Mit szólnátok, ha az idén érettségiző 18 éves fiatok kijelentené, hogy ő inkább öngyilkos lesz, semhogy dolgozzon vagy továbbtanuljon?

Kijelenteném, hogy inkább öngyilkos leszek, de nem tartom el az érettségi után, főleg nem életem végéig.

Patthelyzet.

Mélységesen elszomorítana, hogy megbuktam szülőként. Megpróbálnám felidézni, hol rontottam el, hogy egy cél nélküli életképtelen léhűtőt neveltem.

Megpróbálnék beszélgetni vele, hogy megértsem.

Abban biztos vagyok, hogyha a munkára rákényszeríteném, vagy leüvölteném a fejét, attól még nem szeretné meg a dolgot. Nem frusztoszteronnal terapeutizálnék, ahogy itt sokan jönnek ezzel az oldszkúl "kijózanító pofon"-os sokkterápiás paradigmával.

Inkább egyfelől magamba szállnék, hogy mit követtem el a nevelés során, hogy nem lett érdeklődési köre és ambíciója, másfelől megpróbálnám feltárni az okokat, elbeszélgetnék vele, akár pszichológus segítségét is igénybe venném.

Ez nagyon nem jó dolog! Észhez kell térítened vagy egy drogos senkiházi lesz, vagy olyan lesz, mint az egyik volt haverom, hogy ott van mindjárt 23 évesen, és a próba idejét se dolgozta le sehol.

Sõt! Még a 9. - et sem végezte el...

Meghalt az anyja, mikor 13 éves volt, aki szigorüan nevelte, tanulnia kellett, és a tutyi - mutyi apja maradt, akinek semmi tekintélye, és a fia csak kiröhögi mikor próbál erélyes lenni...

A gyerekkel azóta nem haverkodom, mióta a 9. - et abba hagyta...

Most se dolgozik, csak teng - leng egész nap... Az apja pénzeli, meg veszi neki a cigit...

Istenem, kérlek mondjátok, hogy akik ilyen válaszokat adtak, mint "kiröhögöm, leüvöltöm a fejét, megütöm", azoknak nincsen, és soha nem is lesz gyermeke...

Az illető idén érettségizik, tehát még az érettségi, felvételi előtt áll. Semmi sincs veszve, a gyermek egyszerűen bepánikolt, ami teljesen "normális", hiszen nagy stressznek van kitéve, nemsokára itt az érettségi! Biztosan mindnyájan stresszesek voltatok ebben az időszakban, márha eljutottatok addig, mert a válaszok értelmi szintjéből ítélve ez nem annyira biztos...

Mindenesetre én próbálnék együttérezni vele, beszélgetnék vele, elmondanám, hogy ezen én is keresztülmentem, de túléltem, és ő is túl fog jutni rajta. Megnyugtatnám, és biztosítanám róla, hogy segíteni fogom ebben az időszakban, de tanulni fontos, mert az az alapja a biztos jövőnek. Én nem hagynám elkallódni, nem kénydzeríteném, ha nagyon nem akarja, de igyekezném a jó útra terelni.

Mivel a saját gyerekem, szeretném, ha jó élete lenne. Ez annak a jele, hogy bepánikolt a hirtelen felnőtté válás, fontos döntések meghozatalának kényszere miatt.