Most akkor nekem is fel kellett volna jelentenem apámat?
Újabban nagyon elszaporodtak itt a gyikon az olyan jellegű kérdések, ahol a gyermekek ezerrel panaszkodnak a szüleikre, hogy milyen szemetek, agresszívak, skrizofénok, fogságban tartók - nem engedik el őket sehová -, kegyetlenek stb. Olykor a gyermekek óhajtanák a szülőjüket megnevelni, és ők akarnák őket irányítani a sok válaszoló meg még olykor adja is alájuk a lovat. De miért is? Nekem is volt egy apám, és igen, ha úgy viselkedtem, ha hisztériáztam, ha nem tanultam, akkor kaptam egy-egy pofont, és igen én se voltam elengedve ki tudja milyen drogos társaságokkal moziba, discoba, sőt plázákba se - igaz akkoriban még túl sok nem is igen volt. Igen, volt hogy túlzásba eshetett apám, és olykor tanulás alatt, ha nem azt hoztam, amit elvárt leginkább dacból, akkor is kaptam egy-egy taslit, és? Akkor most nekem is megkellett volna kérdőjeleznem a nevelési hozzáértését? Rohannom kellett volna a rendőrségre, hogy apám megmert ütni, mert rossz voltam? Esetleg menekülnöm kellett volna otthonról? Mióta tilos ráütni a gyerekre, ha egyszer megérdemli?
Igaz, ami igaz sokszor én se kaptam így ki, inkább büntiket kaptam, de ha megérdemeltem, akkor megérdemeltem. És? Egyszerűen nem is értem. Az élettől kapott pofonokért kihez menjek "hisztizni"? :D :P Vagy ezek a gyerekek, akik lázonganak a szülői neveltetés miatt, ők kihez fognak ilyen pofonok miatt elmenni hisztériázni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha a gyerek a szüleitől azt tanulja, hogy egyes problémákat agresszióval kell megoldani, akkor azt később alkalmazni fogja. Mondjuk megneveli a feleségét/férjét is egy-két jól irányzott sallerral, mert nem tanulja meg értelmesen megbeszélni a dolgokat...
A testi fenyítés a lusták nevelési módszere. Különbözőek vagyunk, van aki nagyon érzékeny az ilyesmire. A mai liberális neveléssel meg az a probléma, hogy sokan a nevelés részét kifelejtik a dologból és a gyerekek maguktól nőnek fel... Amikor 14-15 év után erre rádöbbennek a szülők, akkor már régen elbuktak.
De könyörgöm. Egy pofonba milyen agresszió van, vagy az mióta minősül verésnek? És még egyszer írom nem rendszeres pofozgatásról írtam én se.
De egyébként előző, igen a te írásoddal egyet tudok érteni, az első soraim az előtted levőnek szólt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Egy pofonba milyen agresszió van,"
A pofon agresszió. Mi más lenne szerinted?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"ha nem tanultam, akkor kaptam egy-egy pofont,"
" ha nem azt hoztam, amit elvárt leginkább dacból, akkor is kaptam egy-egy taslit, és? Akkor most nekem is megkellett volna kérdőjeleznem a nevelési hozzáértését? "
Igen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Verekedni primitív dolog. Nálunk gyengébbet megütni még primitívebb. Nálunk gyengébbet, aki ráadásul bízik bennünk, és ránk van utalva meg egyenesen aljasság.
Mégis mit tanul a gyerek abból, ha kap egy pofont? Van bármi értelme? Bármi konstruktív haszna? Már az is elég baj, hogy egyesek szerint "belefér" pár tockos, de hogy egyenesen hasznosnak nevezzék, az már végképp túlzás.
Lehet, hogy neked újdonság, de vannak olyan gyerekek, akik kifejezetten érzékenyek a fizikai agresszióra. Náluk már egyetlen ütéssel is kiválóan elérheted, hogy eltörik bennük valami, és többé nem bíznak benned, esetleg félni fognak vagy megutálnak. Megér ez neked ennyit?
Én átlagos gyerek voltam, néha nehezebb volt velem, néha könnyebb, de soha nem ütöttek meg a szüleim. Kezdettől fogva értelmes ember módjára beszéltük meg a dolgokat, és ennek meg is van a hatása a mostani életemre.
Ja, és Magyarországon semmi értelme nincs feljelentenie egy gyereknek az apját, mert úgysem foglalkoznak az üggyel. Egyrészt az "amíg nem folyik vér" szabály miatt, másrészt azért, mert a rendőrök titokban - vagy nyíltan - úgyis a bántalmazónak adnak igazat. Sajnos itt tartunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Aha, szóval gyereknek mindent szabad, ha h.lye, hisztérika akkor is, ha nem hatnak rá a szép szavak, magyarázatok, büntetések akkor is, szülőnek meg kuss a neve? :D
Példa: anya a 7 éves kisfiával vendégségben van, fiú játszik a többiekkel, anyuka beszélget a bnőjével. Kis fiú kitalálja hirtelen anyukának, hogy neki túró rudi kell, menjenek ki boltba - ha nincs helyben -, anya szépen, normálisan elmagyarázta, hogy majd ebéd után esetleg kimennek és kaphat túró rudit. Kis fiú fogta magát, majd földhöz vágta magát többször és bömbölt, mintha ölték volna. Anya tűrte, de sarokba állította egy órára. Kisfiú leszarta, oda megy anyjához hízelegni, anyja mondta, hogy jól van akkor menjen vissza játszani a többiekkel mindjárt ebédelünk, erre kisfiú fogta magát és anyuka hasába teljes erőből behúzott neki egyet, úgy, hogy anyuka pár percig mozdulni se tudott. Hozzá teszem anyuka liberális..., de én ott helyben lekevertem volna egy pofont erre a gyereknek! Most mondjátok már azt, hogy ti tutira nem! Hozzá teszem, anyuka elmondta neki, hogy ez milyen rossz volt, amit csinált, és ilyet nem szabad stb., kisfiú a képébe röhögött. Szóval? Akkor, innét kezdve mi a teendő?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!