnt. Egy kb 20 centi mély kráterben feküdtem az oldalamon. Az egész szerkezet, propeller és minden alkatrész kb 10 méter sugarú körben szanaszéjjel. Megpróbáltam megmozdulni. Ment. De akkora volt a becsapódás ereje, hogy meg voltam győződve róla, hogy már nem élek. Zavart voltam. Felálltam, és azt gondoltam hosszú másodpercekig, hogy mint a Ghostban, azonnal szellemmé váltam, és az emberek nem látnak engem. Kerestem a földön a testemet. Aztán akik odarohantak, láttam, hogy rám, a szemembe néznek. Akkor nyugtáztam csak, hogy élek. Éreztem, hogy mar a benzin a sebeken, és mindenhol. Levettem a szereléket, illetve ami maradt belőle. Főként, mert nem akartam meggyulladni, ha már ezt túléltem. Megmozdulva azt éreztem, gyakorlatilag semmi bajom, egy két zúzódáson túl. Összeszedtem ezért az ernyőt, és a maradékokat, nem is hajtogattam, csak. nyugalmat akartam. A tömeg szétnyílt, én meg kiürült tekintettel beraktam a szettet úgy ahogy van a kocsiba. Leültem a kerék elé, és megkínáltak egy cigivel. Ott benzinesen meggyújtottam, fejemet a kocsinak vetettem, és lassan eloszlott a tömeg. Bámultam a krátert. Rengeteg gondolat és emóció futott át rajtam. Miért történt, hogy történt, de jó, hogy élek. Istenem, meg tudom még ölelni a gyermekemet, a barátaimat. Azt éreztem, újjászülettem. A második életemet élem. Nos, igyekszem innentől megbecsülni. Azóta sokban változott az értékrendem, és a boldogság, a szeretet végre piedesztára került. Ráébredtem, egyszer élek én is. Belül mindenki azt hiszi, halhatatlan valahol. Aztán egy ilyen eset kell, hogy ráébredj, mi a valódi érték. A kijárat az életből csak a halálon keresztül vezet. Amin én átmentem, azon minden egyes ember át fog menni életében egyszer legalább. Számomra kegyelem, hogy túléltem, és elmesélhetem és szólhatok: Ne a haláltól félj! Teljesen mindegy, milyen vallásban hiszel. Ne törődj vele. Ha jön, úgy is vinni fog egyszer. Békélj meg már most, hogy nem tudsz ellene tenni. És helyette foglalkozz azokkal, akik szeretnek. Élj tiszta szívből, szenvedélyesen, és sose mondj nemet a hasonló lehetőségekre, én se fogok hidd el. Mint utólag kiderült, egy olyan egyedi műszaki hiba okozta a balesetemet, amivel egyszerűen nem lehetett kalkulálni. Nem jellemző, sőt szinte példa nélküli eset volt. Mit teszek most? Sokkal több figyelmet fordítok a szeretteimre. Időt és energiát adok számukra magamból. Meditálok, és ha valaki megkérdezi, elmesélem, mennyire csodálatos, egyedi, és értékes dolog ez az élet.

"sokan elfogadják azt hogy a semmiből jött egy ősrobbanás"

Ezt csak a hívők mondják, a tudósok nem.

DE BEZZEG a semmiből lazán létrejöhet egy isten!... ja: ezt is csak a hívők mondják.