Mit gondoltok az "idősek otthonáról"? Mármint, hogy egy szülőd beadd.

Nem-nem. Kifogás mindig volt és lesz. Ha hetekig, ha hónapokig, ha évekig, mindig ugyanott végzi az ember: otthonban. A saját lelkiismereteket nyugtassátok, engem nem érdekel.

Duma.

Ha nem érdekel miért vagy felhàborodva????

Majd meglássuk ha ilyen helyzetbe kerülsz hogy fogod birni...

Addig amig valaki életét nem ismered ne itélkezz!!!

Mindenkinek joga van eldönteni mit részesit elönyben!

Es ha valami nem megy akkor nem megy!!!

Kedves 57-es!

Le lehet pontozni mindenkit nullára, ez a ténykeen nem fog változtatni.

1. Az öregeket mesterségesen életben tartja az orvostudomány tovább, mint amit még emberi méltóságban eltöltött életnek lehetne hívni.

2. És ez igenis probléma. Nem azért, mert a gyerekeik már nem "húznak hasznot" belőlük, ahogy egyesek előszeretettel fogalmaznak, hanem, mert a gyerekeik a saját gyerekeikért felelősek elsősorban. Vagyis ha rendelkezésre áll x összeg havonta, és dönteni kell, hogy ez a gyerekek nevelésére vagy az idős szülő ápolására menjen-e el, akkor nem szabad, hogy kérdés legyen, hogy a gyerekek az elsők. Végtelenül önző, gonosz, sőt buta az, aki elvárná, hogy egy keresőképes korú felnőtt egy haldokló haldoklásának a meghosszabbítására költse el azt a pénzt, amit a gyereke neveltetésére is szánhatna. AZ olyan családokban, ahol ez nem vagy-vagy kérdés, mert bőven van pénz, ott nyilván más a helyzet.

3. Nem mindenki él a szüleivel/nagyszüleivel egy városban, de még egy országrészben sem, tehát nem tud bármikor pattanni, ha szükség van rá. És nem mindenki él akkora lakásban, hogy még egy embert még évekre magához vegyen, nem mellesleg az idősek többnyire egyáltalán nem is akarják elhagyni az otthonukat.

4. Összességében igen, jobban jársz, ha takarékoskodsz öreg korodra, és saját magad nézed ki a számodra megfelelő idősek otthonát. Ne légy olyan önző, hogy elvárd a gyerekeidtől, hogy mindent feláldozzanak érted. Nekik a saját gyerekeikért kell áldozatokat hozniuk, azt vállalták, az a kötelességük. Nem tartoznak neked mással, mint szeretettel és tisztelettel. Ha a közeledben élnek majd, és vállalják az ápolásodat, az szuper. De ha nem, akkor fogadd el, hogy az élet az életet választja, ha választhat, a gyerekeid pedig inkább a saját gyerekeiket, mint azt, hogy feladják a munkahelyüket, hogy téged saját kezűleg pelenkázhassanak.

Kegyetlen dolgok ezek, de igen, így van.

Csak azt áruld már el kérlek, hogy ha számodra olyan hasznos volt megerősítést nyerni az elképzeléseidre az itteni hozzászólásosokból, akkor miért pontoztál le mindenkit, mintha a válaszunk nem lenne hasznos?

A nagymamám 89 éves korában hunyt el. 85 éves korától magatehetetlen volt. Egyik szemére vak a másikra erősen rövidlátó volt. Otthon ápoltuk. Mivel nem tudtunk felvenni mellé amíg dolgoztunk az egész család élete arról szólt, hogy ki fut haza megetetni, ránézni munkaidőben. Majdnem ráment a család nem csak anyagilag (mivel hosszú távon a munkahelyeink sem nézték jó szemmel a folyamatos elkéretőzéseket) hanem fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő volt. Az utolsó egy év volt a legrosszabb. Amikor végül kórházba került a háziorvosunktól kérdeztük, hogy nem lett volna jobb megoldás az otthon? Azt mondta, hogy annak ellenére, hogy mindent megadtunk neki, és rendben ápoltuk (nem volt felfekvése, vagy egyéb olyan problémája ami az ápoltaknál meg szokott jelenni) ha otthonban lett volna akkor valószínűleg tovább lehetett volna köztünk.

Ha én olyan helyzetbe kerülök, hogy nem tudom ellátni magam akkor én magam fogom követelni tőlük, hogy keressünk egy élhető otthont mert nem kívánom nekik azt amit nekünk kellett átélnünk.

Aki úgy érzi, hogy a gyereke tartozik neki bármivel is, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent gyereket vállalni, gyereket feltétel nélkül szeretni. Pont az a lényeg, hogy ők nem tartoznak nekünk semmivel anyagi értelemben, nem kell visszatörleszteniük a nevelésükre, taníttatásukra fordított pénzt, nem kell nekik spórolniuk arra, hogy fussa majd a mi eltartásunkra is, ha megöregszünk. Feltétel nélkül szeretjük őket, és amikor vállaltuk őket, ezt vállaltuk.

Aki a gyerekeitől elvárja a pelenkázást, mert neki nem fűlik a foga az idősek otthonához, az nemcsak önző, hanem még tartás sincs benne. Normális ember el nem tudná viselni, hogy a gyereke törölgesse ki a kakiból, szerető szülő ilyennek a gyerekét soha ki nem tenné.

Vannak önző gyerekek? Igen, biztosan, sokan. De ezek szerint önző szülők is vannak, akik csak azért szültek, hogy majd öreg korukban legyen ingyen kiszolgáló személyzetük.

Aki 100%-ban a gyerekeire számít, hogy azok majd eltartják, az mit csinál, ha mégse sikerül, mert a gyerek mondjuk nagyon rossz anyagi helyzetben lesz, megbetegszik, neadjisten elhunyna? Őszinte megdöbbenéssel olvasom a válaszokat, amik szerint nem kellene takarékoskodni, mert majd a gyerek elintézi. Ugye nem ennyire naivak felnőtt emberek? Ugye nem??

Ráadásul le is pontozzák azokat, akik racionálisan gondolkoznak, és nem lehetetlenítenék el a családjukat.

Döbbenet.

Az én véleményem az, hogy minden idős ember más. Meg minden család.

Az én szüleim még nem "szuper idősek" (60 körül), de már szoktam gondolkodni... Édesapám szerintem például szuperül meglenne egy otthonban, mert nem tud megülni a seggén, állandóan igényli a társaságot, a pletykákat, de az ápolgatást nem nagyon tűri el. Én el tudom képzelni, hogy simán szuperül érezné magát egy ilyen..."közösségben". Mert mégiscsak az. Persze megkérdezném, hogy szeretne-e menni, stb.

Ellentétben édesanyám (aki egyébként pont hangoztatja mindig, hogy őt majd adjuk be nyugodtan) már nehezebb döntés lenne, bár neki is nagy igénye van a társaságra (plusz már fiatal korában is imádta az idősek társaságát), viszont ő labilisabb, szereti, ha körbeugrálják, már egy kis betegségnél is a "halálán van", és bár a többi időssel biztos jól elpanaszkodna, de ha nem kap megfelelő "még a seggét is kinyalják" ápolást, akkor lehet, hogy kikészülne.

Sok mindentől függ egyébként még... volt olyan távoli rokonom, akit beadott a fia, és másnap meghalt. Nyilván nem kevés lelki ok állt emögött, hogy ő úgy érezte, magára hagyták és nem kell senkinek. De szerintem lehet úgy beadni valakit, hogy közben jó még a viszony vele, éreztetjük vele, hogy azért szeretjük, és látogatni fogjuk (és tényleg látogatjuk is). Szerintem vannak ilyen esetek, amikor működhet a dolog.

És bizony egyetértek, hogy otthon ápolni őket sajnos nagyon megterhelő egy családnak, most csúnya kimondani vagy sem...

Szituációtól függ a dolog, hogy mi a helyes. Sok mindentől függ. Szerintem ugyanúgy lehet egy remek döntés (ami mindkét félnek jó), mint ahogy borzalmas döntés.