A barátommal összeköltöznénk, hogy mondjam meg a tesómnak, hogy költözzön el?
Féltestvérek vagyunk, én kicsit nagyobb előnnyel tudtam indulni az életben az apám által. A lakást is ő vette nekem, az enyém. Viszont nem éreztem fairnek, hogy én itt lakok egyedül egy 2 hálószobás lakásban, közben a tesóm meg koliba költözne a halál f.szán. 1,5 éve költözött be. Nekem nyáron lett egy párkapcsolatom, és időszerűnek tartjuk, hogy ne az legyen, hogy hol nálam, hol a páromnál alszunk, hanem legyen egy közös otthonunk. Ő költözne hozzám.
Már április óta szó van róla, többször megjegyeztem a testvérem előtt is, hátha megkérdezi, hogy a továbbiakban mi hogyan képzeljük ezt el, de semmi... A barátom szerint úgy van vele, hogy úgyis két hálószoba van, elférünk hárman. És hogy ezt a beszélgetést nekem kell majd kezdeményezni... Viszont én ebben annyira béna vagyok, mindig kerülöm a kínos szituációkat, beszélgetéseket. Nem akarom megbántani, nem is mondanám azt, hogy akkor hétvégén pakoljon és hétfőtől nem lakhat itt, mert július-augusztus környékén kéne csak elköltöznie.
Egyetemisták vagyunk, de nem tudom, hogy most a covid miatt szeptembertől mehet a kollégiumba?
Nem vagyok bunkó, de hihetetlen, hogy sokak szemében én vagyok a rossz, amikor 1,5 éve kb eltartok egy plusz embert. Mert ő otthonról ilyen heti 10-15 ezreket kap zsebpénz gyanánt, abból nem menne messzire.
Szerintem igenis gáz, ha egy felnőtt férfi nem tudja megadni a gyerekének a minimum szintet legalább, nem tudja rendesen támogatni. Hidd el, hogy én is azért tanulok, teljesítek jól, hogy ha majd évek múlva a gyerekem továbbtanulásáról, költözéséről legyen szó, akkor segíthessek neki, ne pedig azzal szembesüljön, hogy mehet kollégiumba és majd TALÁN 10-15 év múlva vehet magának egy lakást, hitellel a nyakában.
23!
De. Na és a Jani honnan tudja, hogy mennyi időre költözhet?
"Szerintem igenis gáz, ha egy felnőtt férfi nem tudja megadni a gyerekének a minimum szintet legalább,"
Na ezért nem támogattam soha, hogy valaki ilyen szinten elkényeztesse a gyerekét, mert ilyen elcseszett értékrendje lesz. Szerinted ma Magyarországon az a MINIMUM hangsúlyozom a MINIMUM, hogy vesznek a gyereknek egy lakást:DDD Édesszivem...
1-1,5 évig?? Én már a heteket számoltam, meg hogy hogyan alakíthatnánk át a szobáját dolgozóvá, milyen legyen a festék + tapéta, honnan rendeljük a szőnyeget, bútorokat stb. Nem akarunk évekig hárman élni... Az már nekünk sok lenne, kettesben szeretnénk lenni.
Ráadásul írtam, hogy a barátom sokat dolgozik home office-ban, kell neki egy dolgozószoba, ahová elvonulhat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!