Szülők, vennétek a gyermeketeknek játékra való PC-t,150-200 ezer ft. Között, ha jó a tanulmányi átlaga?
Nem vennék. Ez nagyon sok pénz játékra.
Nyaggathatna több hete is, de szerintem pénzkidobás, és ne szokja meg, egy kis sírás-rívással bármit elérhet.
Ui: nem csak (!) játékra sok pénz, amúgy is!
Attól függ, hogy hogyan állunk anyagilag.
Ha ez megterhelő, akkor nyilván nem ez lesz az elsődleges, hogy a másik gép mellé vegyünk még egyet, akármennyit nyaggat is.
lehet, h pont azért jó a tanulmányi eredménye, mert nem b.ssza el a nap nagy részét számítógépes játékra.
Programmozás tanfolyamra befizetném, még többért is.
Ha programmozásra kellene a gép, vennék neki, még többért is.
Sportórára befizetném, még többért is.
De nem látom, hogy miben fejlődne a gyerekem hosszú távon, ha majdnem egyhavi fizetésemet arra arra kidobom, hogy ő számítógpen játszhasson.
Miért és kinek lenne jó ez?
Gyerekkorunkban nekünk volt, de csak egy amolyan gagyibb gép 150 alatt. Testvérem és én is kitűnő tanulók voltunk, szóval a tanuláshoz és a jegyekhez egy gépnek semmi köze. Már mindketten felnőttek vagyunk, jó munkával, jó fizetéssel és saját high end PCvel.
Nem kell mindent a játékokra fogni. Ha rosszul nevelted a gyerekedet az a te saját problémád, nem a PC tette őt lustává, te rontottál valamit el. De ugyebár mást okolni mindig könnyebb.
Azért megkérdezném, hogy hány éves és mire használná, mármint milyen jártékokra. Mert ha egy 10 évesről beszélünk, aki Minecraft előtt ülne, akkor arra nem kell egy akkora nagy keret. De idővel mégis lehetne hozzáadni és így nem egyszerre jönne egy nagy összeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!