Halt már bele abba szülő, hogy a gyermeke azzal házasodott, akit ő nem tudott elviselni?

Az anyád tulajdonaként próbál kezelni, ez már önmagában beteges. És ha szakítanál a barátoddal szerinted mi lenne? Összejönnél valaki mással arra meg azt mondaná, hogy kórosan elhízott, lófogai vannak és sánta? Nem hagyhatod, hogy az anyád 30 évesen birtokolni akarjon! Meg kell hallgatni a véleményét, de ha szerinted ez köszönő viszonyban sincs a valósággal, akkor el kell engedni a füled mellett és kész.

Segíteni próbálhatsz neki, ha hagyja, de egyszerűen nem szólhat ilyenekbe bele, csak mert nem tetszik neki.

Tudom, hogy amit anyukád csinál, az már rég nem a racionalitás szintje, de én még talán egy dolgot megpróbálnék, ha ilyen helyzetben lennék.

Nem szóban, hanem írásban, mert akkor én is átgondoltabb, összeszedettebb vagyok, nem tud kibillenteni a lelki békémből azzal, hogy sír, fenyegetőzik, "őrjöng".

Másrészt ez neki is adna arra lehetőséget, hogy jobban átgondolja, mérlegelje, hogy mit ír le - nem biztos, hogy amit indulatában, magát belehergelve ebbe az egészbe kimond, azt írásban is felvállalná.

Szóval őszintén leírnám neki levélben minden olyan gondolatomat, ami ezzel az egész helyzettel kapcsolatos.

A levél végén feltenném neki azt a kérdést, hogy szeretné-e, ha boldog lennék.

Utána azt a kérdést, hogy szerinte akkor leszek boldog, ha férjhez megyek valakihez, aki szeretek és aki szeret és jól bánik velem, de szerinte alacsony és csúnya, vagy akkor ha elhagyom őt AMIÉRT ANYUKÁMNAK NEM TETSZIK A KÜLSEJE, egyedül leszek ki tudja, meddig, és esetleg soha nem találok olyan férfit, akivel ugyanígy tudnánk szeretni egymást, így még az is lehet, hogy leélem az életemet egyedül, gyermektelenül, úgy, hogy közben mindezért őt okolom, ami ez nyilván rányomja a bélyegét kettőnk kapcsolatára is.

Meg feltenném neki azt a kérdést, hogy őszintén mondja-e, hogy ha maradok a Párommal, nem akar látni többet, és nem akarja, hogy öreg korában ápoljam, gondoskodjam róla, nem akarja-e látni az unokáit, ha lesznek gyerekeink stb.

(Meg feltennék bármi mást kérdést, ami foglalkoztat.)

Ha írásban kommunikálva is ugyanolyan irracionális, józan ésszel vállalhatatlan, logikátlan és rögeszmés dolgokat írna, mint amiket elmondtál, akkor kezdenék komolyabban foglalkozni azzal a lehetőséggel, hogy sajnos lehet, hogy valami komoly pszichés zavara van, ami terápiás segítséget igényelne. Ebben az esetben - ha van rá lehetőség - felkeresném a háziorvosát, elmondanám, hogy mi a helyzet, és tanácsot,segítséget kérnék tőle.

Ha amit leír a válaszlevélben, nem lenne ugyanilyen durva és ésszerűtlen, akkor talán reménykednék abban, hogy annyira még működik a józan ítélőképessége, hogy fel tudja mérni, hogy ami szóban "elmegy", írásban már nem vállalható, mert "nyoma marad", tehát talán van esély arra, hogy ez inkább egy többé-kevésbé tudatos manipulatív játszma a részéről, mint valódi "becsavarodás", olyan viselkedés, ami felett totálisan elvesztette a kontrollt.

# 12

"ezt már nem szabad csinálnod anyáddal, hisz látod, hogy rámegy, már most tönkre van menve, engedned kell neki, ennyit senki nem ér"

Azt kéne látnod, hogy nem TE készíted ki anyukádat, hanem ő saját magát, ráadásul elfogadható ok nélkül.

"kőkemény ellenfeled leszek, velem kell majd szembeszállnod, ha vele akarsz maradni"

Azt hiszem, nálam ez lett volna az a pont, ahol megkérem, hogy tisztázzuk, hogy az anyámnak tekinti-e magát, aki boldognak akar látni, vagy az ellenfelének, akit térdre akar kényszeríteni, és akit ki akar készíteni.

Tudom, hogy ez nagyon durván hangzik, de ha a saját anyukám viselkedne így, én ebben a helyzetben választás elé állítanám: vagy vállalja, hogy felkeres egy pszichológust, vagy amíg nem tud máshogy viszonyulni ehhez a helyzethez, addig nem szeretném vele tartani a kapcsolatot, mert nem akarom, hogy erre rámenjen erre a testi-lelki egészségem.