Fenyegetnek, ha megtartom a babát és nem megyek egyetemre. Ezt már nem lehet helyrehozni? Mit tegyek?
Úgy volt, hogy jövő szeptembertől jogot tanulok és ügyvéd leszek. Kiskorom óta ezt sulykolták belém a szüleim (apa ügyvéd).
Viszont hétfőn megtudtam, hogy terhes vagyok és a barátommal megtartjuk a babát, az Ő szüleinek már elmondtuk és maximálisan támogatnak bennünket (az anyukájával nagyon jó a kapcsolatom, olyan, mint egy barátnő).
Tegnap elmondtuk itthon is és az én szüleim nem fogadták olyan boldogan. Sőt, kijelentették, hogy válasszak: vagy ők, vagy a baba és a barátom. Amennyiben az utóbbit választom, akkor felejtsek el minden anyagi támogatást, lakást, autót és egyebeket, mert Ők nem fognak asszisztálni abban, hogy tönkremenjen az életem. Valamilyen szinten csalódtam bennük, mert nem anyagi támogatást várok, hanem azt, hogy ne gondolják ezt akkora bűnnek, mint ahogy beállítják.
Most úgy érzem, hogy a szüleimmel való kapcsolatom már sosem lesz olyan, mint régen és valamilyen szinten ellenszenvet érzek irántuk.
"Meg valószínű, hogyha ilyennek ismerném a barátomat, bevállalnék Vele egy kisbabát."
Most ezt nem fogod nekem elhinni, de akiket elhagy a szuperpasi egy hamvasabb husiért, azok is pont így indultak neki és ők se hittek senkinek. De nem baj, mindenki azt kezd az életével amit akar. És mindenki a döntéseivel egyenértékű erővel csapódik a betonba amikor kidurran a rózsaszín álomlufi.
Jaj, hagyjátok. A 18 éves kérdező tojáshéjjal a fenekén mindenkinél okosabb. Nem is panaszkodni jött ide, hanem dicsekedni. Nem mellesleg övé a világ egyetlen olyan pasija, aki tinédzserkorától öregkoráig beéri azzal a nővel, aki 14 éves kora óta vele van.
LOL.
Azt válaszd, amit teljes szívből szeretnél. Csak az számít, hogy te boldog légy, és nagyon szomorú, hogy a szüleid nem így állnak hozzá. Csak akkor vállald a gyereket, ha te nem leszek ilyen számító és érzéketlen anyja szegénynek. Tanulni sose késő, kapcsolataid gondolom vannak, anyagilag se akadály a baba, ráadásul, ha a háztartással nem kell foglalkoznod, akkor magadra is lesz elég időd és pénzed, hogy bombaformába hozd magad szülés után. Igazából nem is értem, miért tetted fel a kérdést. Talán csak bíztatást szeretnél, hogy merd a saját utad járni. A szüleid meg maguk alatt vágják a fát. Jobb, ha megtanulják, hogyan kell szeretni, különben mindenkit elveszítenek és öreg korukra magukra maradnak. Mint anyukám barátai meg kollégái, akik sóhajtoznak, hogy mennyire szeretnének már unokád, de mikor lesz nekik, talán soha.
Egy 9 hónapos kisfiú 23 èves anyukája
a beirás olvasása után irtam az első véleményemet.
most, hogy végigolvastam a válaszokat, és kérdező irásait is közben, hááááát!
én megvesztem volna, ha dologtalanul csak ténferegtem volna. imádtam sütni, főzni, a házimunka se valami nagy pukkanás. a gyerekem se maradt hülye :-) és el-el jártunk a gyerekekkel mindig valamerre ténferegni is :-)
házvezetőnőt max. akkor vennék fel ha olyan beteg lennék, hogy nem megy semmi.
tényleg egy urip.a lehetsz, ahogy mások is irták((( már bocsánat((((
és egyetértek azokkal is, akik rákérdeztek, hogy védekezés???
tervezve egyik gyerekem sem volt, jöttek, mikor jöttek :-) nem adtam volna őket száz diplomáért sem :-)
mégis alakult az életünk :-) 35 éve már együtt vagyunk jóban-rosszban :)
mondjuk nálunk a gyerek esküvő után jött, nem csak ugy besikerült)
Anyóspajti is érdekes, vajon meddig lesz olyan jó barinője a kiscsajnak? Nektek is van egy tippeek rá, hogy nem sokáig?
Akié a pénz, az diktál ugyanis...aki pedig elfogadja, annak kuss a neve...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!