Miért hallgatja el előlem a fiam, hogy van valakije?
A héten láttam a fiam az utcán egy lánnyal.
A leányzó arcából semmit sem láttam, mert kapucni volt rajta, és háttal állt.
Hosszú percekig ölelték egymást és csókolóztak, az iskolához közel, útban hazafelé.
Mit tegyek? Kérdezzek rá? De megbántani se akarok a fiam.
Mi legyen?
N/46, f/16
Elérzékenyültem, ahogy olvastam a kommenteket.
Nehezen találom a szavakat… Tényleg kezd felnőni, függetlenedni?
Aztán tényleg zavarhatná a védekezéssel, egyéb ide kapcsolódó dolgokról világosítanám fel.
Úgy meghatódtam, itt pityergek… De ezek inkább örömkönnyek.
Ja, és a fiam sem fiú :D
Ne vicceljük ezt a fontos dolgot!
Úgy érdekel, kivel láthattam.
Kérdezzem meg az osztályfőnököt?
Ne telepedj már rá ennyire!
Az osztályfőnöke meg mégis honnan tudhatja feltétlenül, hogy ki az a lány? Meg amúgy nem mindegy?
Én sem jelentettem be mindent otthon, csak ha már elég komoly volt, pedig ha apámmal annyira nem is, de anyukámmal annál inkább mertem ilyenekről beszélni annak idején, de azt, hogy alakul valami, azt én sem kürtöltem otthon.
Érthető a kíváncsiságod, de az is érthető, hogy egy 16 éves nem akar mindenről beszámolni az anyjának. Gondolom, ezzel te sem voltál másként.
Ha komolyra fordul a kapcsolat, vélhetően elmondja. Viszont addig ne nyomozz utána, ezzel csak veszít az irántad való bizalmával, ha megtudja utólag.
jééézusom...olvasd vissza magad, mennyi nyálas hülyeséget írsz...az ilyen anyuka teszi tönkre a kapcsolatát a gyerekkel aki már erősen kamasz..és tele tesztoszteronnal(ha tudod mi az)..abban sosem legyél biztos, hogy milyen neművel csókolódzott..bááár... látni nagyjából a ruházat/alakból..
hagyd békén, majd úgyis megtudod, amikor szól, hogy itt aludna egy csajszi(vagy srác)...na akkor fékezd magad, a szemed sem rebbenjen..túlliheged a történetet..majd ha jön az unoka úgy balkézről, akkor rágd a körmöd..
egyébként a férjed/gyerek apja? képben van?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!