Ti miket engednétek a 17 éves lányotoknak ha lenne pasija? Az a jó szülő, aki mindentől óvja a lányát?

A mindentől tiltas azt fogja eredmenyezni a szemedbe kell hazudnia.

Magyarazd el neki milyen feleloseggel jar ez.

Saját életem példáiból kiindulva.

Anyám 17 éves volt.

Friss, még száradó pecséttel a szakmunkás bizonyítványában, amikor odament dolgozni, ahhoz a céghez, ahol megismerkedett apámmal, aki 12 évvel volt idősebb nála.

Persze, hogy anyámat is tiltották ettől a kapcsolattól. Két év bujkálás után után összeházasodtak (egy évre rá megszülettem).

Az esküvőn Alig volt ott valaki az anyám rokonságából, ha jól tudom, csak a testvérei mentek el.

Soha nem is lett jobb a kapcsolat.

Csupán azért, mert anyám nem olyanhoz ment hozzá, akit ők elképzeltek neki, "be is tettek nekik" amiben, és ahol csak tudtak.

Ennek következtében anyám is hátat fordított a családjának, és boldogan élték le életüket apámmal.

Én anyai nagyszüleimet és anyám rokonságát, kb egy kezemen meg tudom számolni hányszor láttam (de, hogy őszinte legyek, nem is hiányoznak).

Amikor megismertem 15 volt a barátnőm, én 17.

Úgy egy évig tiltották neki a szülei, aztán ők rájöttek, felesleges, mert minél jobban tiltasz valamit annál inkább, már csak dacból is csinálja azt.

Megesett nem egyszer, megszökött otthonról, hogy együtt lehessünk.

Miután abbahagyták a tiltást, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztem a szülei és a két család között.

Ő 19 én (értelem szerűen) 21 voltam amikor összeházasodtunk.

A következő évben megszületett a lányunk, aki néhány napja töltötte be a 25-öt.

Nem tiltani, beszélgetni kell!

A kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot kialakítani, és soha nem a kifogásokat keresni, hogy, most fáradt vagyok, meg most nem érek rá stb...

Akkor sem estünk kétségbe amikor 16 évesen eljárt szórakozni a barátaival, és 17 évesen, egy nála jóval idősebb srác volt a barátja, mert biztosak lehettünk abban, hogy nem fog hülyeségeket csinálni.

Istenem, ha vele érzi jól magát...

Sokan azt nem tudják megérteni, hogy a gyermekeink életét nem mi éljük.

Bizonyos kor után már, nem irányítanunk, hanem felkészítenünk kell.

Ha mindig csak irányítani akarunk, akkor soha nem fognak tudni igazán jó, (és egyes esetekben) egyáltalán, döntéseket hozni.

Ismerek olyan, most 35 éves nőt, aki a mi napig is anyukát kérdezi meg mindenben, és nem csupán a véleményét, de konkrét döntéseket, pl hogy járjon e egy fiúval vagy ne...

Persze, a vége mindig az, hogy a srácok sorra otthagyják, mert bármi kérdés felmerül, rögtön a "megkérdezem anyukámat" a válasz, KÖNYÖRGÖM, ha anyukád egyszer majd eltávozik, akkor ki fog helyetted dönteni az élet dolgaiban, kérdéseiben?!...

Ezért többet ér a jó felkészítés, az önállóságra nevelés mint az irányítás mert ezáltal fognak tudni, majd jó döntéseket hozni.

De, a döntés(ek) az ö szuverén joguk kell hogy legyen a saját életükkel kapcsolatban.