Jogosan cseszegetett?
Figyelt kérdés
Ma a suliban átáztam első óra után. Tegnap jött meg, tehát fel voltam készülve mindenre, csak arra nem számítottam, hogy ilyen erős lesz a vérzésem, hiszen soha nem volt ilyen. Hazajöttem a suliból, de előtte felhívtam apám, hogy ne higgye azt, hogy lógtam. Erre valamilyen oknál fogva azzal piszkált, hogy lehetnék figyelmesebb is, és hogy miért nem viszek tampont (mellesleg amúgy volt nálam, de mindegy). Utána egész nap ezzel csesztetett. Tényleg az én bénaságom miatt van ez is?2019. jan. 30. 21:19
31/32 anonim válasza:
Abszolút nem értem apukád reakcióját, szerintem egyáltalán nem volt tőle jogos. Velem is volt már ilyen, ahogyan szerintem minden nővel. Középiskolás voltam, reggel elmentem a suliba, majd mikor az első óra után felálltam a székről, akkor láttam, hogy tiszta vér minden. Aztán egyszer már egyetemistaként is jártam hasonlóan. Most őszintén, ilyenkor mit csinál az ember? Ha tiszta vér vagy, tiszta vér a bugyid, tiszta vér a nadrágod, tiszta vér a szék is, akkor mégis mi a jó büdös franc jut eszedbe, ha nem az, hogy a lehető leggyorsabban hazamész, lefürdesz, átöltözöl stb? Hiába van nálad egy szekéralja tampon és betét, azt ragasztgathatod a véres bugyidra nem mész vele semmire sem, ha van nálad váltó bugyi, akkor attól a nadrágod még ugyanúgy tiszta véres. Nem tudom, hogy van-e olyan, aki komplett váltó ruhát hord magánál, de egyébként szerintem az sem olyan kellemes, ha külsőre jól nézel ki, mert tiszta a ruhád és azon nem látszik semmi, de te tudod, hogy amúgy "ott" és a combodon stb. azért nem olyan rózsás a helyzet, mert azért a mosdóban nem lehet annyira profin tisztálkodni a vizes zsebkendővel és a nedves törlőkendővel. Szóval szerintem egy teljesen logikus döntés, ha ilyenkor az ember hazamegy. Az más, ha erre valami miatt nincsen lehetősége és valahogyan "trükközve" át kell vészelni azt a napot, de ha nem muszáj emiatt aggódni, stresszelni, idegeskedni stb., akkor nem kell feleslegesen szenvedni.
32/32 A kérdező kommentje:
Azért az érdekes, hogy vannak akik szerint délutánig kibírhattam volna. Nem negyvenöt perc alatt áztam át, hanem 2,5-3 óra alatt, de ezt is jobban tudják mások. Mindenesetre tanultam belőle és legközelebb jobban vigyázok. Ez nem olyan dolog, ami az én hibám szerintem. Sosem volt ilyen erős vérzésem. Nem voltam rá felkészülve.
2019. jan. 31. 21:03
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!