Valóban veszélyes a koronavírus, vagy kamu az egész?
@48
Na, jó...
De ezért ki a bánat fizetne? Kinek éri meg ez az egész? Mit nyer vele?
Én személy szerint jogosnak tartom az első időkben megszületett szigorú védekezési intézkedések érvényesítését, de úgy gondolom, hogy azóta már kellő ismeret felgyűlt az ismeretlen támadóról ahhoz, hogy a korlátozások szükséges mértékét bekalibrálhassuk pontosabbra, és a korábbiaknál jóval kevésbé húsba vágóaknak kéne lenniük azoknak.
A koronavírus dinamikusan tud terjedni, de gyakorlatilag az egészséges szervezetre egyszerűen komolyabb veszélyt nem jelent. Maga a terjedés lehet rémisztő, de igazándiból különösebb baj nem lenne abból, ha mindenki megbetegszik az egészségesek halmazán belül (nyilván elő fog fordulni ritkán kivétel - bár igazán nem is tudok rá példát, még világviszonylatban se -, de ilyen kockázat még a legártatlanabb nátha esetén is fennáll, és elfogadjuk, együtt élünk vele) - vagyis nem lehetetlen, hogy 60-70%-os fertőzöttség fog kialakulni az országban idővel (pontosabban úgy értem, hogy nem egy időben, hanem ennyien idővel mindenképpen átesünk vagy tünetmenetesen, vagy elviselhető tünetekkel a bajon), és ezt a maszkok se fogják megállítani, bár nyilván lassítani fogják a folyamatot, de eléggé nyilvánvaló, hogy még az influenza is jobban megviseli többnyire az egészséges szervezetet.
Ami elmondható, hogy a korona az influenzánál mégis annyiban veszélyesebbnek tűnik, hogy az állandó egészségügyi problémákkal küzdő, legyengült szervezettel jobban elbánik. De ezt tudva, a megfelelően kidolgozott és célzott intézkedésekkel véleményem szerint a halálozási ráta értéke jóval az alá lenne szorítható, ahol a kockázat mértéke már a társadalom részéről úgy is elfogadható, hogy csak ritkán, célzottan, és speciális körülmények között hordjunk maszkot. Viszont biztosnak tűnik, hogy a vírus át fog taposni az egész népességen, csak az nem biztos, hogy ettől kell-e pánikba esnünk, ugyanis az egészséges erre mondhatná, hogy na és? Így is minden évben ezt azt amazt elkapott, 3 napra, egy hétre... stb. Természetesen az egészségügyi problémákkal küzdők ezzel nagyobb veszélybe kerülnek, de jobban is tudjuk már, hogy őket kell védeni, és őket hogyan kell jobban védeni.
Én úgy gondolom, hogy a politika, az egészségügy azért akarja fenntartani a félelmet, mert mindezen ismeretek dacára van még egy komoly hiátus, hogy nincs védőoltás. Be szeretné biztosítani magát, és akkor oldaná fel igazán jó szívvel a korlátokat. Tegyük hozzá, hogy ez sem lesz csodaszer, hiszen látjuk, hogy az influenza mindenféle védőoltások ellenére is serényen gyilkol, annak ellenére, hogy az oltások természetesen rengeteg életet közben meg is mentenek. De mindez nem lesz másképp a korona esetén se.
#47: "Most már lehullt a lepel, többségbe kerültek azok, akik ez ellen a kórság ellen vannak."
A politika szerintem azért reagál túl mindent, mert az ő szemlélete a szavazótábor állandó növelésének igényén alapul. A politika eleinte sikeresen elhitette a koronáról mindenkivel, hogy nem csak az egészségügyileg veszélyezetteteknek-, hanem mindenkinek rettegnie kell. Azért volt erre szükség, mert a veszélyeztettek érdekében ezt kellett tennie, és a vírust még nem is ismertük. Amikor elérkezik az idő arra, hogy a globális rettegésre nincs szükség, akkor abból már nagyon nehéz kihátrálni. A megfélemlített lakosság úgy érzi, hogy a legszigorúbb intézkedésekre van szükség minden olyan helyen, ahol a korona csak kicsit is elkezd tobzódni. Ha a politika erre rálegyintene, akkor ezt a pánikoló tömeg nagyon rosszul kezelné le, és könnyen lehet, hogy szavazatok tömegét veszítené el, valamint az ellenzék azonnal elkezdené nagyítani a kockázat mértékét, és felelőtlenként mutatná be a kormányt. A politikának tehát a saját maga keltette tömegigénnyel együtt kell sodródnia, és megpróbálja lassan fékezni a pánikot, de nem érdeke azonnal megszüntetni, és a veszély csillapodó nagyságát nem mutathatja be kapásból, mert akkor a tömeg úgy fogja érezni, hogy a politikus hülye volt, és csak feleslegesen riogatott. Tehát a veszélyérzetet fenn kell tartani, és úgy kell csökkenteni, hogy a csökkentés minden lépése úgy tűnjön, mintha az egy a kormányzati intézkedésekből származó eredmény lenne, vagyis a veszély lassú csökkenését a kormány bölcs döntéseinek hozományaként kell feltüntetni, ami egyébként nem is lesz alaptalan, ha a kormány ügyesen és hatékonyan meg tudja úgy védeni a veszélyeztetetteket, hogy közben mégis szabadon eresztheti az egészségeseket.
Ha én politikus lennék, akkor ezt csinálnám (igen, becsapnám a szavazótáboromat), nem rosszindulatból, hanem mert ez egyszerűen így működőképes csak. Ám nem minden politikus egyforma, mert van akinek nincsenek gátlásai a becsapás mértékét tekintve, és a megfélemlített lakosságban a félelmet még akkor sem akarja csökkenteni, amikor már esetleg kellene, mert rájött, hogy remekül biztosítja a félelem a szavazótáborának hizlalhatóságát. Nyilván nem csinálhatja a végtelenségig, mert közben romlik a gazdaság, de azért ameddig lehet kihasználja ( a magyar ember csak akkor lép, ha mindenki pénztárcája kezd vékonyodni - pl. az internetadóval szembeni hatalmas tiltakozás ), és pl. totál értelmetlenül riogatja a jónépet a külföldi koronavírus inváziójáról, annak ellenére, hogy az országában már robbanásszerűen szétterjedt a vírus, és a határok lezárása, a repülőtér ellehetetlenítése ezzel szemben semmiféle védelmet nem nyújt, csak mindössze tovább mélyíti a gazdasági válságot, de még nem annyira, hogy komolyabb méretekben a tömegek észrevegyék ennek a lépésnek a hibáját ( hirdetik a határok zárásának fontosságát, és mivel ezt mindenki elhiszi, érvelni se kell az ésszerűség mellett ). Még egy időnek kell eltelnie (amit persze a gátlástalan politikus nem fog megvárni), amíg már a nép pénztárcáján ez is látszana, és a plebsz csak akkor döbbenne rá, hogy ez a lépés merőben felesleges, kapitális baromság volt, ami emberek tucatjainak életét keserítette meg, vagy tette tönkre, ráadásul a szakemberek véleményével is szembegyalogol.
#47: "A tüntetés szerveződik és ki merem jelenteni, hogy a nép lépni fog."
Ha fognak tiltakozni a határzárás és repülőtér ellehetetlenítés ellen is, szojjá', mert akkor én is megyek tüntetni a sok kirúgott barátom miatt, ill. nyilván ők is... ha lesz rá idejük a munkakeresés közben. Sose voltam tüntetni, de most begorombultam már én is...
:( - grhrgrgrg...
A vita lényege itt kissé más.
#53: "van aki korhazba kerul lelegeztetogepre"
Ez még ezer más betegség esetén is igaz lesz. Nagyon nagyon nem mindegy, hogy az egészséges szervezetnek kell-e ilyennel számolnia. És nem kell, illetve nagyon nagyon kevéssé. Még az állandó egészségügyi problémákkal küzdők közül is csak kevés jut ilyen állapotba, bár azért a korona esetén ez az esély nagyobb, mint az influenza esetén.
#53: "Eppen emiatt ameddig nem lesz ra vedooltas, addig sajnos terjedni fog, persze a megfelelo vedekezes mellett ez lassithato."
Ezen nem fog változtatni a védőoltás se, mint ahogy ezzel az influenzát se lehet visszatartani, és jelenleg is szedi az áldozatait. A helyzet az, hogy a veszélyeztettek jobb és hatékony megvédésével valójában veszélytelenebbé lehetne tenni a koronát védőoltás nélkül is, és ha az egészségesek halmazában a korona semmivel se okoz nagyobb kárt, mint az influenza (és úgy tűnik, hogy igazándiból még annyit se), akkor önmagában a terjedés sebessége nem hordoz akkora veszélyt magában, mint amennyire ezzel lehet ijesztgetni a jónépet. Ha kiderülne, hogy a nátha terjedési sebessége megháromszorozódott, akkor se esne senki se halálos rémületbe.
Úgy látszik nem érted, hogy itt a vita egészen másról szól. Pont arról, hogy a megfelelő védekezés alatt mit értünk. Értelmetlen túlzásokról, vagy értelmes kompromisszumokról. Tudod, akiket kirúgtak az állásából, az nem ilyen lazán legyint rá a védekezés milyenségére, mint te, és azok se, akik látják, hogy a gazdaság a 2008-as világgazdasági válságban elért mélypontot, még az alá is zuhant, és további romlást prognosztizálnak. Majd ha te is az utcára kerülsz pl. a repülőtér értelmetlen bezárása után, fogadni mernék, hogy jobban szemügyre vennéd a határok és a repülőtér korlátozásáról szóló intézkedések értelmét.
Sőt! Talán azt is megértenéd, hogy itt miről folyik a vita.
#53: "Ha fiatal vagy, jo esellyel 2-3 het alatt atmegy rajtad"
Egyáltalán nem kell három hét, sőt, kettő se az esetek elsöprő többségében. Szintén az esetek elsöprő többségében még a tünetek se olyan erősek, mint egy közepes influenza esetén.
Nem kell ehhez fiatalnak se lenni, lehetsz középkorú, és öreg is, csak egészségileg rendben legyél.
A legtöbb ember (kb. 80%) külön kezelés nélkül gyógyul fel a betegségből, és a COVID-19 - különösen gyermekek és fiatal felnőttek esetében - általában enyhe, de a más korúaknál se jellemző normális egészségi állapotban a nagyobb kínlódás. Ellenben az influenza mindig eléggé nyilvánvaló tüneteket produkál, a többségében kínzóbb.
Neked minderről más ismereteid vannak? Mert ha nem, akkor miért riogatod a jónépet? Mire jó ez neked?
"Ha fiatal vagy, jo esellyel 2-3 het alatt atmegy rajtad"
En csak a sajat esetemet irtam le, lehet rajtad gyorsabban ment at a virus. Egy hete már abszolut tunetmentes voltam, most meg 2 napja ismet visszatert nehany tunet. Sőt van olyan ismerosom akinek marcius ota nem allt helyre a szaglasa. Lehet sajnalni a gazdasagot meg minden, de senkinek nem ajanlom hogy elkapja, meg akkor sem ha mi fiatalok konnyebben atesunk rajta. (Ma harom hete hogy elkaptam a virust.)
#56: "En csak a sajat esetemet irtam le, lehet rajtad gyorsabban ment at a virus."
Akkor előbb nézz utána az adatoknak, és utána általánosíts populáris felületen.
#56: " Sőt van olyan ismerosom akinek marcius ota nem allt helyre a szaglasa."
Borzalmas... Ezért tényleg érdemes emberek 100-ainak a karrierjét és életét, meg egy egész ország gazdaságát tönkretenni. Bocsika! 26 éves embernél azért már ki kellett volna alakulnia némi empátiának is más emberekkel szemben.
Érdemes lenne felfognod, hogy csak nálunk zárták be a határokat, repülőtereket, és amin érdemes lett volna elgondolkodnod, mielőtt itt teljesen feleslegesen a saját kis problémáiddal söpörsz le mindent az asztalról ilyen üres demagógiákkal:
#56: "Lehet sajnalni a gazdasagot meg minden, de senkinek nem ajanlom hogy elkapja"
Ez melyik fertőzésre nem igaz? Ezzel most mit támasztottál alá? Semmit. És nem ajánlanám én se, hogy ezzel a szöveggel odamenj a repülőtér bezárás miatt kirúgott emberekhez, mert garantálom, hogy jobban jársz inkább egy új koronavírus fertőzéssel.
Én teljesen egészséges vagyok, Ha mindenképpen kellene választanom, hogy korona, vagy influenza, akkor tuti, hogy a koronát választanám. Tudod, nem is olyan régen itt a honunkban 2016-17-ben nem néhány száz ember halt meg influenzában, hanem több mint 6000.
Akkor már megint min alapul a riogatásod?
#56: "de senkinek nem ajanlom hogy elkapja, meg akkor sem ha mi fiatalok konnyebben atesunk rajta."
Fejezd be légyszi' a sima hasbakampózást! Az egészséges középkorúak sincsenek számottevően nagyobb veszélyben, és alig vannak nagyobb veszélyben az egészségileg rendben lévő idősek is. Igaz, hogy 60 év felett ugrásszerűen megnő a mortalitási arány, de az is az egészségügyileg leromlott állapotúak, illetve a legyengült szervezetűek esetén lesz igaz.
#56: "lehet rajtad gyorsabban ment at a virus"
Rajtam nem, de már több esettel találkoztam (semmi különösebb, még egy egész család fertőzöttsége esetén is)...
Ezek az emberek dühösek (és egy cseppet se féltek a betegségtől), hogy egy kis láz és prüszkölés miatt hurcolják meg őket, mert éppen egy döglődő céget tesznek még rosszabb helyzetbe a kormány intézkedései (határzár, repülőtér ellehetetlenítés). Ráadásul a cégből a tesztek elvégzését kötelezővé tevő kormányszolgák több mint egy millió forintot raboltak le tőlük tesztelés címén, úgy hogy más országokban a tesztek szinte ingyenesek, vagy konkrétan ingyenesek.
De ha koronás lennék, se esnék kétségbe egy cseppet se jobban, mint ahogy az influenzánál se. Én attól félnék, hogy kirántanak a zsebemből 70000 forintot a semmiért (miért fizetek társadalombiztosítást???), vagy karanténba zárnának, ami baromi érzékenyen érintené a munkahelyemet. Bár szerencsére most úgy tűnik, nem vagyok pótolható, de mi lesz ha rájönnek, hogy ez valójában nem igaz?
Ejnye! Kedves @53! Nem akarod megvédeni az álláspontodat? Imádom, hogy a "minden korlátozást a nyakunka" hívők elsorolják a litániájukat - amik hemzsegnek a vitára alkalmatlan demagógiáktól (bezzeg, ha te kapnád el...; ha a te nagymamád...; És szörnyen szenvedtem, tehát mehet a levesbe a gazdaság...; a szakemberek véleményére kell hallgatni... stbstb - mellesleg a szakemberi vélemények idézése az általam felvetett problémákra sosem érkezik be...) -, majd veszik a kalapjukat, min te.
#53: "Eppen emiatt ameddig nem lesz ra vedooltas, addig sajnos terjedni fog, persze a megfelelo vedekezes mellett ez lassithato."
Értem. Szóval szerinted a védőoltás mindenre megoldást nyújt. Akkor ez hogy lehet? Pedig az influenza ellen van védőoltás (bár nem mindegyik félével szemben, de tudod a koronavírus is mutálódik és változik), ráadásul számos esetben regisztrálták, hogy a koronával fertőzött alany néhány hónap után ismét el tudja kapni a fertőzést. Ez elég szomorú, nem? 3-4 havonta beoltatod magad majd?
Influenza okozta halálesetek száma az elmúlt években hazánkban: "2009/10-ben 1091, 2010/11-ben 2969, 2011/12-ben 4036, 2012/13-ban 2336, 2013/14-ben 2608, 2014/15-ben 6470, 2015/16-ban 51, 2016/17-ben pedig 5162"
Még megemlíteném, hogy több olyan évünk is volt 2000 óta, ahol a világban 1 millió, vagy több életet követelt az influenza, de egyes felmérések szerint még többet.
1.
Ha választanod kellene egészséges 26 évesként az influenza és korona között, még mindig az influenzát választanád? Ha szerinted az egészségesebbekre veszélyesebb a korona, akkor erre mutatnál bármilyen jellegű statisztikát? Az influenza ugyanis nem válogat a korosztályokban halálosztó üzemben, bár ott is az időskorúak a veszélyeztetettebb réteg.
2.
Levezetnéd, hogy a COVID-19 elleni védőoltásban miért látsz végleges megoldást? És miért tekinthetünk el amellett, hogy az influenza esetén ez nem jön össze?
3.
Miből gondolod, hogy valaha is megszabadulhatunk a koronától pusztán maszkhordással? Akkor hogy lehet, hogy az EU-ban vadul terjed mindenfelé a korona?
4.
Feltételezzünk egy országot, ahol nagyon fegyelmezetten betartják a maszkhordást. Mennyi idő lesz az, amíg bírják türelemmel? És mi lesz, ha már nem bírják tovább? És a tény az, hogy egy ország se bírta, még hónapokon keresztül se. És kergethetik az álomképeket a maszknemhordási büntetésekkel megnyugtatva magukat, de ezzel is csak időt fognak húzni, semmi mást, mert így vagy úgy, de megint el fog terjedni a korona, ha másért nem is, de a titkos maszknélküli partik növekvő sokasága miatt. Meddig tartható ez a csiki-csuki szerinted?
Nézd csak!: [link]
Elkerülhetetlen a harmadik hullám, maszk ide, vagy oda.. Hm?
És nézd csak! Lassan lassan elkezdhetünk félni az új ellenségtől is. Itt van az influenza járvány is! :D
Nézzük ezt: [link]
Idézve: "De ha betartanánk azokat az egyszerű járványügyi intézkedéseket, hogy "hordjál maszkot, tartsál távolságot, moss és fertőtleníts kezet, akkor két legyet üthetünk egy csapásra, és mind az influenzától, mind pedig SARS-Covidtól meg tudjuk magunkat kímélni" - mondta Jakab."
Édes Istenem! Akkor Jakab úrnak már csak egy feladata van, hogy mutassa be, hogy ez melyik országban működött huzamosabb ideig. Azt is mondja el, hogy mi történik, ha már elegünk lesz a maszkból, vagy szerinte életszerűtlen azt feltételezni, hogy a maszkhordó, ha nem lát maga körül semmiféle katasztrófát, akkor idővel tele lesz a hócipője a maszktól? Életszerűtlen azt feltételezni, hogy lehetetlen lesz mindenkire maszkot kényszeríteni, mert mindig lesz nem kis számban polgári engedetlenség, vagy hanyagság? Az utóbbi problémára rá lehet legyinteni azzal, hogy ezek hülyék? Majd ettől jól elszégyellik magukat? És Jakab úr megoldásában hol látható az a megnyugtató végeredmény, amikor a maszkot már tényleg levehetjük? Jakab úr érti azt a kifejezést, ha valakire azt mondják, hogy rózsaszínű felhőkben jár?
5.
Mi a búbánatos tököt segít a határok lezárása és a repülőtér ellehetetlenítése azon, hogy már nálunk is szétrobbant mindenfelé a korona? Miért megy szembe ez ügyben a szakértők jelentésével és kérésével a kormány?
6.
Ha téged rúgnának ki a munkahelyedről, akkor is ilyen lelkes korona-korlátrajongó lennél? - hogy én is demagógiázzak egyet.
Mi lenne, ha egy korona-korlátimádó már végre érdemben képes lenne ezekre az egyszerű kérdésekre válaszolni? Legalább egyre! Csak hogy tudjam, hogy a kedves ismerőseim tök feleslegesen kerültek a munkahelyükről utcára, vagy volt értelme is?
57-es: Normalis embernek mondjuk alapbol van felretett penze, es nehany honapnyi leallas alatt nem kellene csodbe mennie. Te oktatsz ki engem empatiabol, mikozben annyit nem tudsz mondani, hogy jobbulast hanem csak rajtam kered szamon a kormány intezkrdeseit. :D
Kerdezem, miota zartak le Magyarorszagot? En papirral barmikor haza tudok menni, mert igazolom hogy van munkaviszonyom kulfoldon. Azt hogy most paran nem tudnak kulfoldon nyaralni tenyleg sajnalom, de lehetett erre szamitani. Na meg egesz nyaron eleg nagy volt a szabadsag, mukodhettek a klubok is, meg minden. Kint Nemetorszagban ezek mind be voltak zarva. Lehetne meg sorolni, de te csak a te allaspontod veded.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!