Anyukám nem engedte, hogy vele karácsonyozzunk, hogy dolgozzam fel?

pár oldalig olvastam a nyavajgásod. a vègère már nem volt türelmem.

kèrdező, anyukád egyèrtelműen nem normális. 30 èves vagy,a te dolgod, hogy kivel jarsz,neki semmilyen beleszólása nem lehet. az meg egyenesen nevetsèges,hogy azzal zsarol,hogy ő bele fog halni a fájdalomba,mert ezzel a fèrfival jársz...ugyan. haljon akkor ha ilyen idiota.

ès ha ezek után még a családtagok mellè állnak,meg külön terítenek neki,hogy ne kelljen a pároddal egy asztalhoz ulni..hat akkor ezeket a csaladtagokat is ignoráld.

hívd meg te karácsonykor ebèdre a család normális rèszèt. de nem èrtem mièrt kell ennyire erőltetni,hogy joba legyèl anyukáddal?

csodalom a pasid hogy bírja.

Mondjuk az tényleg erdekes, hogy ilyen nagy az ellenállás a két oldalon, az otthon sirdogalas is az, dehát kevesen nőttek fel minden területen.

Még mindig dönthettek ugy, hogy nem mentek el ma. A másik verzió, hogy lehiggadtok szépen, belül is, tudatositjátok, hogy nem ti rontottatok el, hanem anyukád. Igy viselkedjetek természetesen, fesztelenül - anyukád csodásan ráérez és kihasználja, hogy téged ennyire feldúl a zsarolása. Tudom én jól, hogy nehéz a szülőktől függetlenedni, de hát fontos.

Kedves Kerdezö!

Leirom az en peldamat.

A lanyom annyi idös, mint Te, egy szem gyerekünk a ferjemmel. Diplomaja nincsen, erettsegije es szakmaja van. Szerettük volna ha, tovabb tanul, de nem akart. Ez tiszteletben van tartva. Nagyon szereti a szakmajat amiben dolgozik, azt szivvel-lelkkel csinalja. Büszkek vagyunk ra. Miutan kitanult es munkahelye lett, kapott egy lakast tölünk, a butorokat mi fizettük, de neki is volt megtakaritasa.

Munkahelye van, ahol jol erzi magat, keres annyit, hogy el tudja tartani magat, lakasgonok nincsenek, tehat minden perfekt. Mar csak egy joravalo fiu hianyzott mellöle.

A problema ezelött öt-hat eve kezdedödött.

Az eddigi baratai mind jo megjelenesüek voltak, velük szemben tisztelettudoan viselkedtek, de ... mindegyik valamilyen konfliktusban allt a rend öreivel. Mindig remeltük, hogy majd elmulik, ha vehemensen tiltakozunk a kapcsolat ellen, azzal csak az ellenkezöjet erjük el.

Tehat, vartunk es remeltünk.

Egyszer azzal allit be a lanyunk, hogy terhes lett. Az aktualis 'lover't csak elmondasbol ismertük. Kertük, hogy mutassa be nekünk, hiszen egy csalad leszünk.

Elerkezett az X idöpont - ezt soha nem felejtem el, mert még a lelegzetem is elallt. Lanyom lepett be elöször az ajton - ö kb. 162 cm magas - a hata mögött egy nala alacsonyabb, vörös haju, kampos orru szörnyeteg. A nadrag ülepe a terdeig logott, koszos kitaposott cipö, baseball sapka. Azt sem tudtam, hogy sirjak vagy nevessek. Ferjemnek is elallt a lelegzete es csak nyelni tudott.

Meg lettek vendegelve. Az asztalnal, eves közben erdeklödtünk, hogy ki fia, ki borja, esatöbbi ismerkedtünk.

Kiderült, hogy se szakmaja, se kepzettsege, se munkaja, se penze. Még a szocialis segelyt is hülye vagy lusta volt igenyelni.

Kerdeztem, töle, hogy ilyen feltetelek mellett, mik a szandekai a jövöre nezve, hogyan akar/ fog tudni egy kisgyermekröl gondoskodni.

Az volt a valasza, hogy inkabb ö nem eszik, de a gyereknek lesz mit ennie.

Nah, ezzel teljesen diszkvalifikalta magat. Feltettük a lanyunkat, feltettük a még meg nem született kisbabat.

A bemutatkozas utan kertük a lanyunkat, hogy inkabb szakitsa meg a terhesseget, de ne rontsa el ket ember eletet (sajatjat es az ujszülött jövöjet)

Hala isten jo belatasra sikerült birnunk, sirva belegyezett. par nappal kesöbb fordult a kocka, mondta, hogy megtartja a babat es baba apjaval sem szakit.

Mondtuk neki, hogy ezt mi nem birjuk ki, a fiu lusta, nem szeret dolgozni, csak a 'play station'nal jatszik. Mi meg nem birnank elviselni, hogy lassuk a penztelensegüket es a kinllodasukat, igy akaratlanul is segitenenk öket. Ez egy feneketlen hordo allapot lenne. Soha nem lennenek önalloak, mindig penzelni kellene öket. Lehet, hogy a fiu erre is jatszott.

A kapcsolat megszakadt közöttünk, illetve csak ugy hebe-hoba volt. Kertem, hogy a fiut ne hozza többet hozzank. Akkor ö sem jön.

Nagyon nehez volt elviselni, hogy egy ilyen semmirevalo, törpillan vesztettük el a lanyunkat. Sokat sirtam. Ferjem mondta, hoyg hagyjam abba a sirast, mert meg a mi hazassagunkat is tönkreteszik.

Aztan felhivott a lanyom es mondta, hogy megszületett a baba. Kerdeztem, hogy melyik korhaz, hol fexik, meglatogatom. Ne menjek.

Meg volt a baba keresztelöje, nem voltunk hivatalosak. Ra egy fel evre összehazasodtak. Csak ugy mellekesen kerdeztem meg, hogy meg vagyunk-e hivva, mert evidens, hiszen a menyasszony szülei vagyunk.

Kerek perec kijelentette, hogy nem vagyunk hivatalosak.

A lenyeg, ha a fiu vörös haju, sovany, kicsi termetü, ... DE (!) ezzel legalabb tudasban, szorgalomban nagy, azzal kompenzalta volna a hianyossagait. Mi nagyon örültünk volna es nem lenne ellenvetesünk, a lenyeg, hogy a lanyunk boldog.

Most szegyeljük a fiut is, a lanyunkat is, az egesz szituaciot szegyenlem.

Sok irigyünk volt mindig is (pedig munkaval teremtettük meg azt amink van. Senki nem rakta alank, nem örököltünk, nem nyertünk a lotton) most meg kárörvendenek.

A kapcsolat megszünt közöttünk.

Ha ennyire utál anyukád, minek ragaszkodsz ahhoz, hogy hazamenj szenteste?

Én tíz éve külföldön vagyok, egyszer se voltam otthon szenteste (nálunk soha nem volt békés hangulat, nem csak szenteste, máskor se, a nagymamámhoz menekültünk).

Mióta nem vagyok otthon, nyugodt vagyok.

jujj 30 éves felnőtt nő létedre nem láttad az anyukádat Szenteste??? Na bumm. Mi van ebben? A párod meg végigsírta a tavalyit? Komoly férfi :)

Ne foglalkozz anyukáddal, ha ilyen bunkó. Maradjon ki ő minden családi rendezvényből meg belőled is.

Te meg foglalkozz a pároddal.

DEEEE!

Szerintem ez kamu!

Mert már ezer féle változatban volt itt fent. Anyuka szempontjából is.

úgyhogy jelentem is ;)