Mit tennétek ha a gyermeketeknek öngyilkos akarna lenni?
Sziasztok! Nem kamu kérdés, de ki kell magamból írnom amit érzek, mert nagyon tanácstalan vagyok. Nem én vagyok a szülő.
3hónapja egészségügyi problémiáim vannak(fülemmel, fejemmel)és már annyira kikészített az egész, hogy lelkileg teljesen összeomlottam. Az orvosok nem tudnak rájönni mi a bajom, akárhánynál voltam mind mást mondtak.Pár napja fülzúgásom van, ami fokozza az egészet,nem bírom elviselni, rettegek hogy soha nem múlik el. Kérlek ne írjatok a fülzúgással kapcsolatban semmi nagatívat, mert már így is össze vagyok omolva.
Anyukámnak is mondtam már hogy nem bírom és azt akarom, hogy vége legyen, de ettől ő is csak sírt, és fél. Két hete voltam pszichológusnál, de nem vett komolyan így vissza sem rendelt. Tegnap voltam pszichiáternél, frontint és kedélyjavítót írt fel, de nem érzem ezt sem megoldásnak.Már enni sincs erőm, annyira idegesít a zúgás, hogy csak kihányom, mindig rosszul érzem magam. Állandóan az jár a fejemben hogy meg akarom ölni magam. Már egy órája tanácstalanul sírok és próbálok nem kárt tenni magamba. Egyszerűen nem látok rá esélyt, hogy rendbe fogok jönni, elviselhetetlen ez a "betegség" számomra. Egyedül anyukám a támaszom, egyedül az ő fájdalma tart vissza attól hogy megöljem magam. Ma már arra is gondoltam hogy betelefonálok a kórházba, hogy öngyilkos akarok lenni, de nem szeretnék egy ágyhozkötve begyógyszerezve feküdni, és anyukám tönkretenni. Mit tegyek?
18/L
#20! Nagyon aranyos vagy, köszönöm a válaszod. Igen tudok róla hogy lelki oka is lehet. Azonban egyenlőre a fülproblémámhoz kötöm, mert az nem lelki eredetű. Ez valóban elképzelhető hogy az idegi kimerültségem okozza a fülzúgást, de ez az utolsó opcióm lesz, miután rájönnek a fülfájásom, pattogást, zavarokat mi okozza.
Próbáltam hogy nem figyelek rá, de a pánikrohamom ami kb.egész napra szól keresztbevágja az egész "legyünk pozitívak" felfogásom.
Elolvasom amit linkeltél. Köszönöm!
# Teljesen igazad van. Csak én vagyok anyukámnak, sokat is sír szegény miattam, mert látja mennyire szenvedek és tehetetlen, mert az egészségügy semmit se csinál.
Ő nekem a mindenem, miatta nem csináltam még semmit, épp ezért rettegek, egyik "mély" pillanatomba nehogy csináljak valamit.
Én 13 éve viselek hallókészüléket és hallottam, hogy van olyan funkció rajtuk amikor egy àltalad nem hallható, un. "fehér zajt" kelt a készülék és ezzel eltereli a fülzúgásról az agyad figyelmét.
Th csendet "hallasz"
Amúgy ebben a szakmában a pécsi Ági-fon, annak vezetője Ábrányi Ágnes és az ő ismeretségi köre ami "jó kezeknek" nevezhető.
Ki tudod próbálni, ha bejön nem ciki hordani.
Ma voltam nyaki ér ultrahangon, vagy micsodán. Az is jó. Mellkas RTG-m is volt, az is jo...
A neurológus azt mondta elképzelése sincs miért van bajom, ő szerinte kitalálom. Aztán mondtam neki hogy hajoljon közel hozzám és én beszélek ő meg hallgassa ahogy pattogok. ÉS HALLOTTA. bezzeg arra már semmit se mondott, képes volt a lapomra azt írni, hogy hipochonder vagyok.ÁÁÁHHHH KÉSZ RÖHEJ.
Belsőfül? Meniere-betegség..? nálam előjött /5 évente..kb..41/N/.. nem lehet hogy valami belement a füledbe ad absurdum..?? Hallja hogy kattog, és semmi??? Röhej:(
hát sokat nem várj tőlük kollégámat is jól lemarták amikor az ügyeletre rohant egy orbitális rovarcsípésnél..
A beutalómra a háziorvosom a Meniére betegséget írta, viszont az ideggyógyász szót sem ejtett róla. Olvasgattam róla, nekem sajnos nem az van szerintem. Az én problémám összetettebb és a tünetek sem teljesen rám illőek :(
Nekem mindkét fülemmel baj van, a nyelésemmel is... ma reggel már megint kattant nyelésnél a nyelvcsontomnál-gégefedőmnél..borzalmasan tud fájni...nem érzem jól magam...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!