Van olyan nő aki nem akar gyereket? és miért?

Utolsó, anya 30 évesen szült engem, szerinted érett kor... soha nem kelt fel hozzám, ha beteg voltam, ha féltem, ha mesét akartam... mindent apa csinált, mosott ki a hányásból, ült az ágyam mellett, tartotta a lavórt, olvasta ki 25x-re is a mesekönyvet, stb.

Szerettem anyát, de ő teljesen nem volt anyának való, és én pontosan ugyanilyen vagyok.

Én sem akarok, soha nem is akartam, de ahogy idősödök egyre inkább tudom, hogy én egyáltalán nem vágyok rá.

Nincs semmi türelmem hozzájuk, és nem akarnék éveket pazarolni arra, amíg legalább annyira felnő, hogy ne mindenért engem nyaggasson. Plusz nekem már az egész folyamat (tudom, természetes biológiai adottság, de akkor sem tetszik), terhesség, szülés, szoptatás, fizikai elváltozások, amik nem a természetes öregedés velejárói. Egyik sem hiányzik.

Így kerek az életem, ahogy van.

35 N (mielőtt valaki a fiatal koromra hivatkozva jön, hogy majd meggondolom magam)

41-es meg páran: nem tudom, milyen alapon feltételezed, hogy a felelősségvállalásnak bármi köze is lehet ahhoz, hogy a méhedben kifejlődik egy gyerek.

Nem az a felelősségteljes hozzáállás, hogy gyereket akarok, hanem az, hogy nem szülök 8 gyereket egy vályogházba, amit az első eső elmos, nem szülök segélyekre, nem szülök azért, mert nyaggatnak, illik, hogy megtartsam a pasimat.

Bárcsak igazad lenne, és a terhességgel valami más is kifejlődne, amitől az anyák normálisak maradnak/lesznek. De ez nem így van. Ha az emberek felfognák, hogy mennyire nagy felelősség igazán jól felnevelni egy gyereket, egy jövőbeni embert, nagyon kevesen csinálnák.

Valahol középutasnak érzem magam.

Az elején szeretném kihangsúlyozni, hogy senkit nem szeretnék rábeszélni a gyerekvállalásra, ez tényleg egyéni döntés kell, hogy legyen. És azt is elfogadom, hogy van, akinek gyerek nélkül teljes, jó az élete.

A gyerekek soha nem kötöttek le, sőt, néha idegesítőnek találtam őket. 30 körül jött az, hogy "hát, szinte mindenkinek van, valamiért biztos jó, vágjunk bele". a terhesség alatt nem éreztem semmi érzelmi kötődést. Szülés után sem.

Aztán idővel, lassanként kialakult.

Most már másfél éves, én életemben nem nevettem annyit, mint az utóbbi hónapokban, mióta igazán interaktív. Tény, hogy tankönyvi "jó gyereket" dobott a gép. Pár hetesen átaludta az éjszakákat, kipihent voltam, a viselkedésével sincs gond.

A gyerekvállalásra a fent leírt motivációm valószínűleg nem az átlagos, gondolom rosszul is elsülhetett volna.

Szerencsém volt, a gyerek nagyon jó fej, a férjem pedig nagyon jó apa. Bár "igazán nem is tudom, mire vállalkozom, majd lesz valahogy" alapon vágtam bele, utólag örülök neki.

A szaglásom egy drogkereső kutyáéval vetekszik, nagy félelmem volt a szaros pelenka. Kaptam műtős maszkot. Hónapokig abban cseréltem pelenkát, mert egyébként öklendeztem a szagtól.

Viszont előre megfogadtam, hogy nem stresszelem túl magam, akármi is legyen. Ezt sikerült is tartani.Így fáradtnak se érzem magam és sok örömet találok a gyerekben.

Ez az én történetem, de nem célom senkit meggyőzni arról, hogy ellenérzésekkel gyerekvállalás mellett döntsön.

Ez tényleg egy olyan dolog, a miben tisztelni kell a másik szabad döntését. Van, akinek gyerekkel boldogabb, örömtelibb az élete, míg másnak ez inkább teher, negatív hatás. A saját határait és körülményeit mindenki maga ismeri.

Imádom a gyerekeket, és a szívem beleszakad, de sosem lesz- nem azért mert biológiai akadálya van, hanem azért, mert nem szeretnék.

Anyukám 40 évesen a világ egyik leggonoszabb ráktípusában egyik pillanatról a másikra teljesen leépült, magatehetetlenül, elmében leépülve vegetált a kínkeserves haláláig. ( szerencsére hamar bekövetkezett)

És én ezt végignéztem.

Mind anyai, mind apai ágon kiemelt kockázatú csoportba esek többféle ráktípus esetében.

Nem szeretnék azért szülni, hogy a gyerek, akit a világon mindennél jobban szeretni fogok, végignézze az én ( 88%os eséllyel bekövetkező) haláltusámat és ezzel lelkileg egy életre megnyomorodjon.

( és akkor még számba sem vettem a genetikai terhet, amivel születne)

Szeretnék gyereket, de nem szülök, felelősségteljes döntéseket merni kell meghozni.

Csak kíváncsiságból kérdezem

A gyerek vállalásnál miért mindenkinek csak az első pár év jut eszébe? Aki ellene van az is a hisztis kisgyerek kort hozza fel, akik meg ódákat zengenek a gyerekről azoknak is csak a pár éves gyerekek jutnak eszükbe. Soha nem esik szó a kicsit nagyobb, esetleg kamasz gyerekről. Miért? Tényleg olyan mintha egy gyerek csak 5 évig lenne mondjuk a gyerek. De mi van utána?