Ti mit adnátok meg a gyereketeknek, ha ilyen eredményeket elér?
Most voltam gimnáziumban 11. osztályos. Immár 4. éve szereztem meg a kitűnő bizonyítványt. Általános iskola 8. osztályában lett meg először, de az ezelőtti években is közel álltam hozzá, csak általában 1-2 négyes becsúszott. 8. osztályban részesültem az iskola- és osztályközösségben végzett munkáért elismerésben. Gimnáziumba mentem továbbtanulni. Eddig minden év végén meglett a kitűnő bizonyítvány általános tantestületi dícsérettel, mindhárom évben angol, illetve német nyelvi versenyeken vettem részt, az idén 1. helyezést értem el német nyelvből. Ez a 11. osztály igencsak nehéznek bizonyult: emelt érettségi előkészítők (kémia, földrajz), angol emelt érettségire felkészítő, többször fordult elő, hogy éjjel későn feküdtem le (kb. fél 1 körül), mert annyit kellett tanulni másnapra. Hétvégéim sem voltak szabadok, mert versenyekre készülni, tételeket kidolgozni, órákra készülni.
Itt most nem fényezni szeretném magam, csak elmondani, hogy mennyi energiát fektettem bele eddigi tanulmányaimba, amit otthon apum nem becsül meg, legalábbis én úgy veszem észre. Állandóan piszkálgat, beszólogat, hogy minek tanulok annyit, meg, hogy nem érti mit lehet naphosszat a könyvek felett ülni. Már azt is megkaptam tőle, hogy a sok tanulástól bedilizek, felejtsek inkább. Szinte semmi elismerést sem kaptam részéről, mert soha nem nézi jó szemmel, hogy ahelyett, hogy mellette lennék az asztalos műhelyében, inkább tanulok. Hozzáteszem egyáltalán nem érdekelnek a műszaki dolgok, semmit sem konyítok hozzájuk, a tudásom ezen a téren ott kimerül, hogy felismerem a fúrót, csavarhúzót...
Ez azért is fáj nekem annyira, mert nekem komoly elképzeléseim vannak a jövőmet illetően. Mindenképpen tovább szeretnék menni majd főiskolára, egyetemre.
50-esnek: "kőkemény lázadást kaptak érte" úgy-úgy :D nálam is :D
Óóóó, remek, már csak 17 %-os vagyok, de frankón senki nem veszi a fáradságot, hogy leírja, mi volt ilyen "vérlázító" a mondanivalómban. Pedig tényleg nem értem... (29-es vagyok)
35 os vagyok... ugylatom itt alapvetoen ertekrendbeli kulonbsegek vannak a tobbseggel. Egyetertek a 29 es valaszoloval. Igaz en "meg csak" 33% os vagyok.
Emberek a tanulastol ha semmi masra nem jut ido az nem elet. A tanulas nem lehet cel csak a tudas!!! Komolyan kerdezo minek tanulsz ha neg a csaladoddal se tudsz egy jot beszelgetni se? Vannak barataid ? Van eleted?
En semmi extrat nem kaptam se erettsegire se versenyert semmi. Es nem is hianyzott!! Kajaltunk egy jot erettsegire osszejottunk az volt az ajandek. Tesomnak us az volt. Hogy egymasra szakitott a csalad plusz idot. Nebettunk sztoriztunk stb. Az egesz csaladban ez van. Unokanoverem se kapott semmi mast pl a kituno diplomajara. Pedig kaphatott volna akar egy lakast is. De o inkabb meg az unikatesokat is meghivta bulizni.
Szoval igen nem jarnak targyak. Es mit ismerjen el a csalad ha valaki rajuk nem szan idot??? Ketton all a vasar...
Unokatesóm is ilyen mentalitású,csak ő lány és most fog diplomázni.Ő is pepitában ugyanilyen maximalista,az ő szülei is hozzászoktak a tökéletes eredményekért,mégis megszólják,mennyit tanul.Viszont ő nagyon félreválasztott,mert ugyan családon belül nem tudja érvényesíteni az akaratát,nem igen szólal fel semmi ellen,mégis mezei töri tanár akar lenni.Oké,hogy az ELTE-n végzi,de akkor se legyenek már olyan igényei,hogy már csak gimiben fog tanítani.Ilyen diplomával most is örülhet,ha egyáltalán kell egy vidéki szakközépbe.Szerintem részben emiatt is van három különböző betegsége,mert érzi ő,hogy a töri imádatával a lehető legrosszabb lóra tett fel és szinte feleslegesen tanulta szét az agyát,diploma ide vagy oda.
Kérdező,gratulálok,hogy így küzdesz a céljaidért,viszont te járj ezerszer jobban utána már most,hogy mit akarsz és milyen szakra akarsz menni az egyetemen.Ilyenkor nagyon magára van hagyva az ember,ha a szülei szarnak nagy ívben az egyetem kérdésre.Szóval érdeklődj,hogy az érdeklődéseddel mit tudsz kezdeni vagy ha azt se tudod,akkor többször is zongorázd le,mit akarsz.Ma már Magyarországon is vannak egy páran,akik elmennek egy évre külföldre önkénteskedni,vagy dolgozni,mielőtt felső oktatásba kezdenek.Én is ezt javaslom neked,legalább lesz plusz időd átgondolni,mit akarsz és nem cseszed el az államilag finanszírozott éveidet arra,amiről kiderül,hogy utálod.Sok szerencsét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!