Jogosan szóltam vissza anyámnak?

Sosem... Volt olyan kapcsolatom anyummal, mint egy elvárandó anya-lánya kapcsolat. Amióta az eszemet tudom, minden dologért ordibál velem (komolyan mondom) ma azért ordított torka szakadtából, mert elfelejtettem rendesen elzárni a csapot. Nagyon régóta ezt csinálja és mindig elmondja hogy milyen haszontalan vagyok. Pár hónapja hagyta abba azt, hogy folyton piszkál a külsőm miatt. Mert hogy, hogy nézek ki, miért így öltözök fel stb... Mindig úgy éreztem magam, hogy nekem tényleg semmi hasznom nincs ebben a világban, hogy az én véleményem soha nem fog számítani, és a mai napig nem merek megszólalni idegen emberek közt. Most tényleg úgy érzem, hogy öngyilkos tudnék lenni, mert semmi hasznom. Mikor pedig kértem, hogy mehessek pszichológushoz, azt mondta hülyeség. Ő ilyet nem fizet nekem. Túl drága... Elegem lett. Elegem lett, hogy mindenért engem hibáztat és ma visszaszóltam. (Facebookon, mert dolgozott) elmondtam, mennyire rosszul esik minden amit csinál és hogy a folytonos kiabálással nem jut sokra. De biztos vagyok abban, hogy emiatt a "visszapofázásért" is lefogja ordítani a fejem. Néha meg kedveskedik és megkérdezi, miért vagyok ilyen szomorú egyfolytában? (Elmondanám, hogy ha nem otthon vagyok, nagyon vidám vagyok. De ahogy belépek a kapun mintha valami varázsütés ért volna minden életkedvem elmegy) én komolyan nemtudom mit kellene tennem, hogy ne érezzem minden itthon töltött pillanatban, hogy félek mikor szid le megint valamiért. Segítsetek. Ti mit csinálnátok a helyemben?